Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)

1969-11-01 / 3. szám - Zeman László: A nyelvtudomány és a nyelvtanítás / Középiskoláink számára

értelmezésével, számos helytálló megállapítása mellett egy másik hibába esett: a nyelvet a realitás szegmentálásával vonta párhuzamba; a nyelvi jel túlságosan a valósághoz tapadt, a főnév mint élőlény, élettelen tárgyat jelölő megnevezés rögzült, a formális kritériumokat fogalmi kategóriák szorították ki. (Egyáltalán nem valószínű, hogy a főnevet az angol gyermek ilyen külső megközelítéssel azonosítaná, s nem inkább aszerint, van-e s-re végződő többes száma, s állhat-e előtte határozott névelő — formálisan.)

A 19. századi fejlődéstörténeti korszak felmérése után térünk a XX. századi fordulatra, a strukturális nyelvészeti irányzatok alaptételeinek magyarázatára. A nyelv leírásában két kiindulópont lehetséges: vagy a szöveg alapján állítjuk fel a leírására alkalmas kategóriarendszert, vagy meghatározzuk a nyelv szabályrendszerét, és kategóriáit példákban szemléltetjük. Az utóbbi a generatív és transzformációs modell eljárásmódja (az anyanyelvi alany képességének modellje grammatikaiig helyes mondatok képzésére és felismerésére). Megjegyzik, a generatív modell mindenekelőtt nyelvészeti célokra irányul. Helyesen fejtik ki, a nyelvi modellt felhasználhatóságának függvényében kell értékelnünk, a nyelvoktatásban alkalmazott grammatikai leírásnak pedig nem feltétlenül kell mindenben igazodnia a nyelvészek számára készült leíráshoz. Visszatérve az első részben mondottakhoz, a nyelvoktatás szemszögéből a könyvben megadott modellt tartják a szerzők az egyik legjárhatóbb útnak. Az általunk „angol“ változatnak nevezett nyelvleírás, amint kivehetjük, kerüli az egyoldalúságot, az angol nyelvtant a formálisnak és kontextuálisnak következetes szétválasztásával fejleszti korszerűvé. A formális fogalmának konkretizálását teszi még explicitebbé pl. az angol nyelvtankönyvekből vett grammatikaiig hibás vagy közömbös definíciók kis gyűjteménye. A nyelvtani forma fogalmi értelmezése olyannyira szívódott az európai nyelvészetire, hogy bírálata meghökkenést és tiltakozást kelt, de az effajta meghatározások, hogy a „The old lady gave tie boy an apple“ mondatban az „apple“ közvetlen tárgy, mivel a cselekvés közvetlenül irányul rá, s a „boy“ közvetett, s általában a tárgynak ilyen jellemzése nyelvészetileg irreleváns- A nyelvtankönyvek leggyakoribb vétsége a fogalmi meghatározásra, továbbá értékítéletre, heterogén kritériumokra, sőt fikciókra támaszkodás.

Mi is a fogalmi terheltséget, a formális és kontextuális jelentés összemosását a

grammatikai pszichologizálást tartjuk nyelvtankönyveink legsúlyosabb hibájának. Pl. az, hogy a birtokos személyragos főnévi igenevet tanulóink mint igealakot ismerik fel, s a mondat alanyaként fellépőt igei állítmánynak minősítik, épp a fogalmi definícióknak „köszönhető“. Ne feledjük: a formát formálisan meghatározva jelentését is meghatározzuk. Alkalmas formális kritérium pl. a morfémakörnyezet megadása. Amikor felsoroljuk a magyarban a határozott tárgy ilyen típusú (határozott névelős, birtokos személyragos, -é birtokjeles stb.) és szófajhoz kötött pontszerű eseteit, ez a leírás formálisan kifogástalan.

Akár az anyanyelvi, akár az idegennyelvi oktatásban a gyenge grammatika és nem a grammatika általában az, ami ellenszenvet vált ki. Célunk nem lehet a nyelvtan mellőzése; a nyelvtannak egyrészt formális leírást kell nyújtania, másrészt meg kell határozni a helyét a nyelvtanítás egészében.

A nyelvészet nem mondja meg a tanárnak, hogyan tanítson, a tankönyv nem a nyelvészeti leírást közli közvetlenül, de a tankönyvíró és a tanár felhasználja az adekvát nyelvészeti leírást. A nyelvoktatás, az alkalmazott nyelvészet legfontosabb területe, nyelvelméletet és leírást igényel. A nyelvészet az anyanyelv oktatása számára leíró, az idegennyelvtanításnak leíró és kontrasztív grammatikát kell hogy adjon, valamint „institucionális“ leírást, főképpen az anyanyelv változatainak és használati lehetőségeinek a feltérképezését. Ehhez csatlakozik a nyelvhelyesség oktatásában a nyelvközösség magatartásától függő szociális szempontú értékelés (bizonyos változatok előnybe részesítése). Szélsőséges esetben a favorizált változat funkcióját egy idegen nyelv tölti be. (Pl. az orosz arisztokrácia a franciát tartotta saját „orosz“ nyelvének.) Nyilvánvaló, ilyen „fejlődés“ az anyanyelv inferioritá- sának a tudatát alakíthatja ki (6. The basic role of linguistics and phonetics).

A nyelvoktatás és -tanulás kérdéskörét tárgyaló fejezet (7. Language teaching and language learning) először a nyelvtanulás lélektani és pedagógiai tényezőit részletezi, főképpen a motivációt. A korai rajt, kiterjedt nyelvi tapasztalat, a hatásos gyakoriságú ismétlés és a szilárd motiváció az anyanyelv, idegen nyelv elsajátításának alapvető biztosítéka. (Ha a középiskola 1. osztályában heti 2 órában tanítanánk a magyar nyelvet — a heti 1 óra túl nagy intervallum —, a gyakoriság és az életkori sajátságok követelményének tennénk eleget.)

Az angoltanítást (akárcsak a magyarta86