Szocialista Nevelés, 1971. szeptember-1972. június (17. évfolyam, 1-10. szám)
1972-06-01 / 10. szám - Kerékgyártó Imre: Világkép, életszemlélet, világnézet
Világkép, életszemlélet, világnézet Dr. KERÉKGYÁRTÓ IMRE Az elmúlt években az egyik nyugati, polgári szociológus azzal hökkentette meg olvasóit, hogy művének előszavában kijelentette: műve kizárólag közhelyekkel kíván foglalkozni. Még meglepőbb volt a munka kritikai fogadtatása. Nemcsak polgári, de szocialista kritikusok is úgy nyilatkoztak: megdöbbentő a könyv hatása. Az olvasó kénytelen elismerni, hogy eddig még a közhelyeket is rosszul, hamisan csépelte. Akaratlanul is erre a speciális tudományos eseményre kell gondolnom, amikor az ifjúság világnézeti nevelésével foglalkozva a legkülönbözőbb pedagógiai műveket tanulmányozom. Elfogultság nélkül juttatnak ezek arra a felismerésre, hogy sajnos, gyakran a pedagógiában is megrekedünk a közhelyeknél, s néha azt sem volna káros felismernünk, hogy őket sem a legügyesebben, leghasznosabban forgatjuk. A mérnök hidakat, házakat épít, az asztalos bútorokat készít, a költő szavával mindenki teszi, végzi dolgát, hogy azután eredményeiben gyönyörködhessék. Költői képekbe burkolva is leleplezhetjük ebben a megállapításban a leghétköznapibb közhelyet. Pedagógiai műveink mégis továbbfejlesztik: a pedagógus nevel, mert ez a munkája, ha tehát eleget tesz az emberi tevékenységek sajátos feltételeinek, követelményeinek, ő is egyenes úton jut el az eredményekhez, a jövő ifjúságra szándékai szerint fejlődik, alakul. Érthetően a valóság nem követi a közheleyk logikáját, s mindaz, ami egyes könyvekben hihetetlenül egyszerűnek tűnik, a gyakorlatban egyszerre ellenmondásossá, bonyolulttá válik. Nem marad más hátra a gyengék mentségéül, mint a gyakorlat elmarasztalása. Rendszerint ezzel találkozunk, ha világnézeti nevelésünk hiányosságait teszik a mérlegre. Helytelenül, mert a pedagógia nem tűri el az orvosok paradoxonját. Nálunk hamis hivatkozás: az operáció sikerült, csak a beteg halt meg benne. Ha elméleti következtetéseink nem vezetnek eredményhez, a hibát is az elméletben kell először keresnünk. Az ember életének legjellemzőbb tartalmi vonása, hogy első tudatos megnyilvánulásától háláláig képet alkot magának a világról. Ismereteinek mennyiségétől, minőségétől függ, mennyire reális ennek a képnek a tartalma. A naiv gyermeki vagy babonás felnőtt hiedelmektől igen nagy utat tehet meg egyén, és tett meg az egész emberiség a jelenségek, folyamatok reális megismeréséig, összefüggéseik, törvényeik tudásáig. Magát az utat, annak megtételét mindenképpen megkönnyíti vagy megnehezíti az a világkép, amelyet valamennyi ember életének első szakaszában, nem utolsósorban környezetének hatására alakít ki önmagában. A pszichológia sokat foglalkozik a gyermekkori élmények nem egyszer az egész életre kiterjedő hatásaival. Pedagógiai szempontból nem árt rámutatnunk, hogy ebben nem a szórványos, különböző intenzitású élmények játsszák a meghatározó szerepet, hanem épp rendszerré válásuk, a világkép kialakulására gyakorolt hatásuk. A rémisztő mesiék nem ostoba rémségükkel válnak veszélyessé. Ezt azzal érik el, hogy abban a korban, amelyben az ember tudatos viszonyokat teremt a világgal, benne önmagával, társadalmi és természeti környezetével, egy olyan világképet festenek a fiatal elé, amelyben a külvilág ellenséges szörnyekkel, kafkai viziókkal népesül be; s az egyén számára egyetlen magatartást engednek: a menekülést, a félelmet, a magányt. A világképben nem közvetlenül a megszerzett ismeretek, hanem a hatásukra kialakuló viszonyok tükröződnek. A didaktikai racionalizmus, amely többek között a megszerzett ismeretek és a világnézet közé is egyenlőségjelet iktat, 293