Szocialista Nevelés, 1965. szeptember-1966. augusztus (11. évfolyam, 1-12. szám)

1966-03-01 / 7. szám - Fazekas Imre: A tanulók aktivizálása a matematikatanításban

2. a folyamatos ismétlés kérdése (minden felmerülő lehetőséget meg kell ragadnunk az ismétlésre és tervszerűen kell kiválasztani a házi fel­adatokat ebből a szempontból), 3. az alapfogalmak biztos tudása, világos látása, pontos definíció (egy­forma-egyenlő, tömeg-súly), 4. koncentráció (a feladattal kapcsolatos más tárgykörök idevágó problémái). Milyen hasonló feladattal foglalkoztunk már? Hogyan ol­dottuk ezt meg? stb., 5. a számolási készség gyakorlása, 6. a számolási egyszerűsítések gyakorlása. A házi feladatok ilyen feldolgozása időt és jó felkészültséget kíván a pedagógus részéről. Tehát a felkészüléshez tartozik a házi feladat he­lyes kiválasztása is. Ez azonban előbb vagy utóbb meghozza a gyümöl­csét. Elérhetjük azt, hogy a felsőbb osztályokban egy-egy összetettebb feladatnak jó néhányféle megoldását hozzák a tanulók néha ugyancsak részmegoldással, de a fő, hogy jó úton keresték a megoldást, és ami a legfőbb, hogy önálló úton haladtak. Nézzük meg továbbá az önálló munkára való nevelést az óra keretén belül, amiről már egy cikkében Moszkalenko is ír, és beszámol egyes pedagógusok munkájáról, akik hasonló módon oldják meg a tanulók aktivizálását és egyben felhasználják az ilyen önálló munkát a tanulók * ismereteinek ellenőrzésére és értékelésére is. Világos célokat tűzzünk ki a tanulók elé! A munka céljának tudatosí­tása már bizonyos aktivizálást jelent. Tárjuk fel azokat a kérdéseket, amelyek az anyag egy fejezetének a folyamán megtárgyalásra kerülnek, s jelezzük mindazokat a problémákat, amelyekre feleletet tudunk adni az elsajátítandó ismeretek segítségével. Pl.: A mai órán azt vizsgáljuk meg, hogy a hasonlóság eseteire vonatkozó tételeket mire tudjuk fel­használni. Ennek a célkitűzésnek serkentő hatása van, és a bejelentéssel egybekapcsolt kérdés alkalmas arra, hogy a gondolkodási folyamatot megindítsa. Ha sikerül tanulóinkat olyan probléma elé állítani, amely megragadja figyelmüket, felkelti érdeklődésüket, akkor a tanítás nem lesz más, mint a tanulók által már sajátjuknak tekintett problémájuk megoldása, a feltett kérdések megválaszolása. . Kapcsoljuk az elméletet a gyakorlattal. Mutassuk meg a tanulóknak az adott elméleti anyag gyakorlati felhasználhatóságát. Ez a momentum szinte nélkülözhetetlen, ha célt akarunk érni. Konkrét példa erre a kö­vetkező: a 9. évfolyamban tanítjuk a függvényeket, mint ilyeneket. Ez­zel a gyerekek már tulajdonképpen a 7. osztályban is találkoztak, ahol két mennyiség változását úgy figyeltük meg, mint egyenes, avagy for­dított arányú összefüggést. Annak ellenére, hogy gyakorlati példák so­rán ismételtem a már hallottakat és tanultakat a mennyiségek közti összefüggésekről, mégis az egyik nagyon értelmes tanuló felvetette a kérdést, hogy hol használjuk a gyakorlatban a függvényeket. A választ nem én, de a függvényekről szóló L, II., III. filmsorozat levetítése adta meg, miután rátértem a tulajdonképpeni függvénytanra, ekkor a gyere­kek már a látott gyakorlati példákból vezették le saját maguk az össze­függéseket egyes mennyiségek között. A munka feleljen meg erőiknek, mert ebben az esetben élvezettel dol­goznak. Az elérhetőség teszi lehetővé ugyanis a sikert. A siker érzése 209

Next

/
Thumbnails
Contents