Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 2. szám - Koczka Péter: A színházról
Dr. KOCZKA PÉTER A színházról A kilencéves alapiskola 8. és 9. évfolyamában, valamint az általános középiskolában az irodalmi nevelés tantervei előírják, hogy a tanulókkal meg kell ismertetni a színház alapvető kifejező eszközeit. Több olvasónk fordult a szerkesztőséghez azzal a kéréssel, hogy hasonlóan, mint a filmről, a színházzal kapcsolatban is összegezzük — az újat mondás igénye nélkül — azokat az ismereteket, melyek tanterveink értelmében a tanulók irodalom-szemléletéhez tartoznak. A Szocialista Nevelés a kérésnek eleget tesz — és dióhéjban közli a legfontosabb ismereteket, A színház — egyes művészet-történészek szerint — ott volt már az emberiség bölcsőjénél. Az ősembereket ismeretlen világ vette körül, ellenséges hatalmak lestek rá, vadállatok veszélyeztették, szemben állt vele a titokzatos természet. Mielőtt az ember lerajzolta, kőbe véste, szavakba foglalta élményeit, megpróbálta azt eljátszani, megszemélyesíteni az „Ismeretlen Félelme“ okát, azt gondolva, hogy így hatalmat nyer fölötte. Ez a megszemélyesítés, az azonosulás, a drámai művészet első lépése, amely a mai színháznak is elengedhetetlen feltétele. A színmű alapját az irodalmi alkotás képezi. A dráma az irodalom egyik műfaja. Olyan része az irodalomnak, amelyet az alkotó színház számára írtak. Maguk a drámák ’('Shakespeare Ham- letje, vagy Moliére Tartuffe], mint irodalmi művek az olvasó számára művészi értéket, élményt jelentenek, de olvasás közben is érezzük, hogy elsősorban a színház, a nézőközönség számára íródtak. A dráma teljes gazdagságát ugyanis az előadás, a színészi játék tudja csak bemutatni. A színházban különböző művészetek találkoznak. Az író, a színész, a díszlettervező, a színdarab zenéjét író zeneszerző művészete. Az írói alkotást a színészek keltilí életre és így a színházban a legfontosabb a színészek művészete. A színész művészete nem egyszerű szövegmondás, a színész segítőtársa az írónak. Alkotása önálló alkotás. Jellemeket, emberek közötti viszonyokat, szeretetet, jóságot és gonoszságot kell életre keltenie. A leírt dráma megmarad, a színész játéka azonban nem. A színház művészete a pillanat művészete. A színész minden este újra meg újra alkotja szerepét és olyanná kell tennie alakjait, hogy gondolatainkban, érzéseinkben váljék maradandóvá. A színház ábrázol. Emberi jellemek, emberekkel megtörtént vagy megtör^ ténhető események elevenednek meg a színházban. A néző tudja, hogy amit lát, az csak művészi játék, de a színpadi illúzió valódi érzelmeket, vagy igazi örömet vagy fájdalmat, vidámságot, szánalmat vagy félelmet tud kelteni. A néző részt vesz a cselekményben, és türelmetlenül várja a történet kifejlődését. A dráma írójának figyelembe kell vennie a színház sajátosságait, hiszen amíg a regény írójának lehetősége van arra, hogy akár 500 oldalon mondja el történetét, mutassa be a szereplők múltját, jellemük fejlődését, addig a drámának számolnia kell azzal, hogy a néző legfeljebb 2—3 órát tölt a színházban. Ez a megkötés is meghatározza a dráma sajátos vonását, a drámai sűrítést. A dráma ugyanis nem mond el mindent a történet, a szereplők életének előzményeiről, sem pedig a következményekről. Csak a leglényegesebb kapcsolatokat, eseményeket ábrázolja, de minden jelenete, mondata a konfliktust, az ellentétek megértését és végül a drámai feszültség feloldását szolgálja. Drámát játszani annyi, mint a valóságot ábrázolni az élettől kölcsönvett vagy kitalált, de megtörténhető cselekménnyel. A valóságban az élet fejlődését a természettel, az elavult gondolatokkal, illetve életmóddal, a fej-' 59