Szocialista Nevelés, 1965. szeptember-1966. augusztus (11. évfolyam, 1-12. szám)
1966-03-01 / 7. szám - Budai Ernő: A rendszeres begyakorlásról
nehezebb gyakorlatokat. S ami a legértékesebb, mindezt játékszerűen, örömmel és jókedvvel végzik. A szolmizálás-furulyázás után a tanulók megtisztítják hangszereiket, a ritmusdobozba berakjiák kottáikat. Amíg ők így csendben dolgozgatnak, bekapcsolom a gramofont és felteszem a lemezt. Az örömteli munka után jólesik a zenehallgatás, elmerengeni a szólamok, dallamok és harmóniák világában. Felhangzik Kodály Zoltán: Felszállott a páva című kórusműve. Csengetnek, vége az órának. A tanulók fölállnak, sorakoznak és indulnak a másik szaktanterem felé. A zene tovább szól, a „páva dallamok“ elkísérik őket a tudomány világába. Ezekután könnyen megbirkóznak még a legbonyolultabb matematikai példákkal is, hiszen úgy érzik magukat, mintha most ébredtek volna fel mély álmukból, s kipihenve, frissen jólesik hozzáfogni a nehezebb munkához. Ebben rejlik a zene titkos varázsereje. Űj ifjúságot, új embert zene nélkül nevelni szinte elképzelhetetlen. Befejezésül csupán annyit szeretnék megjegyezni, hogy hazánkban ez a zenei osztály ne legyen az első és egyben utolsó kezdeményezés, hanem az elkövetkező években újabb és újabb ének-zenei osztályok lássanak napvilágot. Higgyük el: ez az ifjúságnak annyi jót tesz, mint az emberiségnek a penicillin. Ha így kezdjük el az ifjúság nevelését, akkor nem fogunk bennük csalatkozni. Nem fogjuk azt hallani, hogy baj van a fiatalokkal. így örömteli, víg, nótás kedvű ifjúságot nevelhetünk, amely az élet bármely szakaszán bátran megállja helyét. „Bármilyen is lesz a jövő embere, bármi lesz is a foglalkozása, nem lehet meg művészet, muzsika nélkül.“ — írja Sosztakovics, Lenin-díjas szovjet zeneszerző. BUDAI ERNŐ tanító, Szácsénke тпгтгчгапгипгчinni mu i muhin ни шимми wi mi A rendszeres begyakorlásról A Szocialista Nevelés múlt évi októberi számában N. L. a „Rendszeres tanulásról“ című írásában egy általa alkalmazott „mechanikus“ számonkérési módszerről számol be. Szerinte a röviden (3—5 mondattal) összefoglalt anyag rendszeres számonkérése állandó felkészülésre ösztönzi a tanulókat. Ez kétségkívül jó elgondolás, bár — szerintem — a kivitelezésben hibát követ el. Nem akarom bírálni módszerét, mely szerint — „a gyengébb tanulók mindig a jó és közepes előmenetelő tanulók után felelnek, s mire rájuk kerül a sor, már ők is tudják“ — írja. Szerintem a „gyengébb“ tanulók jobb társaik feleletei alapján csak felületesen sajátíthatják el a feladott tananyagot s az emlékezetükben még friss ismereteket gépiesen mondják el. Szilárd meggyőződésem, hogy a következő napra elfelejtik — tehát nem tesznek szert tartós ismeretekre —, s így értékelésük sem lehet reális. Ez a számonkérési mód aligha ösztönzi rendszeres tanulásra a „gyengébb tanulókat“ — hiszen az órán jobb társaik felkészültségére alapoznak. A tanulók tartós ismereteket csak a tanító lekötő, érdekes magyarázatára épült otthoni alapos (tudatos) felkészüléssel és rendszeres begyakorlással szerezhetnek. A rendszeres begyakorlás nélkülözhetetlen. Sokat elgondolkoztam azon, hogyan lehetne a rendszeres begyakorlást érdekessé, játékszerűvé tenni. Több éves kísérletezésem folyamán egy jól bevált begyakorlási játékot dolgoztam ki. A története m-órákon al 215
