Szocialista Nevelés, 1970. szeptember-1971. június (16. évfolyam, 1-10. szám)
1971-05-01 / 9. szám - Bertók Imre: A magyar névutók szlovák megfelelői / Középiskoláink számára
közel jár egymáshoz. A szlovák nyelvben az állandósult komplex viszonyszavak (spolu s, paralelne s, hlboko doj, az abszolút határozói igenevek (počínajúc, končiac), valamint a denominális konstrukciók (v mene, v dôsledku) átcsapnak az elöljárók kategóriájába, ugyanakkor a magyarban több rágós névszónk névutósul (hasonlóan, folyamán, segítségével, terén, nyomán, érdekében, céljából, irányában, végére, alkalmával). Még a strukturalista nyelvszemlélet is, amely a szavakat fogalomjelölőkre és viszonyjelölőkre osztja fel, ezen a területen bizonyos pontatlansággal mozoghat. Erre utal Sulán Béla A névutók mivoltáról és keletkezéséről c. tanulmányában (Nyelvtani Tanulmányok, Tankönyvkiadó, Budapest, 1961), ahol ezt írja: „... nemcsak a tartalmas szavak jelentésében találhatunk viszonyvonza- tokat, hanem fordítva, a viszonyszókéban is tartalmiakat (azaz fogalmiakat!). Sőt ilyen szempontból nem is állhatunk meg a viszonyszók határánál, hanem tovább kell lépnünk a viszonyragok területére is. Egyrészt ugyanis meg sem tudjuk vonni köztük a határvonalat a szüntelen átmenet miatt, másrészt meg azt is könnyű belátni, hogy még a bizonyíthatóan önálló, tartalmas szóból lett ragjaink viszonyjelentése is igen különböző mértékű elvontságot mutat, amit egyebek között bizonyára a rag jelentésébe keveredő viszony- és a visszamaradt tartalmi jelentés aránya magyaráz.“ A névutó meghatározásának nehézségét mutatják a nyelvtankönyveink. A 8. osztály számára kiadott Anyanyelvűnk (SZPK, Bratislava, 1970) a 16. oldalon így határozza meg a névutót: „A névutó olyan határozószó, amely a névszó után áll, és azzal együtt határozza meg a cselekvés valamely körülményét.“ Hogy ez így kifogásolható, azt mutatja az alábbi példamondat: A katonák tegnap elmentek. A tegnap határozószó, névszó után áll, és mégsem névutó. Más helyen azt olvassuk, hogy a névutó olyan viszonyszó, amely... „Ez a definíció sem pontos, mert“ ... a névutó gyakran érintkezik egyes határozószókkal, igekötőkkel, sőt a határozóragos névszókkal.“ (Dr. Temesi Mihály: Szótan, Tankönyvkiadó, 19—65, 133. oldal.) Pl. A rakományt és terheket csör- lők és kötelek segítségével szállították. A példában a rágós névszó (segítségével) névutó alakulását figyelhetjük meg. Vizsgáljuk meg most, mit mond a legilletékesebb, a Magyar Nyelv Rendszere (I. kötetének 281. oldalán) a névutóról. „A névutó hangsúlytalanul követi egy névszónak ragtalan vagy rágós alakját.“ Erre azt a példát hozza fel: ,,... heted hét országon, még azon is túl.“ Ha a névutó formai elhelyezését tekintjük, akkor a meghatározás itt is sántít, mert a „túl“ névutó az is kötőszó után áll, s a kötőszavak nem tartoznak a névszók kategóriájába. Szerény véleményem szerint a tanulók számára megközelíthető Bartha— Ozorai—Polák: Anyanyelvűnk (SZPK, Bratislava, 1965) 17. oldalán talált definíció: „Azokat a szavakat, amelyek névszók, rendszerint főnevek után állnak, és velük együtt határozót fejeznek ki, névutóknak nevezzük.“ Leszögezhetjük az elmondottak alapján, hogy a névutók a viszonyszavak kategóriájába tartoznak. Míg a viszonyszók nagyobbára nem önálló szavak, addig a strukturalista nyelvszemlélet fogalmával kifejezve, a névutók lexémák, alakilag szabad morfémák, amelyeknek szlovák megfelelői nagyobbára az elöljárók (prepozíciók). Történelmi fejlődésük alapján vizsgálva megállapíthatjuk, hogy rágós névszók illetve igenevek voltak, amelyeknek eredeti jelentése ma már elmosódott. Viszont sok esetben meggyőződhetünk arról, hogy ugyanaz az alak betöltheti az igekötő, a határozószó, a névutó szerepét is. Pl. Az asztal körül ültek (névutó). Körülülték az asztalt (igekötő. Körül az apróság vidám mese mellett (határozószó). A névutók osztályozása nem egységes a szakirodalmunkban. Általában megkülönböztetünk: a) valódi névutókat (ezek ragtalan névszók után állnak), b) névutói használatú határozószókat, 274
