Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1973-11-01 / 3. szám - Dr. E. Stračár, DrSc. professzor jubileuma - Svinger István: Emeljük a minőségi követelményeket
1. Hogyan gondoskodnak a kommunista nevelés hatékonyságának növeléséről, a tudományos világnézet szellemében történő nevelés elmélyítéséről? — Pártunknak az ifjúság kommunista neveléséről szóló határozatát tantestületünk tagjai pedagógiai tanácsülésen vitatták meg. Az iskola oktató-nevelői tervének összeállításában, valamint a tantervek, osztályfőnöki és nevelői tervek kidolgozásában minden kollégának alapul szolgált ahhoz, hogy tantárgyán belül hogyan kezdjen hozzá a kommunista nevelés színvonalának emeléséhez. Az iskolai pártszervezet nyilvános gyűlést tartott, melyen konkrét formába foglaltuk, miként valósítjuk meg azokat az igényes feladatokat, melyek ránk hárulnak. Véleményem szerint az iskolapolitika fő irányelveit a XIV. kongresszus határozta meg, s a tavalyi októberi és az idei júliusi plé- numok konkrétizálták, mit kell tennünk annak érdekében, hogy iskoláink betöltsék küldetésüket a fejlett szocialista társadalom építésében. Erre a tanévre munkatervet dolgoztunk ki, melyben rendszereztük, hogy az iskolán kívüli tevékenységben . milyen formában fogjuk elmélyíteni a kommunista nevelést tanulóink körében. Már hagyományosan jó kapcsolataink vannak az ellenállási harcok résztvevőivel, az idős kommunistákkal és a termelésben dolgozó kiváló munkakollektívákkal és egyénekkel. Tovább kívánjuk fejleszteni gyümölcsöző együttműködésünket, hogy ifjúságunknak felfedjük a múlt haladó hagyományait, példaképet állítsunk eléjük, közelebb hozzuk az iskolát az élethez. Az iskolai SZISZ-szervezet- ben tovább erősítjük az eszmei nevelés és a tudományos világnézeti nevelés szálait. Diákjaink az ifjúsági szervezetben a Lenin-kört és az ateista kört látogatják. Az elmúlt iskolaévben létrehoztuk a történelmi és munkásmozgalmi emlékszobát, melyet a városi pártszervezet 50 éves fennállásának jegyében rendeztünk be. Ebben a tanévben folytatjuk a gyűjtést. Elsősorban az SZNF közelgő 30. évfordulója tiszteletére a felkeléssel kapcsolatos regionális anyagrész összegyűjtését szorgalmazzuk. Iskolánk termékeny kapcsolatot tart fenn a Szovjetunió Kazány városának 123-as számú iskolájával, mely állandó levelezésben és kölcsönös látogatásokban nyilvánul meg. A következő vakációban a mieink látogatnak el hozzájuk. A társadalomtudományi tantárgyakban nagyobb súlyt helyezünk a nevelési célok kidomborítására. A polgári nevelés, történelem, honvédelmi nevelés órái lehetővé teszik a hazafiságra és internacionalizmusra nevelés erősítését. Ezeknek az oktatását a legfejlettebb tanerőkre bíztuk. Az összes természettudományi tantárgyban érdekköröket hoztunk létre, melyeken több lehetőség nyílik a tudományos világnézeti nevelés kidomborítására. 2. A párthatározat nagy figyelmet fordít az anyanyelvi ás matematikai oktatás fokozására. Az utóbbi, több iskolában a diákok „mumusa”, ugyanakkor meghatározó szerepe van a helyes pályaválasztási orientáció kialakításában. Hogyan állanak az említett tantárgyak oktatása terén, milyen célokat tűztek ki erre a tanévre? — Az anyanyelvi oktatással a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség tényezőinek megszilárdításához, az értelmi képességek harmonikus fejlesztéséhez kívánunk hozzájárulni. Az alapiskolák végzősei, akik nálunk folytatják tanulmányainkat, általában a kifejezőkészségükben gyengék. E célból jelenleg ezeknek a hiányosságoknak kiküszöbölésére helyezzük a fő súlyt. El akarjuk érni, hogy tanulóink megszeressék a könyvet, bővítsék otthoni könyvtárukat. Az irodalmi nevelés óráin kiemeljük a magyar és szlovák irodalom közötti összefüggéseket és azokat az anyagrészeket, melyek a munkás- osztály forradalmi harcához kapcsolódnak. Az irodalom kedvelői irodalmi önképzőkörben képzik magukat, a publicisták és verselők a SZISZ iskolai lapjában a Lendület-ben kísérleteznek. 70