Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)
1965-02-01 / 6. szám - Kerékgyártó Imre: Tanulók és tanítványaink
„Iskolánknak kilencszáz tanulója van. Hogy ezek közül mennyi lesz a tanítványod, kizárólag rajtad, munkádon, magatartásodon múlik.“ Egy fiatal kollégának mondtam ezt, mikor először lépte át az iskola kapuját. Tanuló és tanítvány. Két rokon szó, mégis nagy távolság van köztük. Tanulókkal mindenki találkozik, aki egy iskola kapuján belép. Tanítványa azonban csak annak lesz, akit a hivatástudat vezérel a gyermekek közt végzett munkában. Aki tudását, jellemét fejlesztve örökké azon fárad, hogy minél jobban megismerje, megszeresse a fiatal embereket. A megismerésben a tanulók személyiségéhez szükséges közelebb kerülnünk. Az egyik osztályfőnök súlyos büntetést kért az egyik diákjának. Bűne nem volt kicsi: egy teljes hétig elkerülte az iskolát. Otthon rendes időben elindult, azután leült valahol egy padra, csatangolt... A Rendtartás szerint megérett arra, hogy eltávolítsuk az iskolából. Hosszas beszélgetés felderítette, hogy nem bűnössel, áldozattal van dolgunk. A gyermek otthon tanúja volt szülei vitájának. A szülők válni akarnak, megtárgyalták az ő sorsát is. Lelki egyensúlyát mindez annyira felborította, hogy leült a padra, elkezdett sorsáról gondolkozni, észre sem vette, hogy elszaladt az idő. Büntetés helyett megértő szóval kellett őt a közösségbe visszavezetni. Fel kellett vele ismertetni, hogy egyesek hibája még nem teszi az egész életet értelmetlenné, céltalanná ... Az egyik tanulónk napok óta nem jött iskolába. Megkerestük szüleit. Elmondták, ők is teljesen tehetetlenek vele. Csak fekszik, a menyezetet nézi, nem csinál naphosszat semmit. A kicsapás itt is indokolt lett volna. Kiderült azonban, hogy a fiú egy felnőtt asszony karmai közé került. Ez az élmény volt oly kiábrándító hatással rá, hogy egész életkedvét elveszítette. Hosszú nevelőmunka vált szükségessé ahhoz, hogy őt is visszavezessük az egészséges emberek sorába. Felébresszük életkedvét, visszaadjuk hitét, hogy egyesek léhasága még nem jelenti azt: senkinek sem lehet hinni, senkiben sem lehet megbízni az életben. Ö, az igazi nevelés végtelen türelmet és körültekintést kíván tőlünk. Látszat alapján sohasem szabad ítélnünk, mindig fel kell tárnunk a jelenség okait, körülményeit is, hogy feladatainkat felismerhessük. Tanítványainkat rengeteg -pozitív és negatív hatás éri az életben; ha ezeket nem kísérjük figyelemmel, legszebb prédikációink közben is el fognak kallódni. Mi pedig elmondhatjuk, hogy tanulókat nevelgettünk, de nem szereztünk tanítványokat. Nem könnyű a pedagógus hivatása. Teljesítése közben nagyon sokszor nem támaszkodhat a felnőtt társadalom segítségére. Korunk emberére jellemző, hogy nagyon el van foglalva önmagával, feladataival, néha szórakozásaival is. Nekünk mindig időt kell szakítani arra, hogy meghallgassuk a fiatalokat, mert egyetlen elutasítás örökre lezárhatja a bizalom kapuját. A felvetett kérdéseket mindig komolyan kell vennünk, mégha magunkban mosolygunk is a „problémákon“ A komolyság nem jelenthet azonban koriiolykodást. Hiba, ha eltúlozzuk, vagy felháborodással vesszük tudomásul a kérdést. Erre különösen vigyáznunk kell, mert adhatnak rá okot. Egyik diákom beszélgetés közben beszámolt arról, hogy két napig lakott egy kislánynál szülei nyaralójában anélkül, hogy a szülők észrevették volna. Ha felháborodva fogadom őszinteségét, soha többet nem mondott volna el nekem magáról semmit. így elbeszélgettünk, Rendes ember lett belőle ... Nagyon fontos, hogy tanítványaink bizalmát soha el ne veszítsük. Az egyik diák mulasztását orvosi bizonyítvánnyal 164
