Szocialista Nevelés, 1977. szeptember-1978. június (23. évfolyam, 1-10. szám)
1977-09-01 / 1. szám - Tanulóink Ady-képéről
az életrajz kimutathatóan nem hatott. Ady — több tanuló szerint is — amit írt, őszinteségében írta. Magabiztos volt és elkeseredett, elszánt vagy jókedvű, s ez „gondolkodásra késztette“. Az Ady-életmű esztétikai hatását elemezve a válaszok 62 százalékában találtam utalást arra, hogy hol is helyezkedik el Ady költészete. Általában Petőfivel rokonítják, mégpedig úgy, hogy Petőif a legnagyobb magyar költő, Arany néhány tanuló szerint a leg- magyarabb és Ady a „gondolkodó“, a politizáló költő. Ez a gondolkodó vagy politizáló epiteton elég gyakran szerepelt. Általában elmondható: a tanulók akár pozitív, akár negatív véleményt mondtak az Ady-életműről, relatíve nagy ismeretanyaggal rendelkeztek. Sok verset idéztek, sok Ady-vers címét hozták fel bizonyításul, sajnos anélkül, hogy Ady képeit, szimbólum- rendszerét mélyebben értették volna. Említették Baudelaire és Verlaine nevét, (de Mallarmé, Biok, Rilke nevét nem), ismerték Baudelaire (1821— 1867) és Verlaine (1844—1896) születési és elhalálozási évét, de ez részükre semmit sem mondott. A „hasonlóság távoli és külsődleges“, ismételgették a tankönyvi szöveget. „Művészetébe olvasztották anélkül, hogy értelmezni tudták volna ezt a megállapítást. „Vállalta a nagy érzések, kínok, titkok, vágyak, sejtelmek újszerű formában való kimondását“ hangoztatták, de amikor az újszerű formáról esett szó — elnémultak. Általában megállapítható — a tanulók eléggé jól ismerik Ady költészetét a forradalomban, de kevésbé Ady életművét, mint forradalmat a költészetben. Adyt a tanulók mint váteszt ismerik, és biztosan idézgetnek „A magyar Ugaron“, „Üj vizeken járok“ és más hasonló témák köréből. Az „Elbocsátó, szép üzenet“, „Az ős Kaján“, a „Mi urunk: a pénz“ gondolatkörét azonban már kevésbé emlegették. Imponáló viszont, hogy a tanulók „magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad“ gondolatát pontosan idézgették és а „Так, he- rolde ty svitajúcich časov: /nám v jednu vôľu načim túžby zliať, / po článkoch ochabnuté osamelých ...“ sorokat, a Hviezdoslav-választ a Magyar jakobinus dalára is alaposan ismerték. Bizonyítható, hogy a tanulók érzelmileg is azonosultak Ady e témakörével. Az iparilag, társadalmilag elmaradott „Duna-táji kis népek“ évszázados története olyan objektív ellentmondásokat tartósított, amelyek az itt egymás mellett és együtt élő népek tudatára kihatottak. „A nacionalizmus nem hazafiság“ — idézték Adyt, sőt azt is tudták, hogy a kelet-közép-eu- rópai szocialista országok felszabadulásuk által tudtak kijutni a korábbi történelmi időszakok zsákutcáiból. Ezek az országok először kezdhették el azoknak a bonyolult ellentmondásoknak a feloldását, amelyeket a múltból örököltek és amelyek ellen Ady — korát megelőzve — harcolt. Persze csak a fejlett szocializmus építésének időszaka teremtette meg az igazságos nemzetiségi politika érvényesítését. Ez a politikai tájékozottság és „Ady igazának“ ilyen összefüggésekbe állítani tudása, rendkívül nagy pozitívuma tanulóink Ady-képének. Nemcsak az Ady tematika leszűkítésében, de az irodalmi témakapcsolatok megláttatásában is még jelentősek a hiányok. Tanulóink relatíve jól ismerik pl. „A tűz csiholója“ című Ady- verset, de az emberiség ősi mítoszának, a Prométheusz legendának pl. a goethei feldolgozásáról vagy Shelley A megszabadult Prométheuszáról semmit sem hallottak. De a „Minden más táján a világnak / Szent dalnok lett volna belőle“ sorok sem invokálták a tanulókban a Csokonaival való témaegyezést: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban“. Ennek éppen ellentétes szélsősége viszont, amikor egy tematikus egyezést, egy versváltást költői, életműi párhuzammá generalizálnak. Ebben persze a tankönyv is hibás,* mert a már említett Ady-Hviezdoslav versváltást költői párhuzamként mutatja be. A tanulók többek között aztán ezért sem érthették, hogy Ady a ceruza a magyar irodalomban ugyanúgy, mint Krasko a szlovák irodalomban. Mert, * Irodalomtörténet a középiskolák 3. osztálya számára, Bratislava, SPN, 1969, 42—3. 1. 12
