Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)

1969-09-01 / 1. szám - Sziklay László: Szempontok a magyar és szlovák irodalom tanításának koncentrációjához

gimnáziumaink padjaiból kikerült hallgatók felkészültségében éppen ebből a szempontból van sok kívánnivaló.

Véleményünk szerint a szlovák tanítási nyelvű s a szlovákot tantárgyként tanító iskolák magyar és szlovák irodalmi tervének és az új tanterv nyomán a korszerű, új tankönyveknek az elkészítésénél tehát elsősorban a mennyiségi szempontot kell figyelembe venni: semmi esetre sem szabad megengedni, hogy az anyagot túlméretezve a tanulókra túlságosan nagy terhet rakjunk. Arra természetesen ügyelnünk kell, hogy mind a magyar, mind pedig a szlovák anyag csökkentésénél ne hagyjunk el olyan részeket, amelyek az irodalomnevelés szerves kellékei, vagy amelyek nélkül éppen a sajátos magyar vagy szlovák nemzeti fejlődés el sem képzelhető. A csökkentést is hozzáértő kézzel kell elvégezni: lehetőleg olyan tanárok közreműködésével, akik mind a két irodalom területén egyforma biztonsággal mozognak.

Annyi bizonyos, hogy néha a tantárgyi koncentráció és az anyagcsökkentés szempontja látszólag ellentmondanak egymásnak. így például az elmúlt esztendőkben az általános iskola VI. osztályának szlovák irodalmi tantervébe és tankönyvébe — abból az egyébként helyes alaptételből kiindulva, hogy Arany Toldija és Sládkovič Martinja a nacionális fejlődés hasonló fokán a két költő hasonló eszmei célkitűzését fejezi ki, mindketten pozitív férfiideált akarnak, adnak nemzetünknek — belegyömöszölték az egész „Detvan“-t. A kérdéses tankönyv szerzőjétől tudjuk, hogy ezt a bratislavai szlovák Pedagogický ústav (Pedagógiai Intézet) munkatársa a VI. osztályban még csehszlovákiai viszonylatban is soknak tartotta!

Itt tudniillik a kapcsolat számontartása teljesen hibás, mechanikus módén érvényesült: ugyanakkor, amikor a tanterv készítője helyesen kérte számon a tanároktól az eszmei tartalom egyezésének tudatosítását, teljesen szem elől tévesztette az esztétikának, a műforma fejlődésének a szempontját. A Detvan a magyar kortársáéhoz hasonló politikai eszmevilágot tükrözi ugyan, de művészi szempontból még nem jutott el a népies realizmus fokára; mint lírai-epikus költemény, műfajánál fogva is, de kifejezéskincsével és versformájával is a népies romantikának némileg a biedermeier ízléssel átszőtt megnyilvánulása, amelynek a problémái sokkal bonyolultabbak, semhogy a 11—12 éves gyerekek olyan magától értetődőn magukévá tudják tenni, mint a magyar Toldit. Lám, a hasonlóság felületes megítélésén túl a sajátos irodalomtörténeti kérdésekben való elmélyülés mindjárt a helyes gyakorlati pedagógiai, módszeres eljáráshoz is elvezet: ezen a fokon a „Detvan“-ból csak azt a néhány jelenetet szabad — a mese fonalát jelző áthidaló szövegekkel — adni, amely nem terheli túl a tanulókat, amelyekkel nem megutáltatni, hanem megszerettetni tudjuk az irodalmat. Az egész költemény pedig kerüljön majd a gimnáziumban a tanulók elé. De ugyanezt a kritikai megjegyzést mondhatjuk el a VII. vagy VIII. osztályos tanterv készítőitől, akik a „kapcsolatok“ szempontjának teljesen hamis, mert mechanikus érvényesítésével az általános iskolák VII. osztályának anyagába fel kívánták venni Janko Kráľ oeuvrejének csaknem teljes lényeges anyagát, a VIII.-éba pedig a közismerten nehéz, patinás stílusú Hviezdoslavnak oly darabjait, amelyek még egy főiskolást is joggal próbára tesznek. Amikor személyesen érdeklődtem; hogy képzelik el: keresztül lehet-e azt egyáltalában vinni, az egyik igen szép, de rendkívül hosszú Král-ballada (a „Pán v tŕni“ — 8