Szocialista Nevelés, 1965. szeptember-1966. augusztus (11. évfolyam, 1-12. szám)

1965-10-01 / 2. szám - Onódi János: Végezzünk lelkiismeretes munkát

műnket. Ez viszont csakis a lehető leglelkiismeretesebb munkával biztosítható. Tévedés ne essék: nem valamiféle idealista vagy valláserkölcsi értelemben vett lelkiismeretességről van szó. A lelkiismeretesség a kommunista erkölcs egyik kategóriája, az új típusú ember egyik fontos erkölcsi jellemvonása.

A lelkiismeretsség tehát a tetteinkért és cselekedeteinkért önmagunk és embertársaink előtti felelősségérzetet jelenti. Az ember legfontosabb s egyben legnemesebb cselekedete a munka. A lelkiismeretesség a munkában nem egyéb, mint minden igyekezetünkkel azon lenni, hogy munkánk értékelésekor elégedettek lehessünk önmagunkkal. Ezzel reális feltételt teremtünk ahhoz, hogy a társadalom, embertársaink is elégedettek lehessenek velünk. Elmondhatjuk, hogy az élet valamennyi területén szükség van lelkiismeretes munkára. Fokozott mértékben érvényes ez a megállapítás a pedagógus tevékenységére. Hiszen kevesen nyújthatnak többet az embernek, mint az új nemzedék nevelői. Nyíltan kimondhatjuk tehát, hogy az olyan tanító, akinek nem szándéka lelkiismeretes munkát végezni, hanem mindig a dolog könnyebbik végét keresi, ne álljon a katedrára, hanem keressen más foglalkozást. Mi tagadás, vannak ilyen „tanítók“ is. Szerencsére egyre kevesebben, s hogy egyáltalán ne legyenek, ez valamennyiünk lelkiismeretességétől függ.

De ne a kivételeket tekintsük mércének. Vegyük figyelembe azt, hogy a magyar tannyelvű iskolák sok száz tanítója önmaga és a társadalommal szemben való felelősségérzettől ösztönözve fáradságos munka és komoly anyagi áldozatok árán szerezte meg a szükséges szakmai tudást. Gyakorlatból tudjuk, hogy a különböző típusú pedagógiai főiskolákon távhallgatóként tanuló tanítók döntő többsége ezért igyekezett és igyekszik magasabb képesítést szerezni, mert nagyobb szaktudás birtokában jobban akart illetve akar tanítani. Tisztelet és becsület illeti az ilyen lelkiismeretes pedagógusokat.

Alapvető és közismert követelmény, hogy minden igyekezetünket és szaktudásunkat latba kell vetnünk annak érdekében, hogy tanulóinkkal a tantervben előírt anyagot elsajátíttassuk. Akadnak azonban lelkiismeretlen tanítók is, akik „idő hiányában“ ki-ki- hagynak egy-egy előírt tananyagrészt. Csak ennek tulajdonítható, hogy a középiskolai felvételik folyamán ez idén is nem egy esetben előfordult, hogy a kilencéves alapiskolát végzett tanuló nem tudta megoldani egyik vagy másik matematika-példát, mert az illető anyagrészt nem tanulták. A tanító mulasztásáért aztán a tanuló bűnhődött, mert esetleg nem vették fel a középiskolába. — A pozitív és negatív példák egész sorát vonultathatnánk fel. Részben azonban nincs mód erre, másrészt szükség sincs rá. Kritikus szemmel mérjük a saját és mások munkáját, annak érdekében, hogy a társadalmi követelményeknek megfelelő lelkiismeretes munkát végezhessünk ifjúságunk nevelése terén.