Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)

1970-02-01 / 6. szám - Varga Béla: A Köbölkúti Alapiskola eredményeiről

A Köbölkúti Alapiskola eredményeiről

VARGA BÉLA igazgató, Köbölkút

Izgalmakban, bonyodalmakban gazdag időszak áll mögöttünk. Pillanatnyilag még nagyon nehéz lenne átfogó értékelést adni róla. Nem is ezt tűztem célomul. Kiindulásnak szántam, mivel az elmúlt események és ezek eredményei határkövet jelentenek életünkben, legalábbis reméljük. Sikerül talán véglegesen törvényes keretek közé terelnünk problémáink megoldását. S ha ez így van, akkor véleményem szerint szükséges foglalkoznunk iskoláink tartalmi problémáival, eddig elért eredményeivel és ezekből eredő perspektívájával. Sok iskolát láttam, ismerem a tanítókat és igazgatókat, ismerem munkájuk minőségét, s ennek következtében egy sürgős, megoldást követelő tanulságot, tapasztalatot szereztem. Még vannak iskolák, ahol eddig nem elég gondot, szakértelmet, gondoskodást fordítottak a tanulóknak. Sok esetben azért, mert nem tellett rá. Tanulóik gyenge érvényesülésének okait csupán a rajtuk kívül álló, néha ugyan objektív körülményekben látják. Nem valószínű, hogy ezek az emberek még pótolni tudnák hiányosságaikat, ha eddig erre nem törekedtek. Ha iskoláink színvonalának emelése valóban szívügyünk, akkor bírjuk őket belátásra, példákkal győzzük meg őket, hogy nem valók sem igazgatónak, sem tanítónak, mert nem állnak hivatásuk magaslatán. Ennek az alapvető problémának a megoldása lényegesen emelne iskolaügyünk színvonalát és tekintélyét, ami nem lehet számunkra közömbös. Igaz még ma is a közmondás, hogy „a jó bornak nem kell cégér!f, csupán egy kis jó reklám. Csakhát falvainkon él egy igen veszélyes, negatív jelenség, hogy ezek az emberek „egyeseknek“ nagyon is jó káderek. Jók azért, mert kevesebbet tudnak nyújtani a „másiknál“ és ezáltal valaki mindig hátrányban van. Ebből a hátrányból kell kitörnünk, legalább az „egyenlő“ szintjére.

Pártunk 1968. évi novemberi, decemberi és 1969. évi áprilisi határozatait teljesítjük akkor, ha nem gyártunk „selejtet“, ha tanulóink minél jobban érvényesülnek. A mi szakmánkban nem könnyű a lemérés. Ügy gondolom, minden beszédnél többet fog érni egy lelkiismeretes felmérés, amely igazolja munkánkat, vagy majd elgondolkoztat és felfedi a hiányosságokat.

Iskolánkon elvégeztük ezt a felmérést. Elkészítettük azok névsorát, akik iskolánkat 1953 óta elhagyták (az első végzősök) és kikutattuk, most mivel foglalkoznak, milyen képzettségi fokot értek el, hogy helyezkedtek el a társadalomban. (Lásd a táblázatot a 176. és 177. oldalon!)

Jól tudom, hogy nemegy iskola még jobb eredményeket ért el fennállása óta. Nem azért óhajtom ezt az értékelést a nyilvánosság elé tárni, mert dicsekedni akarunk talán — tűrhető — eredményeinkkel. Csupán azért, hogy lássák, hogy a néhány éves kiesés ellenére is talpra álltunk, megteremtettük azt a magyar iskolaügyi bázist, amelyre lehet építeni, csupán jó kezekbe kell helyezni, amelyek tovább tudják fejleszteni, ápolni, célhoz vezetni.

165 Az ilyen értékelés komoly alapot tud nyújtani további munkánkhoz