Szocialista Nevelés, 1980. szeptember-1981. június (26. évfolyam, 1-10. szám)
1980-12-01 / 4. szám - Vlačihová, Marta: A gimnázium új típusa - a szocialista társadalom szükségleteinek megfelelő iskola
tásügy az a terület, ahol a fejlett szocialista társadalom építésének élcsapata nem élhet csak a dicső hagyományokból, abból, ami a múltban kiváló volt és jelentős előnynek számított. Épp szerepének jellegéből következik, hogy idejekorán kell reagálnia a felbukkanó új szükségletekre, terjesztenie kell és a fiatalokba kell oltania a legújabb ismereteket, idejében és folyamatosan alakítania kell tudatukat, hogy az ember — minden közül a legértékesebb — az új alkotója lehessen, öntudatos hozzáállásával, szakképzettségével, munkához való viszonyával is kitűnjön korában. Ez a lényege az oktató-nevelő rendszerben végrehajtott jól átgondolt minőségi változásoknak is, amelyekhez az impulzust a CSKP KB Elnökségének határozata adta. Tisztelt elvtársak! Érdemes és jelentős munkán dolgoznak. Élvezzék az örömet és a belső megelégedést afelett, hogy mindegyikünk módjában áll a jövő iskolájának alakítása. Igényes és nagyon felelősségteljes munka ez. Ne takarékoskodjanak erejükkel, hogy jól sikerüljön a mű, hogy következetesen váltsák valóra pártunk határozatát országunk népe, a szocializmus és a világbéke érdekében. Engedjék meg, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, annak főtitkára, köztársaságunk elnöke, Gustáv Husák elvtárs megbízásából önöknek, és az önök közvetítésével iskolaügyünk minden dolgozójának sok sikert kívánjak további munkájukhoz. PhDr. MARTA VLAČIHOVÄ, CSc. az SZSZK oktatási miniszterének helyettese Az, hogy a gimnáziumot általános műveltséget nyújtó politechnikai jellegű iskolává építsük át, amely az ifjúság számára b;ztosítja mind az általános politechnikai, mind az alapvető szakmai képzést egyrészt a főiskolákon folyó tanulmányok folytatására, másrészt a munkásfoglalkozásokra, ill. a műszakigazdasági funkciók betöltésére, megkívánja, hogy egész sor jelentős koncepcionális és szervezési feladatot dolgozzunk fel és teljesítsünk, hogy jónéhány intézkedést foganatosítsunk. 1984. szeptember 1-től hazánk összes gimnáziuma az új koncepció szerint végzi majd oktató-nevelő munkáját, az alapiskola átépítésének befejezéséhez kapcsolódva. Mivel az említett időponttal kapcsolatban gyakran felmerül az a téves nézet, hogy az elkövetkezendő négy év elegendőnek fog bizonyulni e munkára, szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy a hasonló nézetek tévesek és károsak. A gimnáziumok átépítése a jóváhagyott koncepció szerint nem könnyű és nem egyszerű feladat. Annak megvalósításakor nem járhatunk el elhamarkodottan és könnyelműen. Az új értelmezés szerinti gimnázium változásokat köA gimnázium új típusa — a szocialista társadalom szükségleteinek megfelelő iskola 100