Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)

1974-11-01 / 3. szám - Szathmári István: Fogalmazás és stilisztika (folyt)

ban is jól végzi munkáját..) — ,,1965- ben a Magyar Nyelvben megjelent cikkemben szóltam róla.“ (Helyesebben: ,,A Magyar Nyelv 1965-ös évfolyamában...“) — „Felkereste ismerőseit, meglátogatta rokonait, megajándékozta a gyerekeket.“ (Változatosabban: „Elment ismerőseihez, meglátogatta rokonait, ajándékot vitt a gyerekeknek.“)

6. Most lássuk a szóképeket! Hogy jön létre, mi is valójában a szókép?

Ismeretes, hogy a szókészlet állandóan gyarapszik. Új eszközök, tárgyak, új eljárások, jelenségek stb. születnek, s ha ezeket nyelvünk mindig teljesen új szóval jelölné meg, képtelenek lennénk a szükséges szómennyiséget elraktározni. Ezért a nyelv a szóalkotásban (azaz a képzett szavak és a szóösszetételek létrehozásán) kívül nem elhanyagolható mértékben úgy szaporítja szókincsét, hogy egy szóval több — egymáshoz közelálló, egymással kapcsolatban hozható stb. — tárgyat, jelenséget megjelöl, azaz több jelentésűvé teszi a szavakat.

A szavak több jelentésűvé válásának három fő módja van: a jelentésbővülés, a jelentésátvitel és a névátvitel.

jelentésbővülésen azt értjük, hogy — mivel a szó fogalmi tartalma a hasonló dolgok legfontosabb sajátságainak az elvonatkoztatását, majd általánosítását jelenti, vagyis nincs pontosan körülhatárolva — ugyanazzal a névvel (szóval) jelöli meg a nyelv az egymástól nem sokban eltérő tárgyakat, jelenségeket. Cukor szavunk például az Értelmező Szótár tanúsága szerint a következőket jelenti: 1. ‘édesítésre szolgáló anyag‘ (alapjelentés); 2. ’egy szem kockacukor’; 3. ’a belőle készített máz' („cukorral van bevonva“);

4. ’cukorka’; 5. ’szénhidrát’ („egyszerű“ és „összetett” cukrok); 6. ‘vércukor’ („cukra van valakinek“). Ily módon több jelentésűvé vált szavunk szinte számtalan van.

Jelentésátvitellel van dolgunk akkor, ha egy szó jelentését a hasonló hangalak következtében átvisszük egy másik szóra. Az eredetileg tarka, pettyegetetť jelentésű iromba szavunk például így vette fel az otromba, goromba hatására ez utóbbiak jelentését. Ilyen szavunk kevés van; ha azonban jelentésátvitelnek számítjuk a feketekávé fekete: hálószoba, háló -féle eseteket is — amikor tehát a jelző mintegy magába szívja a jelzett szónak a jelentését — akkor nem lebecsülendő’ ezeknek a száma sem.

Hozzánk azonban — éppen népi jellegénél s hatásosságánál fogva — ezúttal

legközelebb áll a több jelentésűvé válás harmadik módja, az úgynevezett névátvitel. Erről akkor beszélünk, ha egy dolog, jelenség nevét valamilyen kapcsolat (külső vagy belső hasonlóság; ok — okozati kapcsolat; stb.) alapján egy másik dologra, jelenségre átvisszük. A „villanyégő” például — mint ismeretes — azért kapta a körte nevet, mert az alakja hasonlított a szóban forgó gyümölcshöz. A „sokat beszélő gyerek, főleg kislány“ meg azért lett kofa („Nagy kofa ez a gyerek!“), mert a „sok beszéd“ a kofák (belső) tulajdonsága. E két esetben tehát a hasonlóság volt az alapja az átvitelnek. — Végül a nyelv („ízlelő és beszélő szerv“) szóra azért vihették át a „beszéd“ jelentést (sok más nyelvben is hasonló módon), mert a beszéd létrehozásában e testrészünknek igen jelentős, alapvető szerepe van. Itt meg ok — okozati kapcsolat az átvitel alapja.

A inévátvitelek a stilisztika számára szóképek, hiszen a kérdéses dologgal, jelenséggel kapcsolatban, felidézik annak a dolognak, jelenségnek a képét is, amelynek a nevével megneveztük, illetőleg a- melynek a nevét rá átvittük. A szóképek színességét, hatásosságát éppen az adja, hogy kimondásukkor mindig megjelenik előttünk — többé-kevésbé — az eredeti kép, minden színével, hangulatával. Persze mindjárt tegyük hozzá: a kép elevensége függ attól, hogy egyrészt milyen eredetű az illető szókép: köznyelvi vagy költői, másrészt, hogy alkalmi jellegű vagy már állandósult.

A köznyelvi eredetű szóképek általában egymáshoz közelebb álló tárgyakat, jelenségeket kapcsolnak össze, ezenkívül — ha állandósulnak — megszokottá válnak, a mögöttük levő kép elhomályosul, esetleg majdnem teljesen eltűnik. Példák: az óra üt, hegygerinc, rikító színek, zsákutca stb. — A költői szóképeket az előbbiekkel szemben az jellemzi, hogy merészek, újak, eredetiek, egymástól távoli dolgokat hoznak kapcsolatba, sokszor csak sejthető, csupán a fantázia segítségével felfogható asszociációkat létesítenek, s inkább érzelmi-hangulati hatásuknál fogva jelentősek. Példák: „A csónak egy kis dióhéj ebben a zivatarban“ (Jókai). „S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak...“ (Ady), „Almos dzsungel volt a lelkem” (József A.)

Mindkét eredetű szókép lehet alkalmi és állandósult. Az .előbbiek mögötti kép elevenebb, így azok hatásosabbak, az u- tóbbiak mögötti rendszerint íakulóban van, vagy esetleg el is homályosul, s így

77