Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1973-10-01 / 2. szám - Szabó, Ľudovít: A jövő munkásosztálya / Látóhatár
dalom fejlődését. Azért nem véletlen, hogy napjainkban igen behatóan foglalkozunk a szakképzett munkásosztály előkészítésével, a gyermekekkel és az ifjúsággal, amely évek múltán a kommunista társadalom építésének fő támaszává válik. Az iparitanulóképzés alapvető társadalmi feladata, hogy a fiatal embert, az iparitanulót a szocialista állam polgárává nevelje. Az iparitanulóképzésnek a kilencéves alapiskola eredményeire kell építenie és biztosítania kell a tanonc személyiségének további sokoldalú fejlődését, elsősorban a világnézeti, erkölcsi és állampolgári nevelés által. A tanoncok nevelésének második fontos feladata, hogy fel kell készíteni őket a társadalomban betöltött hivatásuk teljesítésére. Ennek érdekében a fiatal embert az általános és szakismeretek, valamint készségek olyan rendszerével kell felvértezni, úgy kell fejleszteni képességeit és irányítani érdeklődését, jellembeli és erkölcsi-akarati tulajdonságait, hogy jövendő hivatásában sikeresen teljesíteni tudja munkafeladatait. Ezzel a két feladattal szorosan ösz- szefügg a harmadik feladat is. A munkáshivatásra való felkészülés nemcsak a szakképzett munkás-munkaerők, hanem egyúttal a munkásosztály mint társadalmunk uralkodó osztálya utánpótlásának is az eszköze. Ez megköveteli, hogy a tanoncokat ne csak fejlett osztályöntudatú állampolgárokká neveljük, hanem a társadalom- és természettudományokban is alaposabb műveltséget nyújtsunk nekik. Közben nem szabad elfelejtenünk, hogy éppen a szocialista termelés folyamatában megvalósított nevelés alakítja ki elsősorban a fiatal ember-munkás erkölcsi profilját is. Már amolyan szokássá vált, hogy ha a jövőről beszélünk, röviden visszatekintünk az elmúlt időszakra is, hogy megítélhessük, összehasonlíthassuk távlati terveink jelentőségét és helyességét. Ezzel kapcsolatban meg kell mondanunk, hogy 1948 óta, amikor a csehszlovák iskolaügy társadalmunk valamennyi területével együtt beleértve az egész nemzetgazdaságot, rátért a szocialista építés és fejlődés útjára, az öntudatos és szakképzett munkások százezreit neveltük fel, akik ma jelentékenyen részt vesznek társadalmunk politikai és gazdasági fejlődésében. A szakképzett munkások munkájának minőségét legjobban nemzet- gazdaságunk színvonala bizonyítja. A nevelés színvonala mellett a nemzet- gazdaság kapacitásának növekedésével arányosan szembeötlő mennyiségi változásokat is tapasztalunk. így például 1948-ban nem egészen 28 500 ta- noncunk volt (beleértve mind a három évfolyamot), 1960-ban több mint ennek kétszerese, és ebben az évben csaknem 120 ezer fiatal választotta a munkáshivatást. A munkásutánpótlás legjobb és legjárhatóbb útjainak keresése közben — meg kell vallanunk — előfordultak hibák, és voltak hiányosságok is. A Kommunista Párt és államunk gondoskodásának, továbbá a baráti országokban és különösen a Szovjetunióban szerzett tapasztalatoknak, valamint a tanítók, nevelők, a szakoktatást vezető mesterek, kiváló munkások igyekezetének köszönhetjük, hogy fokozatosan sikerült létrehozni a munkásifjúság képzésének teljes rendszerét, amelyben az illető korosztályú ifjúság 65 százaléka vesz részt. A szakmunkásképzés egész fejlődése a felszabadulás óta három jellegzetes szakaszt képez. Az első, az 1945—1948 évek közti időszak összefügg az ipari vállalatok államosításának 1945 évi első szakaszával. Ebben az időben hiányoztak a megfelelő képesítésű munkaerők, és ezért az üzemek „önsegélyző“ módon képezték ki a szakmunkásokat, különösen a fiatalság soraiból. Fokozatosan azonban szükséges lett, hogy a tanoncképzést összhangba hozzák nemzetgazdaságunk szocialista szektorának követelményeivel. Űj tanulmányi szakok jöttek létre, és az oktató-nevelő munka tartalmát és szervezését is tervekkel és tanmenetekkel módosították, egységesítették. A második időszak az 1948—1957-es évekre esik. 1948 után eltávolították a nemzetgazdaság valamennyi szakaszán a szocializáció és az egész társadalmi 40
