Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)
1964-09-01 / 1. szám - Hasák Vilmos: A rendszeres ellenőrzés a helyesírás tanítás záloga
hogy az első csoportba kerüljenek, a jó tanulók pedig azon lesznek, hogy megmaradhassanak a jók csoportjában. A tanító tehát nem osztja az osztályt jó és rossz tanulókra, mert ez nevelési szempontból nem lenne helyes, hanem az egyik csoportba olyan tanulók kerülnek, akikben megbízhat, a másikba pedig azok, akiknél a tanítónak még meg kell erről győződnie. A tapasztaltabb tanítók tudják, hogy nemcsak a tollbamondásfajták alkalmasak a tanulók helyesírásának ellenőrzésére, hanem a különféle másolások, az emlékezetből való íratás, a tartalomleírások, fogalmazások és egyéb írásmunkák is. Ezek ellenőrzése újra meg újra leleplezi tanítványaink „gyengéit“, ami föltétlenül tanulságos a lelkiismeretes tanító számára. A megbízható helyesírástudásért vívott tervszerű küzdelem meghozza a kívánt eredményt, ha a tanító egyetlen pillanatra sem téveszti szem elől, hogy a helyesírást nem elszigetelen, hanem a nyelvtani ismeretanyaggal párhuzamosan kell tanítani. Ahol ez nem így történik, ott a tanulók helyesírása inkább csak ösztönös, és éppen ezért rendkívül megbízhatatlan. A bizonytalankodást pedig tanulóink helyesírásából minél előbb nyelvtani tudatosítással és megfelelő gyakorlással kell kiküszöbölni. Ha ezt nem tesszük meg, a tanulók idővel valósággal irtózni fognak a tollbamondástól és a dolgozatírástól. Ezt pedig megfelelő módszeres eljárásokkal idejében meg lehet és meg is kell akadályoznunk, különben minden későbbi fáradozásunk kárba vész. Hogy az írásbeli munkák ellenőrzése haszonnal járjon, föltétlenül szükséges, hogy a tanító a tanulók hibáit nyilvántartsa, csoportosítsa, és az ellenőrzés tapasztalatai alapján tervszerű módszeres eljárásokhoz folyamodjon. HOGYAN VÉGEZZÜK A HIBÁK KIJAVÍTÁSÁT? Elvként fogadjuk el, hogy tanítványaink minden írásbeli munkáját rendszeresen ellenőriznünk és javítanunk kell. Igyekezzünk megvalósítani, hogy a tanulók füzeteit 2—3 havonta legalább egyszer átnézzük és ki is javítsuk. A füzeteket beszedhetjük padsoronként, vagy pedig esetenként kijelölünk három-négy tanulót, aki beadja füzetét. Ezeket a füzeteket a következő órán kijavítva kell visszaadnunk. Ha meggondolatlanul sok írásbeli házi feladatot adunk, a tanulókat is, meg magunkat is túlterheljük. Fölösleges például a nyelvtani definíciókat a füzetbe íratni, hiszen azokat a tankönyveik a legegyszerűbb megfogalmazásban közlik. Az írásbeli gyakorlatokon kívül mást ne írassunk a füzetbe! Könnyű ellenőrizni minden füzetet, ha a tanulókkal egységes megoldású írásbeli munkát (pl. másolást, kiegészítést, átalakítást stb.) végeztettünk. Gondunk legyen rá, hogy a tanulók a javított szöveget ki is javítsák. A javítás kerülhet a füzet margójára vagy a javított szöveg után következő sorokba. A margós megoldás — a könnyebb áttekinthetőség miatt — mind a tanulók, mind a tanító szempontjából kívánatosabb, mert a helyesírási hiba és javítása ugyanabban a sorban lesz. Ne felejtsük el, hogy alkalomadtán a hibák helyes javításáról is meg kell győződnünk! MILYEN MÓDON HÍVJUK FEL A TANULÓK FIGYELMÉT A HELYESÍRÁSI HIBÁKRA? A tanítók rendszerint úgy jelölik meg a hibákat a tanulók írásbeli munkáiban, hogy aláhúzzák a hibás betűt vagy azt a szótagot, amelyben a hiba van. A 2. és 3. évfolyamban megfelel ez az eljárás, a többi évfolyamban azonban könnyen gépies javításra csábíthatja a tanulót. Ha pl. a hibásan írt háromkor szó a betűjét húzzuk alá, a tanuló szinte gépiesen fölteszi az a-ra az ékezetet. Nem is kell a fejét törnie, hiszen megjelöltük, hogy a hiba csak ott lehet. A gyakorlott tanítók azt tanácsol23
