Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)

1969-11-01 / 3. szám - Bertók Imre: A szlovák nyelvoktatás ürügyén

kor a tanulókat megfosztanók a problémamegoldó tevékenységtől, a saját alkotómunkájuk eredményeiből fakadó örömtől. Ez pedig éppen a pszichológia területén nem elhanyagolható, ösztönző motiváció, amelyből a további serkentő impulzusok születnek, aktivitásban tartják a tanulók alkotó képességeit, biztosítják a jártasságok kialakítását, és utat nyitnak a nyelvképesség kibontakozásának, a legtehetségesebbeknél megteremtik az idegen nyelvi tudatot,

A társalgási tevékenység, ezt tapasztalataim alapján állítom, a tanulók döntő többségénél reprodukálása a beemlézett bázismondatoknak. S mihelyt a nyelvi láncban új, ismeretlen, addig még nem használt nyelvi fogalom jelenik meg, a lánc szétszakad, a beszélő leáll, mert a bloomfiel- di módszer nem tesz különbséget könnyű és nehéz nyelvi jelenségek között, limitált mozgásterületet engedélyez a kombinációs képességek fejlesztésének, aránytalanul sok időt fordít sokszor olyan mondatcentrumok begyakorlására, amelyek a tanulókat elfásítják, további tanulásuknak kedvét szegik.

Mindaddig, amíg az oktatási anyagól nem vetjük alá tudományos analízisnek, nem határoljuk ki az úgynevezett mikronyelv lexikai minimumát, ennek adekvált grammatikai minimumát, míg a szavak használati fordulatszámát, a tanulók életkorát, érdeklődését, teljesítőképességét, nye- nyelvkészségét nem vesszük figyelembe, az egyéni adottságok, diszpozíciók pedagógiai, metodikai és pszichológiai kívánalmainak nem teszünk eleget, nem tartjuk lényegbevágóan fontosnak a diametrálisan eltérő sajátos nyelvi struktúrából adódó kontrasztivitások fokozatos beépítését az oktatási anyagba, addig követeléseink — még ha imamalom módjára csökönyösen ismételgetjük is, ahogy ezt Tóth Tibor teszi — hangzatos demagógiái fogások maradnak, de nem tudományosan alátámasztott, érvek. A felsorolt tényezők nemcsak igénylik, hanem megkövetelik ennek a mikronyelvtől a makroj nyelvig összeállítandó oktatási anyagnak a tudományos szelektálását.

A legújabb nyelvszemlélet, amely a nyelvészet, a pszichológia szoros együttműködéséből indul ki, fő feladatául nem a mondatok reprodukálását, hanem az új mondatok alkotását tűzi ki.

Elvégre a tudományosan kiválasztott tényanyag, a leggyakrabban használt szókapcsolatok alapján összeállított konverzációs, könyv, a nyelvi jelenségeket reprezentáló nyelvtani minimum, a nyelvileg és módszertanilag pompásan felkészült pedagógus sem biztosítja, hogy az idegen nyelvek ok- tasásában boszorkányos frontáttörést hajtunk végre, mert még ott áll a nagy kérdőjel, a tanuló, akinek célirányos tevékenysége, képességei döntik el, hogy milyen mértékben tudja elsajátítani az idegen nyelvet.

Tények bizonyítják, hogy minden tanuló képességei folytán a nyelvtanulásban elér egy telítettségi szintet, amely minden esetben viszonylagos. A gyöngébbeknél a memória abszorbeáló és kondenzáló kapacitása kisebb, a közepeseknél nagyobb, a tehetségeseknél a tárolás a legnagyobb.

„A nyelvi viselkedés alkotó, folytonosan megújuló tevékenység, amely tehát nem külső ingerek által mechanikusan meghatározott válaszokból tevődik össze. Az anyanyelvi beszélő egy elvont szabályrendszernek, egy generatív nyelvtannak van ösztönös birtokában, amellyel új, soha nem hallott mondatokat tud képezni, s ilyeneket szemantikailag interpretálni. Ezt az ösztönös tudást, a beszélő kompetenciáját a nyelvész tárja fel az explicit generatív nyelvtanban. Ezt az absztrakt szabályrendszert, illetve ennek legáltalánosabb törvényeit nem gyakorlás útján sajátítja el a gyermek, hanem eleve része az ember veleszületett, tehát univerzális, intellektuális habitusának.“ (Pedagógiai Szemle, 1969. 1. szám, 79—80. oldal.)

Ha mi megszívleljük Chomskynak, a strukturalista nyelvészet elismert nesztorának fenti megállapításait, akkor láthatjuk Sági Tóth Tibor áligazát, amikor azt írja, hogy a Képes nyelvkönyv „ellenkezik a korszerű nyelvoktatás pszichológiai követelményeivel.“

72