Szocialista Nevelés, 1967. szeptember-1968. augusztus (13. évfolyam, 1-12. szám)

1967-09-01 / 1. szám - Hasák Vilmos: Milyenek legyenek az alapiskolai anyanyelvtanítás követelményei

Osztályzás: Minden feladatot külön osztályozunk az osztályzási rend ötjegyű fokozata alapján:

— 1-est kap a tanuló, ha a feladatot jól és teljesen, hiba nélkül megoldotta, elvégezte a megoldás helyességének próbáját;

— 5-öst kap, ha a feladat megoldása teljesen rossz, vagy ha a feladatot nem oldotta meg;

— 3-ast kap, ha a megoldási menet helyes, de az eredmény rossz. Ebben az esetben a vizsgáztató bírálja el a hiba terjedelmét és súlyosságát, s belátása szerint osztályozhatja a feladatot 2-es (kisebb hiba esetén) vagy 4-es (durva vagy több apró hiba esetén) érdemjeggyel.

Az egyes feladatok érdemjegyeit összegezve 4— 6 pont esetén kitűnő 15—17 pont esetén elégséges

7—10 pont esetén dicséretes 18—20 pont esetén elégtelen

11—14 pont esetén jó osztályzatot kap a tanuló.

Az írásbeli munka javítását és osztályozását végző tanár teljes nevét aláírja az osztályzás alá.

A magyar nyelv felvételi vizsgáinak tételeit a következő számunkban közöljük.

HASÄK VILMOS osztályvezető, Ped. Kutató Intézet

MILYENEK LEGYENEK AZ ALAPISKOLAI ANYANYELVTANÍTÁS KÖVETELMÉNYEI

Az oktatásügy állandóan a közvélemény érdeklődésének középpontjában áll. Pedagógusok és nempedagógusok egyaránt figyelemmel kísérik a különböző típusú iskolákban elért kielégítő vagy kevésbé megnyugtató eredményeket. Általában jó szándék vezérli őket akkor is, ha minden szé- pítgetés nélkül beszélnek vagy írnak az itt-ott mutatkozó hiányosságokról, és az ügy érdekében igyekeznek rávilágítani az esetleges hibák okaira. Ez kétségkívül helyes és tanulságos is, különösen ebben az időszakban, amikor Csehszlovákiában kialakulóban van az alapiskola új, az oktató-nevelő munka eredményességét jobban biztosító koncepciója. Ebbe a felelősség- teljes előkészítő munkába a csehszlovákiai magyar pedagógusoknak is be kell kapcsolódniuk, hogy az iskoláinkban folyó oktató-nevelő munka színvonala lépést tarthasson a többi iskoláéval.

Ha az anyanyelvtanításban új, illetve módosított elgondolást kívánunk megvalósítani, föltétlenül mérlegelnünk kell a csehszlovákiai magyartanítás jelenlegi helyzetét. Természetesen tekintetbe kell vennünk mindazokat a körülményeket és tényezőket, amelyek a mostani állapot kialakulására hatottak. Sajnos, azt kell mondanunk, hogy az anyanyelvi oktatás eredményessége sem az alapiskolákban, sem a II. ciklusú iskolákban nem kielégítő. Ennek több oka van. Az okokat egyrészt a tananyagban, a tananyag elosztásában, a módszeres eljárásokban stb., másrészt pedig iskolarendszerünk szervezési kérdéseiben, az oktató-nevelő munka irányításában, a tanítóképzésben, valamint a munkafeltételekben kell keresnünk. Mindezek a tényezők szerepet játszanak a konkrét iskolai munkában a magyarórákon.

Azt is meg kell állapítanunk, hogy a gyakorlat gyakran nem tesz eleget a tantervi követelményeknek, sőt azokat a lehetőségeket sem meríti ki, amelyeket a tankönyvek nyújtanak (természetesen a tankönyvek is módosításra szorulnak). A nyelvi nevelés azért nem kielégítő, mert a magyar nyelvet ritkán tanítják érdekesen, a formát, amely a nyelvtanításban nélkülözhetetlen, igen gyakran helytelenül értelmezik, az oktatás nem történik egyöntetűen, és általában kevésbé igényes. Még mindig gyakori jelenség, hogy a felsőbb osztályokban kevesebb a nyelvi óra, mint amennyit a tanterv előír (akit a főiskola v. az egyetem nem készített fel kellőképpen, szívesebben tart irodalomórát), egyes iskolákban még mindig szakképzettség nélkül tanítják a magyar nyelvet stb.

A Csehszlovák Tudományos Akadémia irányításával dolgozó, nyelvészekből, irodalmárokból, a neveléstudomány és a lélektan képviselőiből álló szakbizottság vé13