Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)

1964-10-01 / 2. szám - Marczell Béla: Az Ember és Tragédiája

tétét. Ennek jó megalapozásához pedig sokkal jobban hozzásegít — az eddigi tapasztalataink szerint — a kevesebb, de a jól megválasztott és szívesen énekelt, mint a sok, de felületesen ismert és éppen ezért nem is szívesen énekelt dal.

Az iskolai zenei nevelésnek óriási lehetőségei vannak. Ha a gyermek minden évben megtanulja és megszereti a tanterv által előírt 15 dalt, évenként megismer 4—5 értékes zeneművet, az az alapiskola 8 éve alatt {míg zenét tanítunk], több mint száz dallamot és közel félszáz zeneművet jelent.*] Száz jól megválasztott dal és közel félszáz értékes zenemű egy egész életre szóló kincs lehet. Ösztönző útravaló a műveltség, a szocialista humanizmus és a magyar, a szlovák, a cseh kultúra nagy értékei felé. Éljünk ezzel a lehetőséggel, szervezzük meg minden iskolán a „minél több dal minél szebb éneklése“ mozgalmat. Énekeljünk minden nap tanulóinkkal egy-egy szép dalt.

* Az iskolalátogatások és az eddigi jelmérések azt bizonyítják, hogy ötödikeseink alig ismernek 20—35 dalnál többet és ebből is csak 15—25-öt tudnak elénekelni, de önállóan ezt is csak az osztály 35—55 %. A nyolcadikosok 35—55 dalt ismernek átlagosan, de csak 20—30-at énekel az osztály 25—50 %-a. Rendkívül tanácsos lenne, ha e téren minden iskola igazgatója jelmérné a helyzetet és a tantervi követelmények betartására kötelezné a tanítókat. A tanfelügyelők egyik legalapvetőbb feladata az 1964/65 iskolai évben a tantervfegyelemnek e téren való megszilárdítása.

MARCZELL BÉLA múzeumi dolgozó, Dunaszerdahely

I Az Ember és Tragédiája

(Madách I. halálának 100. évfordulóján)

1864. október 5. Borús őszi nap, az eső egyhangú szemerkélése jelzi az elmúlás szomorúságát. Az alsósztre- govai kastély kis szobájának ablakán halvány világosság szűrődik ki, s az arra vetődött járókelő imbolygó árnyakat lát a függöny mögött.

— Talán valami baj van a földesúrnál — gondolja egykedvűen, s tovasiet az őszi alkonyatban.

Az alsósztregovai földesúr, a szikár, hosszúbajuszú, magányos férfi, aki akkor a halállal birkózott, Madách Imre, Az ember tragédiája című, halhatatlan alkotás szerzője.

Halálának 100. évfordulóján illő, hogy mi is megemlékezzünk e szellemóriásról, aki nemcsak hazájának, hanem az égész világnak örökértékű művet adott. Az ember tragédiáját a legtöbb európai nyelvre lefordították,

s szinte a világ valamennyi színpadán bemutatták. A prágai Nemzeti Színház már 1892-ben, röviddel a bécsi és a hamburgi bemutató után, műsorra tűzte, és azóta is már számtalanszor felújította. Könyvalakban csehül 1893-ban adták ki, a fordítás František Brábek tanár munkája. Szlovákiában első fordítását Hviez- doslavnak köszönhetjük. Ebben a fordításban került színre 1926-ban Bratislaváhajn.

A Béke Világtanács határozata költőnk halálának 100. évfordulóját — hasonlóan Shakespeare, Galilei és más világnagyságok jubileumához — világszerte megünneplésre ajánlotta.

Mi a titka e nagy népszerűségnek, hogyan lehet az, hogy e beteges, zárkózott, sokat csalódott ember az egész világ kincsévé vált? Igen, a

50