Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)

1966-11-01 / 3. szám - Deme László: Nyelvi nevelés és beszédkultúra III. / Nyelvművelés

a toldalékos alakokra vonatkozik, az összetett szavakra és szótalálkozásokra már nem érvényes: a nagyjutalom semmi esetre sem naggyutalom s a vékony jég sem vékonnyég. — Még kisebb hatókörű törvény az l és j kapcsolatának // alakúvá hasonulása. Igaz: igealakokban szokásosabb a hasonult kiejtésű forma (pl. írva: hallja, vonuljanak, de ejtve: hájjá, vonjjanak); de a névszói végződésekben már természetesebb a hasonulatlan (pl. gólja, ólja, ridikülje már meglehetősen nyelvjárásos, ha gójja, ója, ridiküjje az ejtésben]; sőt lassanként ez a hasonulás nélküli alak már az igei példákban is természetesként hat (tehát: éjjenek vagy: éljenek). — A sziszegő és susogó hangokkal (sz- és s-félékkel) kapcsolatos hasonulás is tetszőleges ma már: akár bekövetkezhet, akár elmaradhat, mindkét forma természetes és köznyelvi (tehát ami írva készség, vészsíp, botcsere, az ejthető akár teljes hasonulással így: késség, vés- síp, boccsere, akár hasonulás nélkül: sz-s, t-cs hangkapcsolattal). Ez a kettősség a toldalékos és összetett szavak határán egyaránt jelentkezik. Persze ahol zöngésség szerinti különbség van, ott a teljes hasonulás nélküli alakban szűk ségszerűen zöngésség szerinti részleges hasonulás lép fel, az nem maradhat el (tehát a házsor lehet teljes hasonulással hássor vagy részlegessel hászsor, de elemek szerinti, azaz z-s ejtésű nem).

Mint helyi sajátságot és problémát említhetjük: egyes területeken a nyelvjárásban teljes hasonulást mutat a meg- igekötő g-je a szókezdő mássalhangzóhoz: mellát, mehhal, merrúg; más részeken az egy, hogy, úgy, nagy stb. szavak szó végi gy-)e: el ló, hocs csodálta, ász szívja, nat tetű stb. Ez természetesen provincializmus, s a köznyelvi kiejtésbe nem vihető át a nyelvjárásból.

c) Az összeolvadások közül az összeolvadásos jésülés toldalékos alakokban kötelező törvény (pl. padja, látja, bánja kiejtve: paggya, láttya, bánnya). Az elemek szerinti kiejtés itt súlyos hiba. De az összetett szavak és : zótalálkozások határán ez az összeolvadás már nem érvényesül ( a vadjárás, pártjavaslat semmiképp sem vaggyárás, pártyavaslat). — A t + sz, t + s, d + sz stb. összeolvadása összetett szavak és szótalálkozások határán nagyon nyelvjárásos (pl. a vadszeder, rúdszeg, partsáv alakoknak vacceder, rúcceg, parcsáv ejtése); s a toldalékos alakokban is tetszőleges ma már: érvényesülhet is, de el is maradhat. (Pl. a látsz, kétség hagyományos lácc, kéccség ejtése mellett ma már nem hat modorosnak az elemek szerinti látsz, kétség sem.) Persze ahol zöngésség szerinti különbség van, ott az összeolvadás nélküli formában a részleges hasonulás azért kötelező (tehát az adsz, egyszer, vadság lehet a hagyományos acc, eccer, vaccság mellett atsz, etyszer, vatság kiejtésű is, csak éppen elemek szerinti nem).

dj A hosszú mássalhangzónak újabb mássalhangzó szomszédságában való megrövidülése valamikor korlátlan érvényű törvénye volt beszédünknek, s ma is hagyományos és teljesen elfogadható köznyelvi jelenség. (Tehát pl. a párttitkár, harccal, bölccsé; halottra, toliból alakoknak helyes a pártitkár, harcai, bölcsé; halóira, tóiból ejtése). Újabban azonban úgy tapasztaljuk, hogy a hosszú mássalhangzó helyén (főleg, ha az alaktani okokból, például hasonulás útján vált hosszúvá) terjed a rövidnél valamivel hosszabb, s a rövidénél valamivel erősebb zár- vagy résképzésű forma ejtése (tehát például a parttalan alakban keményebb és nyújtottabb ara szokásos rövidnél; s ugyanígy kezdünk különbséget tenni aközt, hogy valami a bölcsé, s hogy valaki bölccsé válik: az utóbbi cs a kiejtésben kissé keményebb is, nyújtottabb is.) Ez a fejlődési tendencia nem kifogásolható, s így az ilyen alakok elfogadhatók helyesnek; feltéve, hogy nem túlságosan pattogó vagy elnyújtott bennük a kérdéses mássalhangzó.

ej Kettőnél több összetalálkozó mássalhangzó közül valamelyiknek a beszédben való kiesése természetes sajátsága volt korábbi köznyelvi kiejtésünknek. Ma azonban már köznapian hat, kissé vulgáris-népies; egyre jobban terjed a hangkiesés elhanyagolása, vagyis a találkozó mássalhangzóknak gondos kiejtése. Ezért az igényes beszédben ma inkább a hangkiesés nélküli alakot várjuk

88