Szocialista Nevelés, 1967. szeptember-1968. augusztus (13. évfolyam, 1-12. szám)

1967-09-01 / 1. szám - A Nagy Októberi Szocialista Forradalom fél évszázados emlékünnepe iskoláinkban - Szebenyi Péter: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tanításáról

a teremben, amikor kimondták a békét a 3 és fél évi szenvedés után. Ez volt az első határozat. A kongresszus ezután más határozatokat is hozott. Melyek lehettek a kongresszus további határozatai? Következtethetünk ezekre a határozatokra a bolsevikok, a munkásosztály követeléseiből és a forradalom jellegéből. Emellett nyissuk ki a kiosztott köny­vet a 147. oldalon. A könyv 147. oldalán van egy ábra (a 7. osztályos tankönyv egyik rajzáról van szó). Ezt nézzétek meg, elemezzétek, és ennek alapján vála­szoljatok a kédésre: milyen további határozatokat hozhatott a győzelemre ke­rült proletariátus. A probléma kitűzése után a tanulók csoportokban beszélték meg a feladatot. Az egyik csoport munkája: Ti: Ügy akarták, hogy elfoglalják az egészet, akkor a munkások megkapják a gyárakat, a bányákat. Тг: Államosítják. Ti: Mindent államosítanak. A parlamentben munkások lesznek. Munkások lesznek a hivatalnokok, rendőrök, és a bíró is munkás lesz, és nem például... Тз: De a képen ezek mind a munkásosztály ellen vannak. A katonaság, a csend­őrök. T4: Mi? Csendőrök? Rendőrök? Тз A rendőrök, a törvények, a hivatalok, ezek mind a munkásosztály ellen vannak. T5: És ezeket a tőkés pénzeli. Ti: De most már legyőzték őket. T5: Hát biztos azt határozták, hogy mind velük legyen. Ti: A gyárakat államosították. T4: Mindent államosítottak. T3: Hát persze! T2: És a tőkés hatalmat megszüntetik. T5: És a parlamentbe a munkásoknak a küldöttei, a szovjetek fognak belépni. Ti: Uralkodni. És nem pedig a tőkések. Тб: És a rendőrök a munkások fogják védeni, és a hadsereg is. Egy­ség Probléma A bemutatás módja A feldolgozás módja Időigény 1. a) A februári forradalom jel­lege Felolvasás Rajz 30. 1. Egyéni munka 10 perc b) A munkásosztály feladatai a ketős hatalom idején Elbeszélés Frontális munka 10 perc 2. a) Az erőviszonyok alakulásá­nak okai Rajz 47. 1. Frontális munka 5 perc b) Miért győzött a szocialista forradalom? Elbeszélés Rajz 37. 1. 41. 1., 49. 1. Egyéni munka 15 perc 3. a) A forradalom első vívmányai (a forradalom jellege). Elbeszélés Rajz: 7. osztá­lyos könyv 147. 1. Csoport munka 10 perc b) A forradalom jelentősége. Beszámoló veterán láto­gatásról Frontális munka 10 perc 7

Next

/
Thumbnails
Contents