Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)
1970-02-01 / 6. szám - A nemzetiségi tankönyvkiadás húsz éve Magyarországon
dolgozása, kérdés- és feleletrendszer; nyelvtankönyvek tankönyvegységeinél: indukciós szöveg, nyelvtani jelenség magyarázata, szabály, feladatrendszer stb.) nagyon hasonlítottak a magyar tankönyvekhez. A tantervi hasonlóság bizonyos előnyöket jelentett a tanítási gyakorlat számára, és az alsótagozati olvasókönyveknél azt indokoltnak is tartottuk és tartjuk ma is (földrajzi, történelmi és természetismereti tárgyú olvasmányok és felső ágazati szaktárgyi oktatás előkészítéséhez). A nemzetiségi és a magyar nyelvtan közötti tananyagegyeztetés széleskörű koncentrációt tett lehetővé, melynek következtében a két nyelvtan tanítása, elsajátítása kölcsönösen segítette egymást, viszont nem vehette figyelembe az illető nemzetiségi nyelv sajátosságainak megfelelő tananyagelrendezést (pl. a szófajok sorrendje, helyesírási problémák stb.). A tankönyvhasonlóság hátrányai az ábécéskönyveknél is (pl. a betűleválasztással kapcsolatban) megnyilvánultak, az irodalmi olvasókönyveknél pedig abban, hogy az irodalomelméleti ismeretek bemutatásához nehezen vagy mesterkélten lehetett megfelelő műveket (pl. Petőfi János vitéze, Arany Toldija helyett) és szemelvényeket válogatni. A nemzetiségi nyelvkönyvekkel szemben az a követelmény, hogy egyrészt tegyék lehetővé az irodalmi nyelv elsajátítását, másrészt (jobb nyelvtudás esetében) nyújtsanak átfogó képet az illető nyelv irodalmáról is. A nemzetiségi nyelvoktatás (1—8. osztály) első évtizedében a tanulóktól még azt is megkövetelték, hogy a földrajzi, történelmi és természettudományi ismeretekkel kapcsolatban is tegyenek szert bizonyos nyelvi jártasságra. E túlzott követelmény megvalósítása nyelvkönyveink használhatóságát (a földrajzi, történelmi és természetismereti tárgyú olvasmányokban előforduló szakkifejezések nagy meny- nyisége következtében) erősen befolyásolta, a tanulók csökkenő nyelvtudása pedig idővel ezeket a tankönyveket tanításra alkalmatlanná tette. Nyilvánvalóvá vált, hogy a követelményekből engedni kellett. Előtérbe került a beszélt nyelv tanítása. Minimumra csökkentettük a szaktárgyi vonatkozású olvasmányok számát és nyelvtani anyagot. Fő feladatunk a tanulók beszéd- és fogalmazási készségének a fejlesztése volt, s ennek érdekében új nyelvkönyvsorozatokat adtunk ki. Rátértünk (1963) — a tanulók heterogén nyelvtudását is figyelembe vevő — kétféle, könnyebb és nehezebb változatú nyelvkönyvek kiadásának az útjára. Könnyebb változatú nyelvkönyveink mindjobban figyelem^ be veszik az idegen nyelvek oktatása terén elért legújabb eredményeket is (audio-vizuális-globális-strukturális módszer), ugyanakkor a tanulók meglevő anyanyelvi ismereteire is építenek. Az idegen nyelvi oktatási módszerek figyelembe vétele lehetővé tette, hogy a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó (Bratislava) és a Tartományi Tan- könyvkiadó Intézet (Növi Sad) közreműködésével a köztünk fennálló baráti együttműködés keretében képes nyelvkönyveket adjunk ki közös kiadásként. A nemzetiségi tankönyvfordítások a megfelelő magyar nyelvű alaptankönyvek fordításai. Hosszú ideig (1965) vitatott volt ezekben a tankönyvekben a földrajzi elnevezések és történelmi nevek írásának módja. A legújabb szakértői állásfoglalás szerint a földrajzi elnevezéseket és a történelmi neveket az illető nyelv szak- terminológiája szerint anyanyelven és zárójelben magyarul, azokat a magyarországi földrajzi elnevezéseket pedig, melyek egyrészt kisebb jelentőségűek, másrészt az illető irodalmi nyelven ismeretlenek, magyarul kell írni. Helyesnek tartanánk, ha a nemzetiségi földrajzi és történelmi tankönyv- fordítások a magyar alaptankönyvekhez viszonyítva többet foglalkoznának a megfelelő szocialista országok földrajzával és történelmével annak érdekében, hogy nemzetiségi tanulóink róluk többet tudjanak. Nemzetiségi tankönyvkiadásunknak is a maga eszközeivel segítenie kell a kétnyelvű oktatást. Ebből a szem172
