Szocialista Nevelés, 1975. szeptember-1976. június (21. évfolyam, 1-10. szám)
1975-10-01 / 2. szám - Bertók Imre: Szlovák nyelvi tankönyveink egy negyedszázad mérlegén
posabb megjegyzések nélkül sokszor az ösztönös tanulásra bízták. A tanterv által előirányzott szókincsmennyiséget egyedül az 5. osztályos tankönyv lépte át. A második korszakot az alapiskolák felső tagozatában a több kiadást megért Gajdošová-féle tankönyv reprezentálta. A nyelvtani anyag elrendezése lineáris volt. A nyelvtani szabályokat deduktive nyújtotta két nyelven. Erősen helyesírás- központú volt, a szófajtanban és az alaktanban aprólékos kivételekkel pepecselt. A kontrasztivitások szempontjából a hangtanon kívül utalt a szóösszetételekre. A nyelvtani kategóriákat részben magyarázta, pl. megfogalmazta az eset kategóriáját, de az esetek összevetésére nem vállalkozott. Határozottan hat eset mellett kardoskodott. Fogalomrendszerében a múlt örökségeképpen kísértett a végzet a végződés helyett. Deduktív módszere a szabályok közlését egysíkúvá tette, melyek nem igényeltek mélyebb logikai operációkat, az összefüggések keresését nem vonták maguk után, mechanikus drillre kényszerítették a tanulókat, akik a szabályok cha- ribdiszei között csetlettek-botlottak. Nem alakította ki a beszédtevékenységi formákat, végeredményben reproduktív szajkózást eredményezett. A Gajdošová-féle tankönyvet az alapiskola felső tagozatában a második korszakban már alaposabb módszertani szaktudással, lineárisan kezdő és koncentrikusan befejező elrendezéssel felépített tankönyvek követték. Ezek a tankönyvek beszédközpontúak. A kiinduló szövegekben a nyelvtani jelenségek eszközként szerepelnek a konverzá- cióhoz. A nyelvtani anyagot nem részletezik, a lényeges dolgokra összpontosítanak. Módszertani felépítésük jó, de a tényanyag csak a tiszta magyar nyelvi etnikumban élő tanulók igényeit elégíti ki. Legsikerültebbek a 6. és a 9. osztályok számára szerkesztettek, leggyöngébb a 8. osztály számára írt. A kontrasztivitás szempontjából el kell őket marasztalni. A hangtan, a szófajtan, az alaktan területén is csínján bánnak velük, a mondattanban pedig egyszerűen agyonhallgatják. Ezen a téren nem kivétel a 9. osztály számára írt sem, noha ez mutat rá a legtöbb kont- rasztivitásra. Hiányosságuk, hogy fogalom- rendszerük nem követi figyelemmel a Magyar és a Szlovák Tudományos Akadémia nyelvtanainak újabb kodifikált fogalmait. A 8. osztályos tankönyvben még most is a tárgy jeléről írnak a szerzők. Nem ismerik a halmozott mondatrészeket, a folyamatos és befejezett történésű melléknévi igeneveket. Beszélnek többtagú mondatrészekről (tükörfordítása a szlovák viacnásobný vetný člen-nek], jelen- és múltidejű melléknévi igenevekről, parancsoló módról. Leszűkítik az elöljárószavakat, az elöljárószavas szókapcsolatokat, az elöljárószavak magyar ekvivalenseit csak a rangra és a névutókra korlátozzák. A szlovák fogalomállományuk sem mentes a hibáktól, nem következetesek, mert egyszer zamlčaný, máskor nevyjadrený podmetről írnak. A mai igényes követelményeknek már csak részben felelnek meg, az utánnyomásukkor alapos korrekciókat kell rajtuk eszközölnünk, s az új iskolarendszerre való áttéréskor okvetlen ki kell őket vonni a forgalomból. A második korszak tankönyvei, amelyek a magyar tannyelvű tizenegyéves, tizen- kétéves, általános műveltséget nyújtó középiskolák, iparitanuló iskolák és szaktanintézetek számára készültek bizonyos figyelmet érdemelnek. Ezekből hármat mutatok be, amelyek a kontrasztivitást, ha nem is teljességében, de jelentős mértékben felvázolták. • A Gajdošová-féle Rendszeres szlovák nyelvtan lineáris felépítésű, gondos módszertani elrendezéssel. A szlovák és a magyar nyelvi jelenségek közti eltérésekre több területen rámutatott, de nem érintette a kontrasztivitásokat az elöljárószavak, az igék és a mondattan relációjában. Gyakorlatrendszere gazdag volt, így maximálisan aktivizálta a tanulókat. A kontrasztivitások szempontjából felbecsülhetetlenül úttörő munka volt Kovács István nyelvtana, amely gondos körültekintéssel, a két nyelv elmélyült ismeretével elemezte az elöljárószavak magyar ekvivalenseit. Második úttörő érdeme ennek a nyelvtankönyvnek az volt, hogy először látta meg és hívta fel a figyelmet az eset- vonzatok fontosságára az elöljárószókkal, melléknevekkel és az igékkel kapcsolatban. A tankönyvön vörös fonálként húzódtak a szlovakizmusok és ezeknek értelme szerinti magyar megfelelői. A második korszakból még felhozom az iparitanuló iskolák és a szaktanintézetek számára készült nyelvtankönyvet. Ez a tankönyv összekötő láncszemet alkothat majd a második és harmadik korszak tankönyvei között. A kontrasztivitásokat szélesebb aspektusból szemléli, fontosnak tartja az elöljárószavak és ezek ekvivalenseinek részletesebb felvázolását. Hibája, hogy nem minden szófajnál és nem fontossági sorrendben vonultatja fel a kontrasztivitásokat. Az alaktani eltérésekre egyáltalán nem ügyel. A tankönyvet a beszédközpontúság jellemzi, gazdag gyakorlatrendszerrel operál, és modern témaköröket iktat be. 50
