Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)
1964-09-01 / 1. szám - Hasák Vilmos: A rendszeres ellenőrzés a helyesírás tanítás záloga
A tanulók aktiv it ását fokozhatjuk, ha bekapcsoljuk őket a helyesírási hibák kijavításába. Tanítványaink az osztályban ellenőrizhetik saját munkájukat is, ha például valamit lemásoltak vagy emlékezetből leírtak néhány szót, egy mondatot vagy egy rövidke verset. Utána gondosan össze kell hasonlítaniuk a szöveget azzal, ami a táblán vagy a tankönyvben van. A tanulók néha szórakozottságból, figyelmetlenségből követik el a hibákat. Ezért beléjük kell nevelni a helyesírási éberséget. Ön- ellenőrzéskor egyesek arra is „hajlamosak“, hogy saját hibáikat „ne vegyék észre“. Ennek megakadályozására, illetve megelőzésére igen alkalmas az a javítási mód, amidőn tanítványainknak megengedjük, hogy egymás munkáját ellenőrizhessék. Ezt az ellenőrző munkát versenyszerűen is végeztethetjük. (Ki a legügyesebb hibakereső?). A tapasztalat szerint a tanulók figyelme általában ilyenkor a legéberebb, s minden igyekezetük arra irányul, hogy ők fedezzenek fel több hibát a szomszéd írásában. Éppen emiatt nem adhatunk nekik teljesen szabad kezet. Ha a tanuló hibát talál, ezt előbb megmondja a tanítónak, és csak azután húzhatja alá a hibás szót. A javítás befejezése után. a füzeteket visszaadják egymásnak, s minden tanuló a saját hibáit javítja ki. A szöveg kijavítását közösen is végezhetjük. Ilyenkor az egyik tanuló a táblára írja a szöveget. A tanulók elolvassák a leírt mondatokat, majd minden szót elemeznek helyesírási szempontból, a fontosabb helyesírási jelenségeket szabállyal támasztják alá, saját hibáikat pedig a szokásos módon jelölik meg és mindjárt javítják is. Az írásbeli munkák egyéni vagy kollektív ellenőriztetése igen értékes gyakorlat. Ha azonban az említett javítási módszereket alkalmazzuk, a tanítónak természetesen mindig meg kell róla győződnie, vajon tanítványai az ellenőrzést figyelmesen és felelősségteljesen végezték-e. Mindig a tanító javítja tanítás után azokat az írásbeli fogalmazásokat és egyéni helyesírási gyakorlatokat, amelyeket osztályozni akar, és javításukhoz nem tud a tanulóknak mintát adni. Természetesen átnézi és felülbírálja azokat az írásbeli munkákat is, amelyeknek ellenőrzését a tanulókra bízta. MILYEN JAVÍTÁSI JELEKET HASZNÁLUNK? Föltétlenül szükséges, hogy a tanítók az ország valamennyi iskolájában egységes javítási jeleket használjanak. Az egyéni javítási jelek használata már a tanulókra való tekintettel is helytelen. Ugyanis köny- nyen előfordulhat, hogy a tanuló más iskolában folytatja tanulmányait, s ott nyilván nem ismerhetik eddigi tanítója egyéni elgondolásait. Ezért használjuk mindenütt a közismert javítási jeleket! Ezek: a hiányjel, a fölösleges betűt vagy szótagot áthúzzuk, az egybeírandó szavakat az egybeírás jelével kötjük össze, a két szóba írandó szavakat a különírás jelével választjuk szét. A rossz helyre kitett írásjelet áthúzzuk, s a megfelelő helyen kitesszük. Az aláhúzás módját a helyesírási hiba súlyos vagy kevésbé súlyos volta dönti el. Ha három hibakategóriát különböztetünk meg, akkor az enyhe helyesírási hibát egyszer, a súlyosat kétszer, a durva hibát pedig háromszor húzzuk alá. A tanulók helyett csak akkor írhatjuk oda a helyes megoldást, ha olyan helyesírási jelenségről van szó, amiről tanítványaink még nem tanultak. Az írásbeli munkák ellenőrzése sok időt vesz igénybe, s ha az osztályban sok a tanuló, nagy megterheléssel jár. Ilyenkor a tanító úgy segíthet magán, hogy a jó helyes- írású tanulók füzeteit csak ritkábban (hetenként egyszer vagy kétszer) nézi meg. A gyengébb és munkafegyelem dolgában kevésbé megbízható tanulók írásbeli munkáit minden alkalommal meg kell nézni. A tanulók két csoportra osztása nevelő hatású: a gyengébb helyes- írású tanulók igyekezni fognak, 22