Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)
1974-12-01 / 4. szám - Gondolkodás és beszéd
szavakra. Ferdinánd de Saussure (ejtsd: dö szosszűr] felfogásában a nyelvi jel pszichikai egész, amelynek két oldala van: a hangkép (a jelölő, signifiant; ejtsd: szinnyifian] és a fogalom (a jelölt, sig- nifié; ejtsd szinnyifié). A nyelvi jel ezek sajátos kombinációja, a jelentés pedig a hangkép és a fogalom kétoldalú viszonya. A gondolatnak [fogalomnak) és a hangnak a nyelvben levő viszonyáról, a jelölt és jelölő egységről a következőket mondja: „A nyelvet papírlaphoz is lehet még hasonlítani: a gondolat az előlapja (recto), a hang pedig a hátlapja (verso); az előlapot nem lehet anélkül szétvágni, hogy ugyanakkor a hátlapját is szét ne vág- nók. Ugyanígy van a nyelvben is: sem a hangot nem lehet a gondolattól elválasztani, sem a gondolatot a hangtól.” Tehát a nyelvi jelnek és jelentésének az anyanyelvű tanítás-tanulásban betöltött szerepét magyarázza az a körülmény is, hogy az anyanyelvi szó van legközvetlenebb kapcsolatban a gyermek életével, tapasztalataival, hisz ebben a szóban halmozódik fel az az élményanyag, amelyet az előző nemzedékek bosszú időn át kialakítottak. Ezért mondja például Kosztolányi: „Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt a szavakról olyan régi emlékképeim vannak, mint magukról a tárgyakról. Itt a fogalmak s azok jelei végzetesen, elválaszthatatlanul összeolvadnak. A kés-ről tudom, hogy culter, couteau, Messer, knife, col- tello, navalja. Ha azonban valaki nagyon akarná, elhitetné velem, hogy tévedek. De a késről senki sem hiteti el velem, hogy nem kés.” Mindebből az következik, hogy az idegen nyelv szavainak elsajátítása rendszerint a megfelelő anyanyelvi szó már meglevő és jól elsajátított szóingere alapján történik. A fogalom és a jelentés tágabb értelmű viszonyával, helyes értelmezésével a tudomány, a lélektan, a fizológia, a logika és az ismeretelmélet, valamint a szociológia foglalkozik. A marxista filozófiának a nyelv és a gondolkodás köílcsönös viszonyáról vallott felfogása fényében meggyőzően igazolható, hogy a gondolkodás magasabb rendű formáit: az ítéletet, a következtetést, illetve a nyelvtudomány szempontjából a mondatszerkezet típusait, a viszonyítás eszközeit, azaz a nyelvtani rendszert is az emberi agy elvonó, általánosító képessége teremtette meg. Hiszen a „ ... nyelv a társadalomban élő emberek beszédtevékenységét szolgáló eszközöknek rendszert alkotó állománya, mely a valóság tükrözésére alkalmas konvencionális jelekből áll”. Az anyanyelv nyelvtani rendszere éppen ezért a szavakénál is magasabb fokú, sokkal bonyolultabb általánosítást és absztrakciót jelent — szinte beidegződik az anyanyelvet beszélő emberbe, olyannyira, hogy az anyanyelv szolgál gondolkodásának alapjául. A pedagógiai tevékenységben is a nyelv a hordozója az emberi információnak. „Az információ az emberbe kívülről bemenő (in...) formáció. Mint ilyen, előzetesen formált múltbéli tények képezte, és azt valamilyen összefüggésben egy felvevő számára nyújtjuk. A formáció it olyan szerkezet (struktúra), melyet az információ alkotott.” A nyelvi és a matematikai információnak, tudásnak általános és alapozó jellegére a következő sorok mutatnak rá: „Ha nekem például valaki azt akarná bizonyítani, hogy egy tanuló gyenge ugyan az anyanyelvben és a számtanban is nagyon bizonytalan, de szilárdak az ismeretei a társadalomtuodmányban és abban mindent világosan megért, akkor azt felelném neki, hogy ez egyáltalán nem lehetséges, a tanuló nem lehet erős a társadalomismeretben sem; ennek így kell lennie azért, mert az anyanyelvben és a számtanban megbízhatatlan, vagyis nincsenek megingathatatlan alapjai. A bizonyítás igen egyszerű: a társadalmi élet történéseivel és jelenségeivel kapcsolatos minden kijelentés, gondolatmenet és indoklás a nyelv alapelemeihez kötődik. Hogyan tehet itt a tanuló világos kijelentéseket, sorolhat fel érveket, vagy hogyan foghat fel egyáltalán ilyeneket, ha nem képes biztosan mozogni ezeknek a kijelentéseknek és indokolásoknak szellemi elemében — éppen a nyelvben? Hogyan értékeljen és ítéljen helyesen nagyságbéli viszonyokat a társadalmi életben, ha a számbeli viszonyokkal való biztos bánást nem szokta meg?” 3. Mindez arra kötelezi a pedagógusokat és a pszichológusokat, hogy az anyanyelvű oktatás-nevelés jelentősége magyarázatában a szubjektivizmust és a voluntarizmust, pl. csak Comenius nevének emlegetéséig jutó felületes indoklást váltsák fel a problémakör szakmailag jól megalapozott tanulmányozásával, a konkrét helyzetre és a körülményekre alkalmazott felvilágosítással. Megjegyzés: A szerző kötelességének érzi megjegyezni: a fenti nézet, egyetemben a cseh és a szlovák pedagógia elméletével és gyakorlatával В. V. Belajev nézetével és a szovjet pedagógiai gyakorlattal, az ő nézete is. Hozzátartozik azonban a tudományos korrektséghez, hogy megemlítse: az utóbbi évek szakirodaimában (pl. A. P. Dul- zon) megkérdőjelezték ennek a nézetnek helyességét, mert „... aki néhány nyelven 125
