Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)

1966-10-01 / 2. szám - Deme László: Nyelvi nevelés és beszédkultúra II. / Nyelvművelés

egyenrangú új tagmondat következik (amelyen belül szintén lesz szünet, s így az előtte tartott szünetnek egyben összefognia is kell az egyébként megszakadó mondatot).

melyet már napok óta kegyetlenül vert az ellenséges gránáttüz = lenyomott, legkisebb átlagos hangerő, s ennek megfelelő legalacsonyabb hangfekvés; mert ez az előzőnek alárendelt, s ráadásul közbevetésként bele is ékelődő mellékmondat. Mint közbevetést, ezt a részt szünetpárral kell körülfognunk, azaz előtte is, utána is közepes hosszúságú szünetet kell tartanunk.

és helyébe három, volt pesti rendőrökből összeállított zászlóaljat vezényeltünk a hídfőállásba = a második [hogy a Verbőczi... kezdetű) tagmondattal azonos fokú átlagos hangerő és hangmagasság, minthogy ez annak mellérendelt, azzal egyenrangú rész. Értelmi okokból rövid szünet a három után (bár ez nem mellé-, hanem alárendelt tag a jelzős szerkezetben); s viszonylag hosszú szünet a mondat végén, mert a tagmondat vége egyben az egész összetett mondaté is (s utána ellentétes kapcsolással következik újabb önálló mondat).

És így tovább.

c) Ez után megnézzük: nincs-e a mondatban szükség valamit kiemelő hang- szín-, hangerő-, hangmagasságbeli átváltásra, azaz stilisztikai színezés- r e. Az előbb vizsgált első mondatban nincsen. A másodikban a híres, soviniszta rósz jelzői talán patetikus felháborodásra csábítanának. De mégsem szabad túlszíneznünk ezt: az elbeszélő intenciója szerint ez inkább csak ténymegállapítás, tehát különösebb színezést nem kíván. Ellenben a „hősiesen“, meg a negyedik mondatban a „rendőr elvtársakat“ rész idézőjele világos utasítás arra, hogy hang- színezéssel érzékeltetni próbáljuk azt a gúnyolódó árnyalatot, amelyet írásban az idézőjel mutat. (De vigyázzunk, a „rendőr elvtársakat“ tulajdonképpen így értelmezendő: rendőr „elvtársakat“, tehát csak a második szó hangneme gunyoros!) Az ötödik mondatban — az író által idézőjel nélkül hagyott — hazafias felbuzdulásukban rész meg egyenest féreérthetővé válhat, ha némi színezéssel ki nem emeljük, legalább tréfásan megrovóvá nem tudjuk tenni.

Persze eltúloznunk egyiket sem szabad. Komoly próbája ez a néhány szó az ábrázolásra képes, de mértéktartó hangárnyolásnak!

d) Most kijelöljük az egyes tagmondatokon belül a rájuk megállapított átlagos hangerőből kiemelkedő hangsúlyos pontokat.

„A dolog úgy történt“: a névelő természeténél fogva hangsúlytalan, ha mondatkezdő helyzetben áll is. Az első tartalmas szó hangsúlyt kap, minthogy nincs előzménye. Az úgy elem főhangsúlyos, mert előre mutat; s persze utána — mint főhangsúlyos rész után — az ige hangsúlytalanul áll (s különben is: minden „dolog“, azaz esemény történik valahogyan, ezt tehát amúgy is fölösleges volna hangsúllyal kiemelni).

„hogy a Perbőczi zászlóaljat... 1919. május 1-én leváltottuk“: a kötőszó és a névelő természeténél fogva hangsúlytalan. A zászlóalj neve (a tulajdonnévvel együtt) egyetlen egység, mert a zászlóaljak közül ez a Verbőcziről elnevezett, s így csak a megkülönböztető jegy emelendő ki. (Más volna, ha ilyesféle szem- beállítás részeként állna: „A Perbőczi dandárt szétverték, de a Perbőczi zászlóalj a helyén maradt“; akkor persze hangsúlyos, sőt főhangsúlyos volna a jelzett szó is. De figyeljük meg: a Verbőczi jelző még ilyenkor is megőrzi hangsúlyát, nem lehet hangsúlytalan!) — Az „ezerküencszáztizenkilenc“ itt kimondható egyetlen hangsúllyal (az elején), mert utána a hónap neve és a nap sorszáma következik, s ezek is külön-külön hangsúlyt hordanak. (De ha azt kérdik: „Melyik évben ért véget a háború?“, természetesebb a magában álló számnévnek minden elemét hangsúlyozni: „ezerkílencszáz7?egí/venöfben“. Sőt, ilyenkor a legutolsó tag egy árnyalattal erősebb hangsúlyú a többinél.) — A leváltottuk erős nyomatéké,mondathangsúlyos: ez a mondat legfontosabb része, s mintegy összefogja az egészet.

56