Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)
1974-09-01 / 1. szám - Mózsi Ferenc: Beköszöntő
BEKÖSZÖNTŐ Minden indítás óhatatlanul is — folytatás. Folytatása egy már lezárt munkaszakasznak. Ez a tény még erőteljesebben érvényes az iskolai tevékenységre. Hiszen a tanítás-tanulás intézményes rendszerében az embert formáló iskolai munkában elengedhetetlen a folyamatosság. Ezen az érzékeny területen nagyon fontos, hogy egy-egy munkaszakasz lezárása után, az új iskolai év megkezdésekor szélesebb alapon, tágabb körben is elemezzük az elért eredményeket és a meglévő — nem kevés és kis gondok okát. Szükség van az ilyen önelemzésre, mert az iskolapolitikába becsúszott esetleges hibák (ez is lehetséges!) vagy a rendelkezések rossz értelmezése (s ez is gyakori!) gyorsan szokássá merevedhet a pedagógiai gyakorlatban. Azonban még ennél is fontosabb, hogy azok, akik minden idegszáluk megfeszítésével dolgoztak eredményesen, megerősödjenek önbizalomban, kezdeményezőkészségben. Szükség van erre, hiszen az elmúlt iskolai évben sok volt az újdonság — az új iskolai rendtartás, az új osztályozás-értékelés, a munkás-paraszt származású tanulók megsegítésének formái, a magyar és a szlovák, a matematika és az orosz nyelv tanításával kapcsolatos módszertani útmutatók és az országos konferenciák határozatai, a műszaki pályaorientáció kérdéseinek halaszthatatlan teendői, a magyar tanítási nyelvű iskolák társadalmi presztízsének emelése, a Szülők és Iskolabarátok Szervezetének új alapdokumentuma, a közösség és a közönségnevelés, mint a nemzetiségi iskola tanítójának egzisztencionális többletfeladata, az iskolán kívüli tevékenység és a Csemadokban végzett teendők körvonalazása, az ifjúsági ismeretterjesztő irodalom — a Búvár és a Bölcs Bagoly könyvek nagy példány számban való beszerzése —, mind-mind fontos állomása volt az elmúlt évnek. Persze felmerülhet a kérdés: szükséges volt-e ez a nem egyszer fárasztóan sürgető tempó? Nem lett-e volna jobb a lassabb ütemű előrehaladás? Ügy vélem, hogy a nemzetiségi iskolák pedagógusa számára eleve idegen az ilyen kérdésfeltevés. Hiszen, ha az 1949—50-es években a „lassú haladást“ választottuk volna, most nem állnánk a fejlődésnek ezen a fokán. A kérdés tehát részünkre csak így alakulhat: vajon velebírtunk-e ezzel a sok újat jelentő munkával? Vajon sikerült-e az új rendelkezések lényegét értő szemléletet kialakí tanunk saját magunkban, munkatársainkban, a szülők és az iskolabarátok széles körében, de a tanulókban is? Ügy vélem, az új tanév során elsősorban önmagunkat kell vizsgálnunk. Ez ugyanis minden siker alapja, a továbblépés fel tétele. Ennek jegyében kellene összegezni a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák fejlődését az elmúlt évben előremutató, a jövő évre is érvényes elemzéssel. Ez természetesen messze meghaladná egy írás keretét és még így is, akkor is, csak az általánosságok szintjén mozoghatna, hiszen nem kötődhet konkrétan az olvasók iskolájához, körülményeihez. Ezért közüljük — és nem csak az új iskolai év első számában! — azokat az országos mutatókat, statisztikai adatokat, melyekhez viszonyítani, mérni önmagunkat a helyi adottságok figyelembevételével, minden iskola és minden pedagógus kötelessége. Mert tudni illik például, hogy Szlovákiában a szlovák tanítási nyelvű gimnáziumokba 44 466, a magyarba 4443 és az ukránba pedig 432 tanuló jár. A minden iskolába megküldött elemzés (Rozbor zahajovacích výkazov gymnázií za školský rok 1972/73, Ústav školských informácií, Bratislava, 1974. 22. !.) azt 1
