Szocialista Nevelés, 1978. szeptember-1979. június (24. évfolyam, 1-10. szám)

1979-02-01 / 6. szám - PE: Könyvekről / Könyvekről - Rubovszky Kálmán: Könyvekről

Rend felé nyiladozó tudását. Tudjuk, hogy ezen a „lázadó Krisztuson“ már 32 éves korában kimondta halálos ítéletét barbár kora.

Az Érik a fény folytatja a költő életpályájának elemzését. Ebben a kötetben mindössze négy évről juthatunk megközelítően ezer oldalnyi információhoz. A kötetet műfaji irodalomtörténeti életrajz. Ez a tudományos irodalomtörténeti kutatás egyik monográfi- kus feldolgozási formája, melyben az életrajzi adalékok derítenek nagyobb fényt egy művész társadalmi és történeti helyzetére. Az írók vagy költők megközelítésének ez a módja gyakran pótolhatatlan szolgálatot tesz a forrás- kutatásnak vagy hatástörténeti vizsgálatoknak. Szabolcsi Miklós még a Fiatal életek indulója bevezetőjében már egyszer megfogalmazta azt az alkotói dilemmáját, hogy vajon szükség van-e a költők életrajzának megírására. Sokan ugyanis azt állítják, hogy az életrajzi apróságok, intimitások elterelik a figyelmet az irodalom esztétikaiideológiai vonásairól, ahelyett inkább a kor fő áramlatait kell megírni s benne a költőt elhelyezni. Mások a műközpontú vizsgálatokat várják az irodalomtudósoktól, kirekesztve az életrajzi elemeket. Szabolcsi amellett teszi le szavazatát, hogy az életrajz szükséges, mert a költő sorsa műveit magyarázza. Ugyanezt az álláspontot az Érik a fényben szintén érvényesíti. Mindamellett új kötetében megtaláljuk azt a törekvését is, hogy valamennyi ajánlott módszert használhatóvá tegyen és alkalmazzon. így került sor arra, hogy újabb kötetét egy műközpontú fejezettel indítja: a Megfáradt embert elemzi 10 oldalon át. A könyv

IV. fejezetének pedig ez a címe József Attila költészete 1923 őszétől 1925 őszéig. Úgy véljük, ez a műközpontú fejezet az, amely a legtöbbet segít az irodalomtanárnak a költő alkotás-rétegeinek felfejtésében és azok tanításában.

Elegendőnek látszik, ha most a fejezetből ízelítésként csak néhány címet említünk meg, a kötettel csak ezután ismerkedőknek: József Attila expresz- szionista versei: a Tanítások; Szimbolisztikus expresszionista versek; Az anarcho groteszk hang; A magyar népi hang; A szegényember versek; József Attila konstruktivista versei. A szerző végül nagyítóüvege alá veszi a költő 1925-ös első szintézisteremtő kísérleteit is. Szabolcsi Miklós így foglalja össze könyve tanulságait: „A fiatal József Attila pedig a 20-as évek első felében keresi hangját, eszközeit, s ekkor a korszak költői köznyelvének jelentős részét a futurizmus, az ex- presszionizmus, •» konstruktivizmus, utóbb a szürrealizmus képei, kliséi, eszmei-tematikus és poétikai hozadékai alkották; továbbéltek a későszimbolista vagy akár parnasszien, valamint az új népiesség, neofolklorizmus és eszközei. Ebből a készletből válogat, használ fel, idomít magához a költő poétikai eszközöket.“ Ezek a műközpontú elemzések jól egyengetik az utat József Attila költeményeinek hasonló, modern módszereket felvonultató elemzései felé.

Szabolcsi Miklós azt sem hagyja figyelmen kívül, hogy a kor fő áramlataiban is fel kell villantani a költő munkásságát. Ezt a célt a kötet III. és VII. fejezete valósítja meg elsősorban, de józsef Attila bécsi és párizsi tartózkodásának felvázolása is értékes kitekintésre nyújt lehetőséget. E fejezetek révén szinte tankönyvszerűen szisztematikus képet kapunk az európai irodalom 20-as évekbeli állapotáról, megismerkedhetünk a magyar irodalom korabeli rétegződésével, a fontosabb folyóiratok jellegzetességeivel és azokkal a mesterekkel is (mint Nietsche, Ady, Szabó Dezső, Kassák), akik hatottak a fiatal költőre, így József Attilára is. Szabolcsi aprólékos filológus gondja, melytől nem idegen saját korábbi állításai felülbírálata sem, természetesen kiterjed a költő és a kommunista mozgalom kapcsolatának kezdeti szakaszára is, melynek érdekessége a költő találkozásai Rákosi Mátyással és Vas Zoltánnal.

Akik a tanári katedráról ismerték meg Szabolcsi Miklóst, azok számára nem meglepő az a sodróan lendületes, indulatos, de mégis, a tényeket erősen tisztelő előadásmód, amely erre a

189