Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)

1967-05-01 / 9. szám - Mózsi Ferenc: Legyen ünnep

MŰZSI FERENC SZNT, osztályvezető Hegyen ünnep, \ A tavaszvárás és a népek tavaszának ünnepsorát május elseje és a Győzelem Napja zárja be évről évre. 1967-ben azonban nem így van. Ebben az évben ugyanis május elseje nyitja meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója ünnepségsorát. Ez az év nagyszerű alkalma lesz a tanulóifjúság hazaszeretete és proletár internacionalizmusa megszilárdításának. Rajtunk, pe dagúgusokon múlik: tudunk-e úgy szólni az ifjúsághoz, hogy értelmét meggyőz­zük, szívét megnyerjük. Tudunk-e részére ünnepet teremteni; a nagy időkre, hősökre való emlékezés magunkba forduló meghitt pillanatait, a tettekre ösz­tönző bizalmat szülő visszaemlékezés óráit? Nem csépelik-e majd agyon egyesek és ezzel nem nyüvik-e el az 1967-es év adta nagyszerű lehetőségeket? Mások meg nem hallgatják-e agyon az adott lehetőségek egész sorát... Kérdések, melyekre a választ minden pedagógusnak saját magának kell majd megadnia. Munkájával, szavainak és cselekedeteinek harmóniájából eredő ünne­pet teremteni tudásával. Munkája iránti egészséges elégedetlenségével, az egye lőre még sok csehszlovákiai, magyar pedagógust jellemző „védekező alapállás“ elhagyásával. Nem védekeznünk kell, hanem támadnunk. Támadnunk az ered­ménytelenséget, az igények, a többre, jobbra törés hiányát és saját önelégültsé günket. Támadni kell az olyan nézetet, melyet például az egyik igazgató elvtárs levelében így fogalmazott meg: „... nyugtalanító érzést vált ki, ha arról hal­lunk, olvasunk, hogy a magyar tannyelvű, kilencéves alapiskolát végzett tanulók százalékarányban kevesebben érdeklődnek az érettségit nyújtó középiskolák, fő­leg az általános középiskolai továbbtanulás iránt. Pedig nem lehet tovább fokoz­ni az érdeklődést, hiszen környékünkön már minden szak-képesítést igénylő állást betöltötték ...“ Ezt írja és büszkén számol be róla, hogy 72 tanulóból heten tanulnak majd tovább! Ez az igazgató nem érti a tudományos-műszaki forradalom társadalmat átalakító hatását. Ez a pedagógus a pillanatnyi helyzet sarába tapadva ítéli meg a holnapot és ítéli el tanítványait. Ez a pedagógus nem tud ünnepelni, mert az igazi ünnep mindig a múltból meríti ugyan az erőt, de a jövőre készít. A pedagógus ünnepe: a dolgos hétköznapok eredménye. Látni tanítványaink szemében az elmúlt fél évszázad eseményeinek értését és azt, hogy ez bennük a jobbra, a szebbre törekvés hatalmas energiaforrásává változott — ez legyen a mi ünnepünk. Az igazi ünneplés a dolgok ismeretét, értését követeli meg, s ehhez széles látókör, műveltség kell. Olyan művelt­ség, amely egyben művelődési igény is. De vajon megvan-e a minden igaz ünnepet átérezni tudó mag azokban a kiváló és jó előmeneteld alap és középiskolai tanulókban, akik csömörrel fordulnak el a továbbtanulás lehe­tőségeitől. Vajon valóban ünnepelni tudó, azaz a jövő iránt érdeklődő és arra felkészülő, tehát a tudományok iránt érdeklődő, széles látókörű, müveit ifjúságot nevel-e az az iskola, mely tanítványainak csak elenyésző kis százalékát küldi közép- és főiskolára? Hiszen az igazi műveltség fegyelmezi az embert, az teszi képessé arra, hogy mindenhez megfelelő módon, szervezetten fogjon hozzá. Az igazi ünnep nem csupán az emlékezés ünnepe, hanem napjaink parancsának fel­ismerése és a jövő feladatainak körvonalazása is. Az ilyen ünnepségek sora vár ránk. Örömteli, boldog napok; feladatokkal teli órák; lázas tevékenységgel igazi ünnepet teremtéssel teli hónapok. 257

Next

/
Thumbnails
Contents