Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)

1973-11-01 / 3. szám - Zsilka Tibor: Az életrajz mint fogalmazástéma az alapiskolában

hosszabb terjedelmű életrajzokra gondolunk, amelyek esztétikai tulajdonságokat is tartalmaznak. Ilyen például Móricz Zsigmond „Életem regénye” vagy M. Gorkij életrajzi trilógiája.

Ellenben az alapiskolában az egyszerű, a hivatalos stílusban fogalmazott életrajzot kell a tanulóknak elsajátítaniuk. S erre a stílusra jellemző a:

a) fegyelmezettség, világosság, pontosság;

b) adatszerűség és tárgyilagosság;

ej áttekinthetőség (ebből következik, hogy sokszor bizonyos formulák előre adva vannak).

Szinte természetes és törvényszerű, hogy a hivatalos stílus követeli meg a legprecízebb fogalmazást és stilizálást, mert hiszen ezzel a stílussal valósul meg a törvényalkotás, ebben öltenek nyelvi formát a rendeletek, közlemények, ezen bonyolódik le a hivatalos levelezés; az állami szervek is ennek segítségével érintkeznek a néppel, és így tovább. De ugyanakkor az is közismert, hogy ez az a stílus, amelyet a kisebbségek, illetőleg nemzetiségek legkevésbé gyakorolhatnak és alkalmazhatnak saját nyelvükön. Ennek következtében éppen ezen a területen észlelhető a legnagyobb lemaradás a csehszlovákiai magyarság kifejezőkészségében, nyelvhasználatában és beszédében a magyarországi magyarokéval szemben.

Az iskolai dolgozatok, amelyeket átnéztünk, teljes mértékben alátámasztották ezt a tényt. Választásunk a Jelened (Gí- mesij Kilencéves Alapiskola 9. osztályos tanulóinak dolgozatfüzeteire esett. A négy iskolai dolgozat közül az első az életrajz címet kapta. A 24 dolgozat osztályzatai a következőképpen oszlanak meg:

3 négyes;

8 hármas;

9 kettes;

4 egyes.

A továbbiakban a négyes osztályzatú dolgozatot N-nel, a hármast H-val, a kettest K-val, az egyest E-vel jelöljük. A tanulók nevét nem tüntetjük fel, hiszen az életrajzot mint műfajt fogjuk értékelni, s nem külön-külön az egyes tanulókat. így jobbára eltekintünk azoktól a hibáktól is, amelyeket a tanító esetleg nem javított ki. S ha példákat idézünk, akkor változtatás és javítás nélkül, tehát a tanító javításait sem vesszük figyelembe.

A dolgozatok közül sok hármas tagolódású (bevezetés, tárgyalás, befejezés). A bevezetés adatokat tartalmaz, míg a befejezés egyszerű, kissé szubjektivizált frázisokból áll. A frázis az életrajzban fontos funkciót tölt be, ezért előfordulása helyénvaló.

A bevezetés a születési adatokat tartalmazza, valamint a tanuló nevét. Például: „1958. július 1-én születtem Zlaté Morav- cén (Aranyosmaróton). Nevem Fazekas Margit.” De van arra is példa, hogy a tanuló csak két részre tagolja a dolgozatot: a bevezetést és tárgyalást „egyesíti”, csak a befejezést választja külön. Ennek természetesen megvan az oka: a bevezetés és a tárgyalás annyiban egyeznek, hogy mind a két rész adatokra épül, míg a befejezésben általában nincs adat.

Természetesen az adat- és tényszerűséget külön is érdemes megvizsgálni, hiszen a hivatalos stílusnak ez az egyik legalapvetőbb tulajdonsága. A többi rész végső fokon csak kísérő szöveg. így a jelen esetben a befejezésnek is főként az a célja, hogy a fogalmazás szerkezetét teljessé tegye. Ilyen esetben a zárómondatok nyelvtani és logikai szempontból tökéletes megstilizálása a fontos. Ennek a követelménynek természetesen a jobb tanulók tesznek elsősorban eleget. Például: „Arra törekszem, hogy szocialista hazánknak hasznos polgárává váljak” (E); „Igyekszem arra törekedni, hogy szocialista hazámnak minél előbb hasznos tagja legyek” (K). — A hármas és négyes tanulók természtesen a záróformulát sem igen tudják jól, illetve hibamentesen megfogalmazni: „Arra törekedem, hogy a szocialista haza építésének hű tagja legyek” (H); „Tanulásommal a hazámat iparkodom szolgálni” (H); „Én jó és hű állampolgára akarok a szocialista hazámnak” (N).

Természetes, a legnagyobb hiba a négyes tanuló dolgozatában fedezhető fel, ahol az igei-névszói állítmány infinitívu- sza kimaradt, s így a mondat hiányos, befejezetlen. Az előző két mondat is illogikus, ami annak a következménye, hogy a gyengébb képességű tanulók nem képesek kicsiszolni, tökéletessé formálni mondataikat. Az állandó gyakorlás bizonyára segítene abban, hogy e hibatípust idővel ők is kiküszöböljék.

Sokkal nagyobb problémák mutatkoznak a tanulók dolgozatában az adatok és tények pontos közlésében, az intézmények és vállalatok megnevezésében. A legtöbb hiba ilyenkor abból származik, hogy a csehszlovákiai reáliák pontos magyar megfelelőjét nemigen ismerik a tanulók, s így kénytelenek felemás megoldásokhoz folyamodni. Vagy szlovákul közlik a megnevezést, vagy rosszul fordítják magyarra, vagy a tükörfordítás és hibás átvétel kísért egy-egy kifejezésben. E tekintetben nem alkotnak kivételt a jobb előmenetelű

77