Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)
1970-02-01 / 6. szám - Bertók Imre: A szakterminológia kétnyelvű oktatása
Megjegyzések: 1. Azok a kiinduló szövegek, énekek, és versek, amelyek a javasolt tematikus tervben nincsenek föltüntetve, kihagyandók. 2. Az egyes tanítási egységek módszertani feldolgozása a Gálné Tóth Etelka—Miklós Imre—Bertókné Benkovič Mária: Módszertani útmutató a kilencéves alapiskolák 3. osztályának szlovák gyakorlókönyvéhez (SPN Bratislava, 1964) c. módszertani segédkönyvben található. A szakterminológia kétnyelvű oktatása BERTÖK IMRE központi tanfelügyelő, A Szlovák Szocialista Köztársaság Qkta^ tásiigyi Minisztériuma 1989. márciusában a járásokra küldött körlevélben elrendelte, hogy a természettudományi tantárgyakban a 7—9. osztályokban a szakkifejezéseket szlovák nyelven is tanítani kell. Tekintettel arra, hogy e téren a Jugoszláviában levő magyar tannyelvű iskolák kiváló eredményeket értek el és 20 éves tapasztalattal rendelkeznek, az alábbiakban közöljük a jugoszláviai magyar nyelvű iskolák tapasztalatait. A jugoszláv pedagógusok nézeteit sűríti össze Gulka és Kučera kézikönyve a kétnyelvű oktatásról. A Kézikönyvet a budapesti Művelődésügyi Minisztérium Közoktatási Főosztálya adta ki 1968-ban. A szerzők a szerb—horvát nyelv elemeinek bevitelét az anyanyelvi oktatásba az élet, a gyakorlat felvetette szükségleteivel magyarázzák és indokolják. Abból a tényből indulnak ki, hogy az alapiskola befejezése után se hagyjuk magukra a tanulókat, mert a szaktárgyi oktatás még nem biztosítja a tanulók többségének, hogy szerb— horvátul szóban és írásban szépen, helyesen és folyékonyan fejezzék ki magukat. A nehézségeket azonban nemcsak a szaktárgyi oktatás okozza. Sok esetben nyelvileg jól felkészült tanulók nem tudták magukat valamelyik tantárgy terminológiájában legalább a közlés szintjén kellőképpen kifejezni. Most hadd mutassak be ízelítőül az említett Kézikönyvből számunkra is érdekes részletet, amelyet majd mind a vitában, mind a szekciók ülésein alaposabban megvitathatunk. ,,A szerb—horvát nyelv elemei bevitelének oktatási jelentősége“ „A nemzetiségi iskolákban anyanyelven történik az ismeretszerzés, mivel a nemzetiség nyelvén folyik minden tantárgy oktatása. A nemzetiségi nyelvű iskolák és tagozatok legfőképpen azért is jöttek létre, hogy a tanulók anyanyelvükön részesüljenek oktatásban, hiszen így szerezhetők a legteljesebb és a legtartósabb ismeretek. Ennek az alapelvnek a tiszteletben tartásából fakad a szerb—horvát nyelv elemeivel végzett munkának az az elve is, hogy nem anyanyelven — előírásszerűén — új anyag nem adható elő. Az óra szerb—horvát nyelven folyó részén csupán olyanról beszélgetnek a tanulók, ami már feldolgozott anyag, amit már tudnak, s csak a megismert fogalmak szerb— horvát elnevezését kapják meg. Ott csupán a szakkifejezés, a megismert fogalom szerb—horvát elnevezése új a tanuló számára. Mondhatná valaki, hogy az óra szerb—horvát részében a tanuló így is kap új ismereteket. A már ismert fogalom szerb—horvát megnevezése is új szó, új kifejezés a .tanuló számára, amelyet korábban nem ismert. Tehát most is valami újat tanult. Ez valóban így is van. Csakhogy ez az új itt kizárólag nyelvi, szemantikai jelentésű. Amikor a tanuló a természetrajz órán — mondjuk — a „napraforgó“ szót, vagy matematika órán „az egyenes“ szót hallja, akkor már mindent tud a napraforgóról és az egyenesről, amit azokról tudnia kell. Természetrajzból vagy matematikából semmi újat nem tanult. Igaz, hogy nőtt ismereteinek mennyisége, de szerb—horvát nyelvből. Az elmondottakból egyesek első pillanatra azt a következtetést vonhatnák le, hogy a szerb— horvát nyelv elemei kizárólag a szerb— horvát nyelv jobb megismerését segítik, s az egyes tudományágak megismerésében nincs jelentőségük, nem járulnak hozzá az egyes szaktárgyak alaposabb elsajátításához. Ez a következtetés felszínes ás pontatlan lenne. Ha a tanuló rendszeresen Bratislava 168
