Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)
1965-02-01 / 6. szám - Kerékgyártó Imre: Tanulók és tanítványaink
hat a legintenzívebben, vagyis a mindennapi, a gyakorlati élet. Márpedig mi éppen ezért minden figyelmünket szenteljük a mindennapi, a gyakorlati élet gondjai megoldásának. A mi pedagógusi hétköznapjaink ügyesbajos gondjai minél teljesebb megoldásának. Ez lesz a legnagyszerűbb ünneplése a Februári Eseményeknek és a többi, a természet ébredését vágyó tavaszvárással egybeeső, a társadalom újjászületését jelző — nagyszerű nevelési és önnevelési lehetőséget is nyújtó ünnepségeknek. Pedagógiai irodalmunk egyik sajátos ellenmondása, hogy könyvtárnyi kötet foglalkozik a tanítási órák szerkezetével, a jó tervezéssel, de az áttekinthetetlen betűfolyamban alig akad egyregy halvány erecske, amely arról vallana, mi az igazi pedagógusi nagyság titka. Ha a pedagógia történetének lapjait forgatom, hiába keresek erre feleletet, mert abból csak azt tudom meg, ki hogyan elmélkedett a nevelésről-oktatásról; kérdésemre: mikor, ki és hogyan tanított jól, ki, mikor és hogyan nevelt eredményesen, nem kapok feleletet. Ezek a munkák olyan irodalomtörténethez hasonlítanak, amelyek feltárják az irodalmi társaságok alakítását, fejlődését, beszélnek a folyóiratok életéről, az irodalomelmélet tudósairól, de az írókról különösen megfeledkeznek valamiképp. Talpára kellene már valahogy állítani az egészet, hogy végre szakmánk története képet adjon azokról, akik városban és falun egy-egy korban eredményes munkát végeztek, elmélete pedig általánosítsa hétköznapi tetteiket. Bevallom őszintén, számomra nagyobb pedagógiai élményt nyújtott az a szombathelyi igazgató, aki iskolájában összegyűjtötte a vidék klepíomániás gyermekeit, s egy hónapi nevelés után pénzt bízott rájuk, és Gőöz Pali bácsi, akiért a Sajó völgyi kis község apraja-nagyja rajongott, mint öt didaktikai, elméleti könyv elolvasása. Az előzőkben az alkotás pátoszát érhettem tetten, s ez az, ami mindig tiszteletre, csodálatra kényszeríti az embert. Ezért szeretem Makarenkót, aki megírta, hogy miként nevelt a valóságban, s ezért törölném a pedagógiából Rousseaut, aki saját gyermekeit is lelencházba adta, hogy ne zavarják őt munkájában. Ahhoz, hogy oktatásunk, nevelésünk valóban eredményes legyen, alkotó pedagógusokra van szükségünk, olyan emberekre, akik egész életükkel, egyéniségükkel, személyes példájukkal hitet tesznek arról, hogy hivatásuk mások nevelése. Hivatásuk, de nem magukra erőltetett feladatuk. Érdekes, hogy azok a tanítók és tanárok, akik mindig nevelni, oktatni akartak, vajmi kevés eredményt értek el az életben. Ha visszagondolunk diákkorunkra, ugyancsak meg kell erőltetni agyunkat, hogy fel tudjuk idézni magunkban ilyen tanáraink ködbe-vesző emlékét. Maradandó hatást azok gyakoroltak ránk, akik mindig, minden körülmény között emberek voltak és maradtak, megértették apró-cseprő gondjainkat, szívesen elbeszélgettek Mózsi Ferenc Dr. KERÉKGYÁRTÓ IMRE igazgató, Budapest Tanulók és tanítványaink 162
