Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1973-11-01 / 3. szám - Vörös Ferenc: Felvételi vizsgák matematikából
szerűnek látszik, mégis ennél a problémánál a legnagyobb a bizonytalanság. Nem tulajdonítunk neki fontosságot, bár a 9-es algebra könyv a 31—34. oldalon foglalkozik a témával. Más iskolánál egy pályázó sem kísérelte meg a feltételek megadását, az egyik dolgozatra oda is írta a felvételiztető tanár a feltételek hiányát. Más iskolánál a gondosan elkészített precíz munkánál a pontos feltétel hiánya a tanuló jegyét egy fokkal rontotta, míg másutt ezt figyelembe sem vették. Numerikus példánál — mint amilyen a második példa is volt — nincs helye a toleranciának; nem úgy, mint az első példánál, ahol a pályázók három fajta megoldást is találtak (lásd előbb). Ha mind a három elvezet a helyes megoldáshoz és menetük logikus is, akkor valamennyit el kell fogadni helyes megoldásként, ha még az különbözik is az előírttól. Legfeljebb annyit lehet megállapítani a pályázóról, hogy a típuspéldát nem ismeri, — mert nem találkozott vele (ami nem az ő hibája!) — és ha mégis megtalálta a megoldást, akkor olyan pályázóval állunk szemben, akire matematikából feltétlenül lehet számítani. A legkevesebb problémát a negyedik példa körül lehet találni, a legszembetűnőbb legfeljebb az, hogy a precíz megoldás mellett elmaradt az elemzés ábrája. Ebben az esetben, ha esett a példa érdemjegye, ez megfelelően indokolható. A harmadik példa megalkotásához megjegyezném, hogy a méretek szerencsésebb megválasztása, esztétikailag jobban megszerkeszthető trapézt adott volna. így kissé torzóként hat. A tudásmérés kérdése Ahogy a példák osztályzatának problémájánál említettem, az osztályzat nem egyszerűen egy matematikai szimbólum, hanem egy komplex tartalommal rendelkező értékmérő. Számot ad a tanuló tehetségéről, rendszeretetéről, pontosságáról, a munkarészvételről és még sok egyéb olyan összetevőről, ami a tárgybani jártassághoz szükséges. A felvételi vizsgáknál ugyanezt az osztályzatot használjuk, de a kiértékelő tanár a fenti kritériumok egyikét sem látja. Itt a végeredmény a fontos, az odavezető út lényegtelen. Mivel az értékelés a két esetben különböző, a mérték megválasztásában is különbözőséget kell alkalmazni. Ezért a legmegfelelőbbnek tartanám, hogy a felvételi vizsgáknál kizárólag csak teszteléses módszerrel válasszuk ki a továbbtanulásra alkalmasakat minden szinten. E módszer alkalmazásától egyáltalán nem kell idegenkedni, mert a célnak maradéktalanul megfelel. Sok tesztvariáció készíthető, ami a reális képalkotást a négypéldás módszertől jobban megközelíti, kiértékelési formája biztosítja minden iskolán az adott kritériumok egységét, kezelése gyors és pontos. Majdnem teljesen kizárja a pályázó indiszponáltsági állapotának előfordulását, ami egyeseknél a vizsga előtt, másoknál a példába való belezava- rodás közben jelentkezhet. Igaz, a tesztek előkészítése sok munkát igényel, de egy-két kutatóintézeti dolgozó elvégezheti. Időzzünk még el pár mondat erejéig az alapiskolát végzettek egy igen fontos problémájánál. Ennek a korosztálynak a legnagyobb a tájékozatlansága, egyrészt nagy számuk miatt (számuk Szlovákiában évente 80—90 000 fő), másrészt pedig koruknál fogva. Koruknál fogva azért, mert a problémák felfogott nehézségi szintje az életkorral fordítva arányos. A velük való törődés indokoltabb bármely más hasonló, perspektíváját megválasztó csoport felkarolásánál. Az óvoda és az alapiskola kérdését megoldottuk. A gimnázium és a szakiskola végzettjeivel sincs akkora probléma. Kisebb a tömegük, a szakiskolát végzettek pedig tálalva kapják a munkaalkalmat. De mit csináljon egy kilencedikes? Ki ad neki irányítást, tanácsot, szakvéleményt? És ha már választott, mit csináljon akkor, ha a felvételi vizsgán „helyszűke miatt” nem vették fel? Mindezt azért mondom el, mert ettől az időszaktól fél a legjobban maga a diák, a szülő, az osztályfőnök és az iskolának is ez a legnagyobb problémája. Egy alkalmas társadalmi intézmény létrehozásával kellene az átsegítés kérdését megoldani ezen a szakaszon. A felvételi vizsgák modernizálásával vagy a mindenkire kötelező képesség- vizsgák megteremetésével irányítást lehetne adni valamennyi alapiskolát végzettnek. Ez a kérdés óvatos kezelést és nagy érzékenységet igényel, nehogy a csalódottak számát növeljük vagy szakmai barbárokat képezzünk. A társadalom színvonalas tanácsadó szerve az egyenletes elosztást nagy hozzáértése latbavetésével meg tudná oldani. Minden fiatal állampolgárral számolni kell, mert mindenkinek helyet kell adni. Ha ez így van, akkor úgy oldjuk meg a problémát, hogy abból a társadalomnak minél nagyobb előnye és ne hátránya származzon. 83
