Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)
1966-09-01 / 1. szám - Bertók Imre: A szlovák nyelv tanításának módszertani alapelvei
elsődlegességének elve, a nyelvtani ismeretek strukturális mondatmodel- lek útján való rögzítésének elve, a lexikai anyagnak szituációkhoz való kapcsolásának elve (Voronyezsi kollektíva], a szintagmák tanításának elve, előnyben részesíteni a mondatmo- dellekkel szemben (Uzsgorodi nézetek). A legtöbb szaktekintély az anyanyelvre való támaszkodás módszertani elvét hangsúlyozza, ezt végeredményben a tudományosság didaktikai elve fel is tételezi. Összegezve a felsorolást azt láthatjuk, hogy az összevető, ösz- szehasonlító vagy komparatív módszer az új nyelvpedagógiai nézetek aszpek- tusaiból nézve egy módszertani elvre szűkül le. Az alapelvek (princípiumok) az idegen nyelvek oktatásában állandó jelleggel bírnak, mert ezek „a múltbeli tapasztalatok általánosításai, valamint vezérfonalak a jövőbeli megfigyelésekhez, kísérletekhez: az új gyakorlathoz.“ A szlovák nyelvtanítás módszertani alapelvei javaslatánál, és körvonalazásánál szintén speciális helyzetünkből, a nyelv kommunikatív funkciójából kell kiindulnunk. Persze nem lehet egyszerűen mechanikusan átvenni az idegen nyelvek tanítására felsorolt módszertani alapelveket, mert ezek számunkra speciális helyzetünkből nézve nem lehetnek átfogóan kielégítők. Tanulóinknak aktív, produktív nyelvtudást kell elsajátítaniuk, egész életre szóló nyelvtudást kell szerezniük, nem pedig alkalmi, sokszor kordivatos idegen nyelvi ismereteket. Érvényesülésüknek, mozgási lehetőségüknek, egyenrangúságuknak kulcsa ez. Szem előtt kell tartanunk, hogy tudatos anyanyelvi alap nélkül nincs eredményes és tartós idegennyelvi nyelvtanulás. Az anyanyelvre támaszkodás módszertani elve feltétlen jogos, hisz fle- xív indoeurópai és aglutináló uralaltáji nyelvekről van szó. Az anyanyelvre való támaszkodás mértéke és módja sok tényezőtől függ, de különösen függ a jártasság és az idegen nyelven való gondolkodás fokától. ,,.. ; a nyelv lényegéből, a nyelv és a gondolkodás viszonyából adódóan idegen nyelvek tanulása közben — sok tényezőtől függően más-más arányban és formában — támaszkodni kell az anyanyelvre, más szóval az anyanyelvnek és a tanult idegen nyelvnek kapcsolatban kell állania a nyelvtanulás folyamatában.“ (Idegen nyelvek oktatásának időszerű kérdései, Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1957. 88. oldal.) Mérlegelve a tanterv által kitűzött célt, az élet által megkövetelt kívánalmakat, a két nyelv eltérő nyelvi szerkezetét, az érintkezés gyakoriságát, a nyelv elsajátítását nagymértékben elősegítő modern segédeszközök lehetőségét, a modern nyelvoktatás fejlettségi szintjét (programozott tankönyvek, a szlovák és a magyar nyelvet szóban és írásban tökéletesen bíró pedagógus) s kiindulva a modern nyelv- pedagógia és nyelvpszichológia szemléletből a szlovák nyelv tanításánál a következő módszertani alapelvek realizálását javaslom: I. A differenciált gyakorlatiság elve — melynek homlokterében az aktív- produktív szóbeli és írásbeli nyelvismeret állna. A beszédközpontúság uralkodna a tanítási órákon azoknál, akik az alapfokú iskola elvégzése után munkaviszonyba mennek. Az írásbeliséget a beszédközpontúság szintjére emelni azoknál, akik a középiskola elvégzése után főiskolákon, illetve az alapfokú iskola befejeztével közép- és szakiskolákon folytatják tanulmányaikat. Ezt az elvet támogatja az alapiskolákon kísérletképpen bevezetett differenciálás, amely gyakorlati és továbbtanuló osztályokra osztja a 9. évf. tanulóit. A középiskolákon a humán és természettudományi irányzatok némileg ugyanezt az elvet szolgálják. A gyakorlatiság elve megkívánja a beszélt köznyelv elsajátítását. A tankönyveknek életszerű témaköröket kell tartalmazniuk. Célszerű lenne a differenciált tankönyvek bevezetése, mégpedig háromfélét ajánlok: a tiszta magyar etnikumra, vegyes szlovák— magyar etnikumra, a peremvárosok, etnikumérintkezés vidékére. Minden fajta tartalmazna mindenki számára kötelező alaptanyagot, a többieknél koncentfi
