Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)

1969-09-01 / 1. szám - Sziklay László: Szempontok a magyar és szlovák irodalom tanításának koncentrációjához

királyról beszélnek, s nemcsak a tanulósereg, hanem maga a tanító is azt hiszi, hogy valóban egy külön magyar és egy külön szlovák Mátyás királyról van szó, vagy ahol még mindig nem tudják, hogy Hviezdoslav híres, már említett ódáját Ady Endréhez írta — sajnos, ezt a két példát nem a fantáziánk szülte —, ott hiába küzdünk pusztán elméleti fejtegetéssel a nacionalizmus ellen, ott mélyebbre kell ásnunk. S ennek legjobb eszköze — nemcsak az ilyen szélsőséges [reméljük, hogy ma már mind ritkább) — esetekben — a két irodalom tanításának az összehangolása.

Általános iskolai és gimnáziumi viszonylatban mindenekelőtt állapítsuk meg alapelvül: a múlt nacionalista maradványai ellen vívott harc alaptételét, a két nép haladó erőinek kezdetektől mindvégig közös harcát, közös érdekeit a legalsó foktól kezdve a legfelsőbbig állandóan szem előtt kell itt is tartanunk.

Az általános iskola négy alsó osztályával foglalkozunk itt a legkevesebbet, részben talán azért, mert mi magunk ettől a foktól állunk a legtávolabb, de részben azért is, mert az írás és az olvasás tanítása mellett az irodalom — jellege, művészi kérdései még nem domborodnak ki any- nyira. Itt talán legfeljebb arról lehet szó, hogy ha magyar népmesét olvasunk a szlovák (pl. „A kiskakas gyémánt félkrajcárja“: tudomásunk szerint ez szlovák nyelvű olvasókönyveink kedvelt meséje), vagy ha szlovák (szláv) népmesét a magyar olvasókönyvben, hívjuk fel a tanulók figyelmét a nép múltbeli közös harcaira a közös elnyomók ellen, a magyar népmesével kapcsolatban például arra, hogy a török a magyar népet éppen úgy elnyomta és kiszipolyozta, mint a szlovákot, ellene szlovákok és magyarok legjobbjai vállvetve harcoltak, vagy esetleg a Jánošíkról szóló történetekkel kapcsolatban arra, hogy az urak ellen harcoló hasonló szegénylegények nálunk is voltak, s éppúgy a Rákóczi zászlaja alatt kezdték, mint a szlovák mondák hőse, stb.

A két irodalom rendszeres és alapos összehangolását az általános iskola felsőbb osztályaiban kell kezdeni s szigorú fegyelemmel, a tanmenetnek minden lépésénél erre a szempontra is vigyázva kell végrehajtani, egészen az érettségiig.

Ez mindenekelőtt tantervi probléma. Mondjuk meg őszintén: szlovák tanítási nyelvű s a szlovákot tantárgyként tanító iskoláink jelenlegi tantervei, sőt tankönyvei is túlságosan gyorsan, hevenyészve készültek ahhoz, hogy bennük a két tantárgynak, a magyar és a szlovák irodalomnak a teljes összehangolása érvényesülhessen. Nekünk a gyakorlati életből mindössze arról van tudomásunk, hogy egyes szlovák tanítási nyelvű iskolákban a magyar irodalomtanítással kapcsolatban maximalizmusról panaszkodtak. Valóban nem helyes, ha a magyar irodalomnak érthetően kevesebb óraszáma mellett ugyanannyit követelünk meg pl. a szlovák tanítási nyelvű gimnázium, mint a magyar nyelvű gimnázium tanulóitól. Köztudomású, hogy a mi viszonyaink közt itt elsősorban nem nyelvi nehézségről van szó. De a másik, a szlovák irodalomnak mennyiség szempontjából még egyszer annyi anyaga olyan megterhelést jelent, hogy a két tantárgy tanárának erősen együtt kell működnie, ha nemcsak látszateredményt akarnak elérni, ha meg is akarják szerettetni az irodalmat, olvasni szerető, intelligens, korunk művészi áramlatai iránt is érzékkel bíró, művelt embereket akarnak nevelni. Sajnos, a tanszéken szerzett tapasztalatok alapján azt kell mondanunk, hogy a szlovák tanítási nyelvű