Szocialista Nevelés, 1970. szeptember-1971. június (16. évfolyam, 1-10. szám)
1970-09-01 / 1. szám - A szóbeli kezdő szakasz
tünet, lassan felszámolódik. A beszédfélelem leküzdése, az önbizalom megszerzése akkor éri el kellő fokát, ha a tanuló szert tesz a kérdéstechnika fogásaira. A játékos tanítás, a mondókák és a dalocskák beiktatása felvillanyozza a tanulókat. Ezen a téren nincs is nagyobb hiba. A játékosság, a cselekedtetés viszont mint módszeres eljárás nincs kellőképpen kihasználva, mert a már régebb idők óta bevált és hatékony Gouin-sorok nem kaptak kellő helyet az oktatási folyamatban. A helyes nyelvi szerkezetek gyakorlását, a nyelvi analógiás érzés kialakítását, az idegen nyelven való gondolkodás alapjainak lerakását oly eljárás is elősegíti, mint a kórusban mondatás. Eléggé elhanyagolt terület a minimum elvének érvényesítése. Itt érvényes igazán, hogy a kevesebb néha több. A minimum elvének csak a fonetikában nincs helye, mert itt elképzelhetetlen. A hangtanra gondosabb figyelmet kell fordítani, mivel az audio- metriai mérések kimutatták, hogy a hallásszint lényegesen csökken az idegen nyelveknek az anyanyelviül eltérően képzett hangjaira vonatkozóan. A segédeszközök többnyire garmadával állnak a tanítók rendelkezésére. A képolvasás még nagyobbára sztatikus, hiányoznak a mozgó képek, a képsorok. A modern audio-vizuális segédeszközök, amelyre a módszer első összetevője épül, nem nyertek még polgárjogot, ez pedig erősen kifogásolható. A szervezési kérdések sem lehetnek számunkra közömbösek. Ezen a területen nincs egység. Egyes iskolákban az I. osztályban a 2. félévtől, máshol a II. osztályban az 1. félévtől vezették be a Képes Nyelvkönyvet. Vaijnak olyan járások, amelyek egyáltalán nem vezették be az I. osztályban a szlovák nyelvet. Egységes rajtolás nélkül szinte lehetetlen lesz az ellenőrzés, a tankönyv kihasználása, a tantervi anyag átvétele. Óratervi szempontból minden rendben van, de az órák elosztásában nem egy helyen nem vették figyelembe a Módszertani Segédkönyv utasításait. A teljesítményi görbéhez való ingadozást több helyen nem tartják be. Van rá eset, hogy teljes órákban oktatják a szlovák nyelvet, ami fárasztó ebben a korban, a tanulóknak inkább kedvét szegi, mint megszeretteti velük a szlovák nyelvet. A teljes órák másik hátránya, hogy napokra megszakad a szlovák nyelvi érintkezés. Éppen ez a legveszélyesebb, mert a tanulóknál a felejtési százalék emelkedik. Számolni kell azzal is, hogy sok családban, községben csupán magyar nyelvi közeg veszi körül a tanulókat, megszakad a nyelvi kontinuitás, a tanuló sokszor az újrakezdés fokáról startol. Örvendetes azonban, hogy elsőseink alapjában véve bizonyos szókincs birtokában kezdik a tanulást. Többen közülük kétnyelvű óvodába jártak. A legtöbb tanuló szülei már maguk is tanultak szlovák nyelvet, segíthetnek gyermekeiknek, társaloghatnak velük szlovákul. Van viszont egy olyan visszahúzó tényező, amelyet még az elfogulatlan bírálók sem vesznek kellőképpen figyelembe. A magyar tanulók döntő többsége munkás- paraszt származású. „Számos ok közül, amely gátja lehet a továbbtanulásnak — s általában az iskolai tanulásnak — most csak egyet szeretnék kiemelni: a munkás- és parasztgyerekek nyelvi nehézségeit, amely megakadályozhatja a jó eredmény elérését, még a szükséges képességek és egyéb — például anyagi feltételek birtokában is. Az iskolában használt nyelv — és minél inkább előre halad tanulmányaiban, annál inkább fogalmi (vagy irodalmi nyelv), amely bár a gyermek korára leegyszerűsített szinten —, de mégis jelentősen eltér a munkás- és parasztcsaládokban használt nyelvtől. Az értelmiségi, vagy tágabban: a szellemi dolgozók családjából kikerült gyermek ezt a nyelvet tanulta meg, ezt beszéli anyanyelvként, fogalmait, gondolatait ezen a fogalmi (irodalmi, köz-) nyelven rendezi. A munkás- és parasztgyerek, amikor az iskolába kerül, egy új nyelvvel találja magát szembe, s ez kettős probléma elé állítja: meg kell tanulnia a számára idegen nyelvet; új ismereteket kell elsajátítania egy idegen nyelven, amelynek sorait többnyire érti, ismeri, de mivel fogalmi kultúrája más tartalmú, a kontexusok számára idegenül hangzanak. Birtokában van ugyan egyes kódjelek ismeretének, ám a dekódolás mégis nagyon nehéz, mert a szabályokat nem ismeri.“ (Kozák Gyula: Nyelv— iskola—mobilitás, Köznevelés, 1969, 21. szám, 21. oldal.) A fenti nyelvpszichológiai megállapítás azt villantatja meg előttünk, hogy a tanulóinknak az anyanyelvi bilingvizmus mellett, az idegen nyelvet figyelembe véve, trilingvális nehézségekkel kell megküzdeniük. Bizonyos mértékben ez is okozója annak, hogy a szlovák nyelvi eredményeink nem a kívánt szintet ütik meg, mivel az eltérő társadalmi rétegek közötti nyelvi különbségek, ha nem is döntően, de befolyásolják az oktatás hatékonyságát is. „A szociológiai és pszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy szocio-kultu- rális tényezők képesek »lenyomni« vagy »felemelni« az oktatás előadásának szintjét.“ (U. o. 22. és 23. old.) 8
