Szocialista Nevelés, 1978. szeptember-1979. június (24. évfolyam, 1-10. szám)
1978-09-01 / 1. szám - Mózsi Ferenc: A hétköznapok dicsérete
Dr. Mózsi Ferenc A hétköznapok dicsérete 1. Tanítjuk, hogy a világ sorsa mindig hétköznap dől el. Az elméletnek — nevezzük azt tudománynak — tulajdonképpen egyetlen igazi értelme, hogy: elősegítse az emberi szabadság kiteljesedésének folyamatát a mindennapi életben. Persze ehhez minél messzebbre kell az elméletnek rugaszkodnia a mindennapiságtól abban az értelemben, hogy az igazi „elméletalkotásnak“ meg kell haladnia a mindennapi, az átlagos gyakorlat és gondolkodás szintjét. Különben hogyan tudná ezt fejleszteni, magasabb szintre emelni... Mindaddig azonban, amíg az elmélet és gyakorlat közti távolság megvan és fenn is marad, ameddig pl. a kopernikuszi világkép vagy az atomenergia problémája csak a tudós akadémiák, a kutató intézetek magánügye, Radnóti költészete és Bartók muzsikája pedig csak néhány ínyenc művészetélvező szellemi tápláléka vagy — térjünk saját területünkre — a csehszlovákiai magyar oktatásügy nyelvoktatásának kidolgozott, több tanulmányban, könyvben közölt rendszere-elmélete nem a mindennapi gondolkodás és gyakorlat része, addig társadalmi értelemben e teljesítmények értékei (pontosabban: hatásértékei!) is csak lehetőségként léteznek, s nem valóságként. Azaz: igazi céljuktól még legalább olyan messze vannak, amilyen messze van a csak elgondolt tudományos értekezés a befejezett és megvédett műtől. Ezért mondja Kodály: a kultúrát nem lehet örökölni, de kapni sem ... Csak az a szellemi termék a miénk, amelyért megharcoltunk, amelyet magunkévá teszünk. 2. Az a tény, hogy egy-egy önmagában vett mindennapi élmény, esemény, egy-egy jól tanított óra az emberiség szempontjából vajmi keveset számít, olyan látszatot kelt, mintha a hétköznapok világa jelentéktelen tényezője lenne a világ alakulásának. Tény, hogy ha mondjuk Török János tanító megtanítja tanulóit többtagút többtagúval szorozni — osztani, ennek hatósugara történelmi mércével mérve csekély. Összehasonlíthatatlanul nagyobb súlyú ilyen szempontból egy nem hétköznapi tett. Például jeles írónk befejezi egyik híres regényét, vagy hogy Dugovics Titusz leugrik a török zászlóval Nándorfehérvár ormáról. Ezek a tettek bekerülnek a történelembe. De ha a mindennapi élet egészét vetjük össze a nem hétköznapi események összességével, fordított fontossági arányokat találunk. Mert az, hogy —talán nem jellemző a példa, de hát a hasonlat mindig sántít —, Dugonics Titusz feláldozta életét, vajmi keveset változtatott a törökellenes küzdelmek kimenetelén. Ha viszont minden állampolgár mindennapi életét áthatja a törökellenes összefogás eszméje, s a névtelen milliók apró „mindennapi hőstetteket“ hajtanak végre ennek érdekében, akkor sohasem kerülhet a félhold a vár fokára. Persze nem a hőstettek értelmét vitatjuk, hiszen azok éppen nem mindennapi jellegükkel figyelmet keltve, a mindennapi emberek történelmet formáló hétköznapi tetteit mozgósítják. Csupán arra akarunk rámutatni, hogy ha a hétköznapi munka leállna, akkor maga az élet is áll, ha az élet minőségét akarjuk javítani, akkor a hétköznapi munka minőségét kell javítanunk, tehát — a tanítás, a tanítási óra hatékonyságát kell emelnünk. 3. A világ menetének irányát a hétköznapok hömpölygésének iránya szabja meg. A befolyásos személyiség esze és rátermettsége révén megváltoztathatja ugyan az események egyedi arculatát és néhány részleges következményét, de nem változtathatja meg általános irányát. Ezért, éppen ezért került az előtérbe az utóbbi években a történelmet formáló szubjektív faktor — pl a párt 5
