Szocialista Nevelés, 1979. szeptember-1980. június (25. évfolyam, 1-10. szám)
1979-09-01 / 1. szám - Mózsi Ferenc: Irodalom az iskolában / A csehszlovák közoktatás továbbfejlesztésének Tervezete
rűbb felfogásának szellemében dolgozták át a tankönyveket és módszertani kézikönyveket is. A természeti ismeretek tanítása a 4. osztályban — az első, bevezető évben — a segédanyagok problémáját is felveti. Számítunk az alapiskola 5—8. osztálya segítségére, de elsősorban a tanító leleményességére és kezdeményezőképességére, aki sok segédeszközt önállóan is elő tud állítani. Mindezen nehézségek ellenére bízunk a tanítók igyekezetében, hogy a tanulók természetismereti tudása és ennek bővítése érdekében mindent megtesznek, akárcsak a 3. osztályban, s így végleges sikerrel bevezetik az új oktatónevelő rendszert a gyakorlatba. Fordította: Madi Ilona Dr. Mózsi Fere ne Irodalom az iskolában I. Egy-egy klasszikus mű újraolvasása mindig új „felfedezéssel” jár. így fedeztem fel a „Légy jó mindhalálig” újraolvasása során, hogy mekkora csalódást okoz, ha nem a költő műveit tanítjuk, hanem a költőről, a műről tanítunk. Nyilas Misi kiszemelt a könyvkereskedés kirakatában egy Csokonai könyvet. Azt gondolta, Csokonai versei vannak benne. De amikor megvette nehezen megtakarított pénzén, ijedten olvasta: „A fiziológia által ma már igazsággá emelt ama sejtésnek, miszerint a léleknek mineműsége és ereje éppúgy által mehetnek a származással együtt a gyermekbe, mint a testéi, a szellemi öröklésnek érdekes példája Csokonai Vitéz Mihály”. A kis Misi, .Móricz Zsigmond, nem értett ebből egy szót sem, nem is olvasta tovább a könyvet. Nem a költő írta versek voltak a könyvben, hanem a költőről írták. Az irodalomnak nemegyszer ugyanez a sorsa az iskolában. Nem az irodalmi művet tanítjuk, hanem róla tanítunk. Nem a tanuló irodalmi élménye a cél, hanem ennek eszközét, az irodalomelméleti-történeti ismeretek „okadatolását” tesszük célunkká. Pedig az eszköz és a cél össze- cserélóséből már sok baj származott... $ lehet-e egy művészi tantárgy tanítása-ta- nulása során nagyobb baj, mint hogy az illető művészet nem válik tanítványaink mindennapi igényévé? Mert az irodalom- oktatás korszerűsítésének ez az alfája és Omegája ... II. SZÁZSZOR ÉS EZERSZER UGYANAZ... Egy óvodai látogatásom során sóhajtott fel az óvónő — százszor és ezerszer ugyanazt követelik a gyerekek. Ugyanazt a mesét akarják hallani, ugyanazt a dalt akarják énekelni, s ez unalmas ... Pedig nincs mit (és nem is szabad) bosszankodni ezen, mert az óvodában nem a mű újszerűsége a fontos, hanem a gyermek irodalmi-zenei élményének biztosítása. Ezért — ha a gyerekeket ez gyönyörködteti —, hagyjuk százszor és ezerszer énekelni a dalt, játszani a játékot és mondjuk el ismét a mesét. Ez a pedagógus számára nem lehet unalmas, mert akkor tulajdonképpen a „hivatás” unalmas részére. Persze, ez lehet fárasztó, mint ahogy általában a pedagógusi tevékenység kimerítően fárasztó ... A biztonságot nyújtó százszori és ezer- szeri ismétlésre a gyermeknek nagy szüksége van. A pszichológia tanítása szerint éppen ez a biztonságos ismétlés erősíti a bevésést és van gyógyító hatása a sok bizonytalanság átélése okozta sérülésekre. Örülnünk kell tehát, ha van az osztálynak kedvenc meséje, s erre a gyerekek zöme szó szerint emlékszik. Megállítja a mesélő óvónőt, ha másképp mondja, és kijavítja őt, felidézve ezzel a jól ismert fordulatot, a baráti és éppen ezért biztonságot és gyógyító hatást keltő mondatokat. Kövessünk el ezért mindent: legyen kedvenc daluk és meséjük, s ne csak 21
