Szocialista Nevelés, 1972. szeptember-1973. június (18. évfolyam, 1-10. szám)

1972-09-01 / 1. szám - Egri Ferenc: Magyar szakosok nyári szemináriuma / Az alapiskola felsőtagozata és középiskoláink számára

A nevelő tudja a legjobban, milyen oktatási és nevelési célt akar elérni a vers tanításával.

A jó verselemzés műhelymunka, közös munka.

Csak az az ismeret marad meg a tanulókban, amelyiknek megszerzésében maguk is részt vettek. A verselemzés sok-sok lehetőséget kínál a tanulók dolgoztatására, a régi ismeretek felújítására, az újak befogadására, következtetések levonására.

Amelyik tanár óráján némák a tanulók, annak verselemzése nem jelenthet élményt a tanulók számára. S végül: az ismeretanyag akkor emelkedik az élmény fokára, akkor válik a magatartás, a világnézet formálójává, ha a tanulók úgy érzik, hogy a vers gondolatai nemcsak a tankönyv, nemcsak a tanár szerint igazak és szépek, hanem szerintük is. Ez az egyénivé lett ismeret maradandóvá válik, ízlést, magatartást formál.

Így lehet, így lesz a jó verselemzés — tanítványaink nevelésének egyik, de hatásos eszközévé.

Természetesen felületesség lenne csak ra. Ezt bizonyítják a Koncsol Lászlóját mondani a tanfolyamról. A tradíció. n é, a seneci (Szene) KA magyar szakos az igyekezet ellenére is van lehetőség, tanárnőjének alábbi szavai: mód a javításra, a hatékonyság fokozásé— Először volt lehetőségem ilyen előadássorozatot hallani, s fájlalom, hogy az előző nyarak hasonló rendezvényeiről lemaradtam.

Sokat vártam a tanfolyamtól, s ami az előadásokat illeti, nem is csalódtam. Észrevételeim mégis jók és rosszak egyaránt.

Jó, hogy a jelentkezés a tanfolyamra önkéntes, mert így valóban azok jönnek oda, akik szeretik tárgyukat, s akiket a tudás vágya hajt.

Jó volt a megjelent kollégákkal ismerkedni, de még jobb lett volna, ha testvérként, mindenki mindenkivel nyíltan, őszintén elbeszélget a magyar nyelv- oktatás problémáiról.

Kár, hogy a 6—9. évfolyamon tanítókat — ők jelentek meg nagyobb számban — külön csoportba tették a harmadfokosoktól, pedig hasznos lett volna hallanunk egymást. Nyilván vannak kölcsönösen panaszaink, amikről beszélnünk kell, hogy munkánk hiányosságait kiküszöbölhessük. A jövőben javasolnám vegyes csoportok létrehozását, már azért is, mert ugyanazokat az előadásokat hallhattuk mindnyájan, csak más-más időpontban.

Nagy János az irodalomóra nevelési lehetőségeiről és a verselemzés problémáiról szólt nagyon meggyőzően. Részletesen taglalta a verselemzés szempontjait, de örültünk volna, ha egy-két vers komplex elemzésére is sort kerít. Czine Mihály a mai magyar irodalomról beszélt; talán Weöres, Kormos, Pilin- szki, Nemes Nagy Ágnes műveiről részletesebben is szólhatott volna, mert tanítóink nagy része keveset tud ezekről a jelentős költőkről. Jakab István a mondatelemzés problémáit, az állítmányi mellékmondatok buktatóit magyarázta. Sok nevelő kifogásolta a gimnáziumi felvételi vizsga anyagába iktatott állítmányi mellékmondatot; magam is úgy látom, hogy nem kellene a tizenötéveseket „kínozni“ ilyen nehéz anyaggal. A magyarországi előadók szerint ott csak a gimnáziumi tananyag tárgyalja ezt a mellékmondatfajtát.

Magam nem bánnám, ha a jövőben ez a tanfolyam legalább tíznapos, vagy akár kéthetes is lenne: a véleménycserék egy-egv előadás után indultak, s mire vitára hangolódott a társaság, le is járt az idő. Ha a tanfolyam tovább tartana, esetleg szemináriumi jelleget is ölhetne. Olyasmire gondolok, hogy három-négy magyar szakos kollégát megkérnének egy, a tantervben szereplő vers (novella) nyilvános elemzésére, majd az előadó is elemezné ugyanazt a verset (novellát), s végül a hallgatóság megvitatná a hallottakat. A vélemények ilyen gyakorlati szembesítéséből mindenki rengeteget tanulhatna.

Feljegyezte: EGRI FERENC

23