Szocialista Nevelés, 1980. szeptember-1981. június (26. évfolyam, 1-10. szám)
1980-09-01 / 1. szám - Ďurič, Ladislav: Az iskola átszervezése és a tanulók alkotó gondolkodásának fejlesztése
a kreativitást, mivel az olyan tanító, akinek nincs alkotókészsége, nem fejlesztheti azt tanulóinál sem. c) A tanulók alkotó gondolkodásának fejlesztése attól is függ, mit tanítunk, tehát a tananyagtól. A tananyagot külön e célra kell összeállítani, hogy az anyag elősegítse a fejlődést. Napjainkban a pszichológusok a pedagógusokkal karöltve legnagyobb mértékben a matematika tananyagában dolgozták ki és alkalmazták a problémafelvetés-elvét. Itt érték el eddig a legnagyobb eredményeket. Bevezették a halmazelmélet és a komplex matematika tanítását. Az ilyen matematika tanításának többek között olyan jelentősége is van, hogy a tanulók a tanító vezetésével szabadon cselekszenek, manipulálnak a tárgyakkal és eszközökkel, s habár irányított tevékenységet folytatnak, önmaguk fedezik fel és formulálják az új tudásanyagot. d) Az emberi tanulásnál általában — és a tanulóéknál különösképpen — az alkotóképesség fejlesztésének érdekében különleges alkotó légkört, pszichikai klímát kell biztosítani. A hagyományos iskola nem tette lehetővé még a kreatív tanító számára sem, hogy az alkotó légkörnek elegendő teret biztosítson a tantermekben és a tanítási órákon. Iskolarendszerünk új felfogása ezt már lehetővé teszi. Igaz, ezek csak lehetőségek. A tanulók alkotó gondolkodásának fejlesztése érdekében s az alkotó légkör osztályban történő kialakításához szükséges e lehetőségek kihasználása, továbbá az is, hogy megváltozzék a tanítók, az iskola vezetőségének, az iskola dolgozóinak gondolkodása. De a legnagyobb feladat magukra a tanítókra, tanítói kollektívákra hárul. A szocialista iskolában a szükséges légkört, a jó pszichikai klímát, amely nélkülözhetetlen a tanulók alkotókészségének céltudatos fejlesztése szempontjából, csakis a tanító vezetése alatt álló jó tanulókollektíva biztosíthatja. ... a mutatkozó problémákat vagy az iskola és a többi nevelési tényező hatásának összhangja közti hiányt egyetlen tanító vagy nevelő sem oldhatja meg azáltal, hogy róluk szándékosan nem vesz tudomást, hogy a dolgok fejlődésének szabad folyást enged. A jó pedagógusnak állandóan törődnie kell minden egyes gyermekkel, akinek nevelését reá bízták. Állandóan el kell gondolkoznunk azokról a kérdésekről, amelyek a munkára neveléssel, a fiatalságnak a munkához való jő viszonya kialakításával kapcsolatosak ... Ez viszont azt jelenti, hogy már az alapiskolában be kell oltanunk tanulóinkba a munka, elsősorban az anyagi javak termelésében végzett munka iránti érdeklődést. Részlet Josef Havimnak, a CSKP KB titkárának a íulneki Jan Amos Komenský-napokon elhangzott beszédéből 9