Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1973-10-01 / 2. szám - Baráth Ernő: A tanulók értékelése aktív munkájuk alapján
tése érdekében, melyek összhangban vannak társadalmunk jelenlegi igényeivel és fejlettségi fokával. Elsősorban azt hangsúlyozta, hogy az oktatás és a művelődés fejlesztését összhangba kell hozni a munkásosztály és szocialista társadalmunk igényeivel, ezenkívül fiatalságunk nevelésében tovább kell erősíteni a marxizmus-leninizmus és a proletár nemzetköziség eszméjét. Ezzel együtt felhívta a figyelmet a különböző típusú iskolák nevelőmunkájának további javítására és az iskolák politikai funkciójának az elmélyítésére s ezzel együtt oktatásügyi rendszerünk irányítása hatékonyságának további javítására. A TANULÓK ÉRTÉKELÉSE AKTÍV MUNKÁJUK ALAPJÁN (Kísérleti eredmények az 1. osztályban) BARÁTH ERNŐ A jelen iskolája a tanulók elé igényesebb követelményeket állít, amelyek összefüggnek az emberi megismerés fejlődésének minden területével. A tanulótól tökéletesebb összpontosítást követel a tanítási órán és igényesebb otthoni felkészülést (J. Velikanič 1972]. A tanítótól pedig — jogosan — megfelelő értékelést, mely erősíti a tanulók akaratát, segíti őket a további igényes munkájukban. Köztudott, hogy jelenleg a hagyományos oktatásban érvényben levő öt fokú értékelő skála már az ismeretmennyiség mérésében sem követi érzékenyen a különbségeket: a teljesítmények mögött rejlő erkölcsi vonatkozásokat például teljesen mellőzi. Ellentét alakul ki a tanuló naponkénti teljesítménye és csak időnkénti értékelése között. A tanulók gyorsan megismerik a pedagógusok feleltetési, értékelési stratégiáját, s nem ritkán pontosan ki tudják számítani mikor, ki kerül sorra. Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy ez a mód sokkal inkább a tanulók taktikai érzékének fejlesztését szolgálja, mint sem hogy rendszeres munkára nevelné őket. Az így nyújtott teljesítmény pedig semmiképpen nem kezelhető a folyamatos munka egy jellemző mozzanataként. Ugyancsak gyakran előfordul, hogy a pedagógus nem tudja megfelelően indokolni értékelését, vagy egyszerűen nem is tartja fontosnak, hogy a gyereket bevezesse az értékelés menetébe. Innen már csak egy lépés a szubjektivitás, a felületes elbírálás, amire a tanulók érzékenyen reagálnak, főleg, ha vélt sérelmek is keverhetők a valódiak közé. S nem utolsósorban a pedagógus példamutató, modell-nyújtó önálló értékelés — önértékelés — gyakorlatához nem kapnak megfelelő mintát. Ezért szükséges lenne minden tantárgy óráján a tanulóknak olyan feladat- rendszert, feladatlapokat és munkalapokat adni, amelyek objektiven és egyértelműen rögzítik a kívánt teljesítményt. Továbbá az írásban és szóban adott eredmények maradandó regisztrációja lehet csak perdöntő egy-egy vitatott értékelés eldöntésében. A tanulókhoz hasonlóan a szülőket is be kell avatni — egyebek mellett — az értékelés módozataiba, s így elkerülhetjük az iskola és a szülői ház eltérő normarendszerének ütközését, hiszen ebben a konfliktusban mindenképpen a gyermek lehet csak a „vesztes“. Nyilvánvalóan azzal a szülővel, aki elégedetlen gyermeke elbírálásával, csak az egyértelműen kimutatható eredmény fogadhatja el az iskola értékelését. 36
