Szocialista Nevelés, 1978. szeptember-1979. június (24. évfolyam, 1-10. szám)
1979-02-01 / 6. szám - Szeberényiné Z. Judit: A pályaorientáció / Figyelő
orientációra, hiszen a pályaválasztás kényszerét az ifjúság több mint kétharmada 13—14 éves korában éli át. Ez lélektanilag korai. Ha nem tágítjuk tudatosan és módszeresen az egyéni igények és a képzési lehetőségek körét, a hátrányos helyzetű gyermekek csak abból a hat-hét pályából választhatnak, amely választási lehetőségek ott és akkor adottak számukra. A szerző hangsúlyozza, hogy a választáskor mindig a pályairányokat kell eldönteni, nem pedig az egy-egy pályán elérhető képzettségi szinteket (szakmunkás, technikus, mérnök stb.). Ma a szakképesítés rendszere merev, hierarchizált. A foglalkozások társadalmi presztízse elfedi tevékenységtartalmukat. Hiába törekszünk demokráciára az általános iskolában, ha a szakképzésbe lépőt a társadalmi egyenlőtlenség megkövesült formái fogadják. A szerző sürgeti a szakmai képzés nyitottabbá válását. Mi a pályaorientáció? A pályaválasztás esélyegyenlőségét két, egymásra épülő, sorrendben fel nem cserélhető szakaszban kellene megszervezni. Az első szakaszban arra törekszünk, hogy mindenki elérje ismeretekben, képesség- és személyiségfejlődésben az átlagot. A pályaválasztás másik szakaszában feltárjuk azt a képesség- és személyiségterületet, amelyen ki-ki önmaga lehetőségeinek legfelső szintjét elérheti. Lehetőséget kellene biztosítani a gyermekeknek arra, hogy valamennyi főbb pályacsoportról tevékenység- és élménymintát kapjanak. így nemcsak az válik nyilvánvalóvá, hogy mihez vonzódnak, hanem az is, hogy mit milyen szinten tudnak elvégezni, s eközben miben lelik legnagyobb örömüket. Az alapvető pályairányokon belül ebben a szakaszban még nem szabad elválasztani az egyes képzettségi szinteket. A gyerekek tehát nem közép- vagy felső fokú szakembernek készülnek a tevékenység ismerete nélkül. Ehelyett együtt kell látniuk a műszaki vagy egészségügyi, a közgazdasági vagy a pedagógiai pályák jellemző tevékenységét, hogy előbb az irányról döntsenek. Ilyen módon lehet csak biztosítani, hogy a később kibontakozó gyermekek ne maradjanak el a töb biektől tizenéves korban, valamint azt is, hogy tanítványaink pályájukat ne a felsőoktatásba kerülés esélyei alapján tervezzék meg, hanem fejlődési folyamatként. Első lépésként a 12—13 éves tanulók félévenként egy-egy pályairányt ismernek meg. A következő irányokkal érdemes számolni: pedagógiai, egészségügyi, műszaki, mezőgazdasági, közgazdasági és jogi, hivatali-ügyviteli, szolgáltatás, közlekedés. A matematikai, képesség felismerésére az oktatás hagyományos formái elegendők, az alkalmazott matematikus pályára készülő, igen kevés számú fiatal számára felesleges külön tevékenységi formákat szervezni. Úgyszintén a különlegesen jó nyelvi képességek, az alkotó művészi képességek már legtöbbnyire korán megmutatkoznak zenei, képzőművészeti, tánc- és színjátszó szakkörök vagy ilyen jellegű kiegészítő tanulmányok keretében. (Ritoók Pálné: Pályaorientáció. 1978, 35. szám, 10—11. oldal.) Bulgáriában a végzetteknek mintegy 95 százaléka jelentkezik a három középfokú oktatási intézmény valamelyikébe, legnagyobb részüket a gimnázium vonzza, a kelleténél kisebb az érdeklődés a szakmun kásképző iskolák iránt. A pályaválasztást a területi kabinetek segítik, melyek az iskolaügyi minisztériumtól kapott munkatervek figyelembevételével működnek. A bolgár iskolákban nincs pályaválasztási felelős, hanem egy bizottságra hárul az idevágó munka, melynek tagjai az igazgató, a csapatvezető, az iskolaorvos, a könyvtáros, a szmk-elnök, a napközi vezetője és természetesen minden nyolcadikos ősz tályfőnök. A 4—8. osztályokban általában havonta egy olyan osztályfőnöki órát tartanak, amelyeken a pályára nevelés kérdéseit érintik. Ezek előkészítését a bizottság egyes tagjai segítik, sokszor hospitálnak is az órákon, ők szervezik meg a gyermekek üzemlátogatását, eljárnak a szülői értekezletekre, évközben többször is elbeszélgetnek a szülőkkel, az osztályban tanító tanárok észrevételeinek meghallgatása után határoznak arról, hogy melyik gyermeket küldjék be a központi pálya- választási intézetbe alkalmassági vizsgálatra. Amennyiben a tanuló vagy a szülő nem fogadja el az iskola vagy az intézet továbbtanulási javaslatát, a gyermek máshová megy, senkinek nem lesz belőle kellemetlensége. Az esetek több mint 90 százalékában azonban a szülők és gyermekek véleménye egybevág az iskoláéval. (P. Kovács Imre: Beszélgetések a pálya- választásról. 1978, 41. szám, 11. old.) VÝCHOVNÝ PORADCE A nevelési és pályaválasztási tanácsadók immár 15. éve megjelenő szaklapja módszertani utasítást közöl a kilencéves alapiskolák, illetve a gimnáziumok tanulói pá186
