Szocialista Nevelés, 1972. szeptember-1973. június (18. évfolyam, 1-10. szám)
1972-09-01 / 1. szám - Mózsi Ferenc: Az irodalom-művészet / Az alapiskola felsőtagozata és középiskoláink számára
Az alapiskola felsőtagozata és középiskoláink számára Az irodalom-művészet MÓZSI FERENC A közeledő Petőfi jubileum alkalmából közöljük az alábbi írást, mely részlet egy terjedelmesebb tanulmányból. A kérdés, melyet a szerző felvet: vajon a miénk-e Petőfi? Célunk — elgondolkodtatni olvasóinkat: hogyan válhatna e költőóriás művészete minden csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskola tanulójának kincsévé. A közölt részlet a sematikus irodalomoktatás problémájának felvetését tartalmazza. Az olvasás művészetének elsajátíttatása egyidős az iskolai irodalomoktatással. Már Horatius rettegett a gondolattól, hogy ő „iskolai auctor“-rá váljék. Egy francia esztéta szavait, í. Duval-t idézzük, aki miután elmondja, mennyire megkapják a gyermekeket La Fontaine versei,, ezt írja: „ ... különös szerencse folytán ez az annyira tudós poéta olyan meséket tudott írni, amelyeket nem győz csodálni a gyerek. Nos La Fontaine-t tanulmányozzák az elemi iskolában, majd a hatodik meg az ötödik osztályban. S egyszerre csak távolodik, eltűnik. Mikor újra megtalálják, sajnos az érettségire való készülés túlterheltségében és össze-visszaságában jelenik meg, beskatulyázva a híres 1600-as iskolába — mely egyébként nem létezett soha — annyira, hogy ha még fel is teszi az ember, hogy a legjobb tanulók kiismerik magukat az egykoriban átélt bájnak és az elvontságnak e zavarában, mindenképpen kiderül, hogy nem biztosítottuk az átmenetet — szétbomlott egy barátság“.1 Hasonló jelenséget ír le Vajda László.2 A szerző megállapította: a tanulók a legnagyobb zavarban voltak, nem tudtak mit kezdeni Petőfi Anyám tyúkja című költeményével, mert nem illetszthették be az előre megtanult klisébe. Ugyanezt a költeményt 1967 őszén 118 érettségi előtt álló tanulóval elemeztettük (az általános középiskola négy harmadik osztályában). Petőfinek e költeményét a tanulók az alapiskola 3. és 5. osztályában tanulták, majd Petőfi monografikus feldolgozásakor az alapiskola 8. osztályában és a gimnázium (pontosabban: az általános középiskola) 2. osztályában említették. A felmérés idején érettségi tételként foglalták össze a Petőfiről tanultakat. A tanulók azzal a felhívással kapták meg a költemény szövegét, hogy elemezzék a verset vagy írják le a költeménnyel kapcsolatos élményeiket. A legtöbb (48) tanuló dolgozatában a szegénység apoteózisaként értelmezte a költeményt (többen pl. fogódzóul az „Anyám egyetlen jószága“ verssorból indultak ki) és tekintet nélkül a költeményre — az előre megtanult kliséket ismételték: a költemény „osztályszempontot tár fel“, „állásfoglalásra késztet“, mert... „Küzd a gazdag, de nem a hazáért / Védi az a maga gazdagságát / Csak a szegény szereti hazáját“. A másik legnépesebb csoportba sorolható dolgozatírók (30) a költeményt Petőfi életrajzával hozták összefüggésbe (szülei elszegényedtek; nagyon szerette és sajnálta szüleit, ezért oly meghatóan szép a családi költészete), s igyekeztek a költeményt aránylag biztos ismeretek birtokában beállítani a családi költészet fejlődésrendjébe. A dolgozatírók harmadik csoportját (21 dolgozatírót) azokból alakíthatjuk ki, akik összefüggően és részletesen fejtegették a költemény főbb gondolatait, bizonyításul jellemző idézette
