Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)

1970-02-01 / 6. szám - Teleki Tiborné: Egy helyesírási programozási kísérlet / Az alapiskola felsőbb osztályainak problémái

183

tében arra törekedtünk, hogy a gyakorlatban legalább 16—20-szor forduljanak elő.

5. Lényegében hasonló elvet követtünk az egyéni jelleg, hibák eltávolításában is. De azzal, hogy az egyéni hibákat mint kategóriákat vettük fel, ez az egész gyakorlatrendszer jellegét meghatározta, mégpedig olyan formán, hogy a tanulóknak legelőször (14. gyk.) azt kellett tudatosítaniuk, hogy mely szavak írását nem ismerik, ill. melyekben bizonytalankodnak. Ezeket a szavakat aztán más feladatok elkészítése során is fel kellett használniuk (pl. 14/c., 17/c, 21, 84/a, 164/a stb.

6. A végén említem, de talán egyik legfontosabb szempont volt, hogy a tanulók megtanuljanak önállóan dolgozni, egyéni munkát végezni, a feladatot kijelölő szinte matematikai pontossággal megérteni, tehát szöveggel dolgozni, gondolkodni.

A programmal szerzett tapasztalatok

Most még nehéz megmondani, mit sikerült megvalósítani ezekből a nem kizárólag helyesírási, hanem bizonyos szempontból nyelvtani, sőt általános didaktikai feladatokból, s egyáltalán milyen tapasztalatokkal gazdagodtunk, néhány tanulság azonban máris megfigyelhető.

1. A program mindenféleképpen segítség a pedagógusnak, lehetővé teszi a tanítási idő maximális kihasználását az órán belül is, az órák között is. Ez az utóbbi azért értékes számunkra, mert míg a tanítási óra idejének optimális felhasználásával eleve számoltunk, arra már nem gondoltunk, hogy a program egyféle munkafolytonosságot alakít ki, és szinte önmaga fogja diktálni a munka ütemét, s amikor a tanulókba beidegző- dött ez a munkavégzés, a pedagógusnak ha tetszik, ha nem, haladnia kell.

Ezzel függ össze részben, hogy a helyesírással való folyamatos foglalkozás jelentősen csökkentheti a tanulók hibázását, ill. ha 2—3 hónapig nem foglalkoznak vele, jelentős visz- szaesés mutatkozik.

2. A tanulóknak a feladatok helyes megoldása olyan sikerélményt nyújt, hogy 1—1 gyakorlat helyett 2—3 gyakorlatot is kidolgoznak.

3. A HSz. szabályzati részét biztonsággal kezelik, a tárgymutató alapján általában már 30 gyakorlat elvégzése után mind a program kidolgozásában, mind az iskolai ellenőrzések (tollbamondások] alkalmával.

4. Bizonyos nyelvtani és helyesírási szakkifejezések szinte csak úgy mellékesen, anélkül, hogy erre külön törekedtünk volna, a szöveggel végzett munka során körülhatároltabbakká, pontosabbakká váltak és viszonylag jól megszilárdultak.

Vannak azonban olyan tapasztalataink is, amelyek kizárólag a programból következnek. Ilyenek:

a) A munka üteme nem lassítható vagy fokozható tetszés szerint.

A tanulóknak minden órán feladatot kell kapniuk, s ez nem lehet kevesebb, mint 1, de nem lehet több, mint 2 gyakorlat. Ugyanis ha ennél kevesebb, akkor már kiesést okoz, ha viszont több, akkor 30—40 percnél lényegesen hosszabb időre veszi igénybe a tanulót, s a feladatokat gépiesen végzi.

b) A program nagy lemaradásokat nem képes pótolni. Az egyhén közepes tanulók esetében a javulás jelentősnek mondható, a jobb tanulóknál viszonylag lassúbb, de biztos; a gyengék esetében viszont — ha romlanak is — a lényegesen megjavult átlaghoz képest továbbra rosszabbnak tűnnek. — Ezen lehetne segíteni a feladatok további szabdalásával, de nem biztos, hogy a jobb képességű tanulók szempontjából megérné a fáradságot.

c) Az eredmények nem mérhetők rövid távon, ill., ha igen, nem fogadhatók el végleges eredmények.

A programmal való munkát az 1967—68-as tanév elején kezdtük meg a Nyitrai Guderna Középiskola akkori I. és II. osztályában. Az ottani kísérletet az 1969/70-es tanév végén fejezzük be, az eredményekről így még nem tudtunk beszámolni, de a javulás szembetűnő már most is.