Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)

1964-11-01 / 3. szám - Onódi János: Harcoljunk a formalizmus ellen

Napjainkban azonban még mindig érvényesül a múlt káros hatása oktató-nevelő munkánk területén, ez többek közt abban nyilvánul meg, hogy gyakori jelenséggé vált a kommunista nevelés folyamatában a tartalom és forma elszakítása. Ha viszont gyakorlati tevékenységünk folyamán elszakítjuk, elválasztjuk a tartalmat és formát, ennek mindenkor az a következménye, hogy megfeledkezünk a tartalom meghatározó szerepéről, és előtérbe kerül a tartalom nélküli üres forma. Ez pedig teljes egészében a formalizmus megnyilvánulása, amely nemcsak az oktató-nevelő munkában, hanem az élet minden területén káros jelenség.

A formalizmus megnyilvánulása azonban különösen káros és nehezen helyrehozható sebeket ejt a kommunista nevelés területén. Ezért hangsúlyozta Cisár elvtárs, iskola- és kulturális ügyi miniszterünk a kommunista neveléssel foglalkozó országos konferencián, hogy a nevelés területén megnyilvánuló formalizmus igen rossz dolog, mert a kommunista nevelésben teljesen eltorzítja a nevelési célt. Ez azt jelenti, hogy a tanító ugyan feltételezhetően jót akar, mégis „visszafelé sül el a fegyver“. Ugyanis ha elhanyagoljuk a tartalmat, és csak az önmagukért alkalmazott üres formákat helyezzük előtérbe, ez azt jelenti, hogy végeredményben nem teljesítjük az oktató-nevelő munka legfőbb céljait, alapelveit sem. Ezért szükséges, hogy minden igyekezetünkkel és legjobb tudásunkkal harcot indítsunk a kommunista nevelésben megnyilvánuló formalizmus ellen.

Nem nehéz felfedni a formalizmus megnyilvánulásait, hiszen, sajnos, oktató-nevelő munkánk igen sok területén fellelhetők. Az oktató-nevelő munkában megnyilvánuló formalizmus egyik legkárosabb megnyilvánulási formája, hogyha tanulóink különbséget látnak szavaink és tetteink között. Egyszerűen nem más ez, mint képmutatás, a képmutatás pedig a formalizmus egyik megjelenési formája a nevelőmunka területén. Nem szorul bizonyításra, hogy sajnos igen gyakran találkozhatunk társadalmi viszonylatban, de iskolaügyünk területén is azzal a jelenséggel, amelyet a találó szólás-mondás úgy fejez ki, hogy „vizet prédikálnak és bort isznak“. Nem kétséges, hogy a tanulókban negatív, káros hatást vált ki, ha észreveszik, hogy a tanító az iskolában a szocialista tulajdon megbecsüléséről és védelméről beszél, ugyanakkor meg-megdézsmálgatja az egységes földműves-szövetkezet vagyonát.

Hasonló formában fellelhető a formalizmus a családban és a társadalomban is. Nem formalizmus-e, ha — mondjuk — Pistike szülei mézesmázos szavakkal szinte körülrajongják valamelyik ismerősüket, amikor szemtől-szembe állnak vele, ugyanakkor távollétében, a háta mögött a legdurvább módon bántalmazzák? Vagy — mondjuk — ha a gyermek azt hallja, hogy édesanyja vendégségbe hívta ismerőseiket, ugyanakkor csöndesen megjegyezte, hogy jobb lenne, ha nem jönnének el. A gyermek érzékeny, de igazságos bíró. Nyomban felfedi az ilyen és hasonló esetek alapján a szavak és tettek közti különbséget, és nyilvánvalóan kétségek támadnak benne: Ez lenne hát az elvtársiasság, az emberségesség? Nem

66