Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)

1964-10-01 / 2. szám - Arató Endréné: A magyarországi iskolák új tantárgya a környezetismeret

Dr. ARATÓ ENDRÉNÉ Ped. Kutató Intézet, Budapest A magyarországi iskolák új tantárgya a környezet ismeret Az 1963/64. tanévtől az első és második osztályokban, s 64/65-ben már mind a négy alsó tagozati osztályban a hagyományos tantárgyak mellett új tantárgyat is tanítunk: a környezetismeretet. A bevezetés óta eltelt rövid idő nem jogosít fel minket messzemenő általánosításokra, egy-két megállapítást azonban már az eddigiek alapján is tehetünk. A környezetismeretet megszerették a tanítók és a gyerekek. Szívesen tanítják és tanulják. Ez az óra legtöbbször színesebb, érdekesebb, mint a többi, a „hagyományos“ tantárgyak órája. A környezetismeret korszerű tantárgy, az iskolareform elvi alapján született, s úgy tűnik, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket. Az iskolareform három alapelve: az élettel való szorosabb kapcsolat megteremtését, a szilárd ismeretek kialakítását, a szocialista erkölcsi, világnézeti nevelés hatékonyságának fokozását tűzi célként elénk. A legszembetűnőbben hordozza magán a környezetismereti tanterv az élettel való szorosabb kapcsolat elvének valóra váltását. Már a tantárgy neve is arra utal, hogy a gyermekekkel az őket körülvevő konkrét vilá­got akarjuk megismertetni. A tanuló úgy szerzi ismereteit e tantárgyon belül, hogy közben a legközvetlenebb kapcsolatba kerül egyéni és közös megfigyelései útján a környező természettel, társadalommal. A tanterv és utasítás többször tantermen kívüli tanítási órát ír elő: sétákat, tanul­mányi kirándulásokat, hogy a valóság gazdag élményanyagával hatni tudjon a tanulóra. Ügy irányítjuk a tanulókat, hogy nyitott szemmel járjanak a világban, észrevegyék a természet és társadalom jelenségeit. Szokásukká váljon e jelenségek megfigyelése folyamatosan, aktívan akkor is, ha nem kapnak erre ösztönzést tanítójuktól. A sétákon és kirán­dulásokon kívül gyakori a tantárgyban, hogy önálló megfigyelési felada­tot adunk a tanulónak. Ennek is az a célja, hogy az élettel való szorosabb kapcsolatot megvalósítsuk. Tanulói gyakorlatok kapcsolódnak minden főbb témához. Ezek egy része kifejezetten „termelőmunka“ az életkori sajátosságoknak megfelelő szinten: pl. növénymagvak elvetése, palántázás, növénygondozás, stb., más részük hasznos, praktikus ismeret, pl. .telefonhasználat, háztartási gépek kezelése stb. Nézzük meg egy kiragadott példán az élettel való szoros kapcsolat elvének érvényesülését a 3. osztályos anyagból: A tantervi anyag felosztása lehetővé teszi, hogy amikor pl. lakóhelyünk kulturális intézményeiről és azok dolgozóiról tanítunk, bevezetésként elmenjünk egy kulturális intézményt megtekinteni, (kultúrház, színház, múzeum stb.). Ezt követően a tanítási órán feldolgozzuk a valóságból nyert tapasztalatok alapján a tantervi anyagot. Kapcsolt gyakorlatként 36

Next

/
Thumbnails
Contents