Szocialista Nevelés, 1968. szeptember-1969. augusztus (14. évfolyam, 1.12. szám)

1968-10-01 / 2. szám - Kerékgyártó Imre: A tanulók értékelésének hibái

a nyelvekből és testnevelésből. A személyiség igényszintje tantárgyaként differenciált lehet. Ugyanezért hiba az is, ha az értékelést egymáshoz igazítjuk, s ha valaki a tárgyak többségéből gyenge, nehezen adunk jó jegyet abból is, amiből valójában kiemelkedő teljesítményt nyújt. A teljesítményszint is kétoldalú annak ellenére, hogy ismerünk pedagógust, aki magával szemben mindent elnéz, míg tanítványaitól szigorúan követel),

e) a feladatok nehézségi fokát (Tervszerű nevelés, oktatás csak fokozatos lehet. Ha két tanulónak azonos feladatot adunk, az egyiket letöri annak nehézsége, a másikat könnyűsége. Csak azok a feladatok ösztön- zőek, amelyek adequátok az ember erejével, meg sem haladják azt, de alatta sem maradnak jóval. A gyakorlatban ezt az elvet keresztezi az azonos elbírálás elve. A keresztezés azonban látszólagos, és az első pontban megfogalmazott és gyakran megsértett összetevőből fakad. Sokan tévesztik össze az eredményt a hozzá vezető úttal. Minden tanulónak hozzávetőlegesen azonos követelményeknek kell megfelelnie a tanév végéig, de egy osztályban rendszerint két tanuló sem akad, aki azonos úton képes ehhez eljutni. Pedagógiánk egyik súlyos ellentmondása, ha a pedagógusok nem az eredményekben törekszenek a jeles és elégséges határai közt mozgó azonos szint elérésére, hanem az órákra lebontott közbelső tanítási, nevelési szakokban is.),

f) a biztonságot, illetve bizonytalanságot (Az iskolában általában ezt a motívumot azonosítjuk a tanulót tudásával. A biztonságot valóban az anyag uralma biztosítja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valamennyi többi motívum ennek függvénye lenne. Kétségtelen, hogy nehezebb megzavarni azt, aki uralkodik az anyagon, mint azt, aki nem biztos benne. De — mint láttuk — fordítva ugyanez a tétel nem igaz, egy-egy beálló zavarnak nem kizárólag a bizonytalanság lehet az oka.).

Mindezek az összetevők arra hívják fel figyelmünket, hogy minden értékelés az egész személyiséget veszi tekintetbe, s nem csupán annak egyik vagy másik megnyilvánulását dobja a mérlegre. A személyiséget figyelembe nem vevő értékelésből fakadnak a pedagógiában szerepet játszó hamis ítéletek. Ilyenek:

1. Az elhamarkodott ítéletek. M. A. tanuló biológiából képtelen volt felelni. A tanítás harmadik hónapjában már legalább ugyanannyiszor felelt abszolút elégtelenre belőle. Felelete után azonnal elhangzott a tanári ítélet: „Már megint nem tanultál. Nem készültél, elégtelen.“ Mint a gyermek igazgatója, utánanéztem feltűnő eredménytelensége, illetve tanára szerint hanyagsága okának. Kiderült, hogy a gyermek előző nap két óra hosszat tanulta a feladatot. Édesanyja kikérdezte, szépen tudta. Előző kudarcai, amibe nemcsak az elégtelen feleleteket, hanem osztálytársainak lekicsinylő, gúnyos kacaját is bele kell kalkulálni, olyan gátlást keltettek benne, hogy a felszólítással mindent elfelejtett, s csak arra tudott gondolni: „Megint nem fog sikerülni! Megint ki fognak nevetni!“. A helyzet már annyira akuttá vált, hogy a gyermeknek állandó hőemelkedése volt, noha arra az orvosok semmi indokot sem találtak. Pedagógiai beavatkozással a tanulót fel lehetett szabadítani gátlásai alól, sikereket ért el, osztálytársai sem nevettek rajta többet. M. A. esetét a példák hosszú sorával lehetne kiegészíteni. Ritka azonban, hogy elhamarkodott ítéleteink hatására időben felfigyeljünk. Megnehezíti ezt az is, hogy az ítéletek — amelyek eleinte igazságtalanok, visszahatnak a személyiségre, s az előbb-utóbb a róla felszínesen, elhamarkodottan kialakított képhez kezd hasonlítani. Pl. a tanár ítélete: M. A. sohasem tanul, sohasem tud. M. A. az esetek többségében elhanyagolja a tanár tantárgyát, mert: Kár az energiáért, nála én úgysem tudok felelni. A végeredmény tehát, hogy M. A. már valóban nem tanul, nem is tud, látszólag igazolja a tanári véleményt. Csak az okozatot cseréli fel az okkal. M. A. valóban nem tanul, és nem is tud, de azért, mert a tanára eleve ezt az ítéletet alakította ki róla.

2. Az egyoldalú ítéletek. A gyakor46