Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)
1969-11-01 / 3. szám - Zeman László: A nyelvtudomány és a nyelvtanítás / Középiskoláink számára
más négy elemű rendszert képez; bizonyos szerkezetekben csak ebből a négyből választhatunk — és semmi mást. A felsorolt négy kategória általános jellegű, minden nyelvre érvényes. Az ige, névszó, alany stb. ezeknek kitevője, az egyes nyelvek leíró kategóriája. Eszerint, ami főnév a franciában, az a teljes francia nyelvtanban az, nem azonos az angol főnévvel (bár közei áll hozzá), s a francia nyelven belül kell meghatározni. A lexikai egységekre nem foghatjuk rá, hogy csak ez és csak ez választható (a szék, kényelmes, leül együttes megjelenése a mondatban valószínű, de nem kényszerű), csupán valószínűségekkel számolhatunk. Ami a grammatikában sorozat-relációs szerkezet, a lexisben kolokáció (collocation); a választás-reláció a grammatikában rendszer, a lexisben tár. A nyelv leírásában a formálisra, a belső jelentésre kell támaszkodnunk; nem jelenti ez a külső, a kontextuális jelentés kizárását, csakhogy az utóbbit nem alkalmazhatjuk meghatározásra (nyelven kívülivel definiálva, circulus vitiosusba bonyolódunk). A forma és a jelentés elválasztása egymástól a nyelv mibenlétének félreismerése, mert minden nyelvi forma egyúttal jelentéses, a kategóriák mind egyszerre formálisak és funkcionálisak; a struktúra pl. ilyen vonatkozásban az egységek jelentéses kapcsolatának általános jelölése. A hangos nyelv és a grammatikai forma leírása más-más típusú törvényszerűséget tükröz; a „she called him a doctor“ fono- lógiailag egy, de grammatikailag két leírást tesz lehetővé, vagy pl. ami fonológi- ailag lehetséges (a nyelv szótagszerkezetét, fonémakombinációit másoló nyelvi halandzsa) nem képvisel formális egységet, a szubsztancia reprodukálása formális minta nélkül. A fónikus szubsztancia vizsgálata a fonetika területe (3. Phonetics in the description of language). A fonetika és a nyelvészet különválasztása nem implikálhatja azonban a két nyelvi sík elszigetelését, a nyelvet egységes elmélet alapján kell leírni, amelyben benne foglaltatik a két sík fajlagosságának jellemzése, miközben a fonológia biztosítja a hídverést. A fonológiában a beszédhangok mint hangminták, a nyelv formális egységeinek az exponensei lépnek fel, vagy még másképpen: fonológiai egységek és kategóriák segítségével írjuk le, hogyan realizálódnak a nyelv formális elemei a beszédhangokban. Akárcsak a nyelvtanban, a fonológiában is struktúrákat és rendszert különböztetünk meg. Viszonylag részletesen vázolja a fejezet — főképpen összehasonlító és kontrasztív példákkal — a fonéma-hang viszony, a szótag, hangsúly, hangmagasság, hanglejtés, ritmus jegyeit és szerepét. Kiemeli a fonetika jelentőségét az idegen nyelvek tanulásakor és a nyelvtanár fonetikai képzettségének szükségességét. A nyelvtanítás szemszögéből a leíró nyelvtan a legfontosabb, nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a nyelvnek és a nyelvet beszélő közösségnek a viszonyát; a nyelvváltozatok, a nyelvhasználat és a nyelvvel szembeni magatartás vizsgálata az ún. institucionális nyelvészet (institutional linguistics) feladata. Mára leíró nyelvvizsgálat is megkülönböztette az írott és a beszélt nyelvváltozatot, sebben természetesen benne van a használat aspektusa. A nyelvnek szociológiai összefüggéseit számba vevő elemzése ugyanazt vizsgálja, mint a leíró, csak más irányultságban, nem a nyelvi minta szerkezetére, hanem használati értékére állítódik be. A fejezet (4. The users and uses of language) a nyelvközösség, az anyanyelv fogalmát, a kétnyelvűség formáit, a nyelv vízszintes és függőleges tagolódását ismerteti. Életünkben az anyanyelv (Li) játssza a fő szerepet- Az L2 elsajátításának foka változó, a legritkább esetben beszélhetünk tökéletes kétnyelvűségről (az ambilingvá- lis egyén elméletileg nem kerülhet olyan helyzetbe, amelyben az egyik nyelvet előnyben részesítené). Egész csoportokra terjedő tartós nyelvi érintkezéskor a bi- lingvizmus rövid közbeiktatott periódus, s ezt az anyanyelv elvesztése követi, vagy keveréknyelv keletkezik (helyzetnyelv- típusú, mint a pidgin, vagy anyanyelvi értékű, mint pl. a Haiti szigetén, Melané- ziában beszélt kreol). A nyelv konkrét helyzetben megvalósuló nyelvi aktivitás, s mint ilyen mindig bizonyos (szűkebb vagy tágabb értelemben vett) nyelvjárásban és a helyzetnek megfelelő nyelvváltozatban (regiszterben) realizálódik. Ha a helyzetek száma meghaladja az anyanyelvi nyelvjárással lefedhető spektrumot, a köznyelvi és irodalmi nyelvi szabvánnyal helyettesítjük. A társadalmi konvenció a nyelv bizonyos változatait kapcsolja bizonyos használathoz. Amikor a nyelvet, nyelvváltozatot eszerint értékeljük, külső, nyelven kívüli kritériumot veszünk igénybe, mivel saját használati körén belül a nyelvjárás semmivel sem fogyatékosabb, mint az irodalmi nyelv, s általában minden nyelv minden célra alkalmas, amelyre a nyelvközösség használja. A nyugat-ausztrál worora épp olyan jó használóinak, akár az angol az angolnak. A nyelvészet nem ismer „jó“ 84
