Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)
1964-09-01 / 1. szám - Ágoston György: A programozott oktatás és az oktatógép
ismereteik kiegészítésére, önálló gondolkodásúik fejlesztésére, alkotó feladatok végeztetésére. Minden esetre a programozott oktatás (a többi modern oktatási eszköz bevezetésével együtt) az oktatás folyamatában, szervezeti formáiban, a tanár szerepében jelentős változásokat idéz elő. A kutatások — mint mondottuk — kezdeti stádiumban vannak. Azon Ikívül, hogy a programozott oktatás valóban eredményes, időt megtakarító, és hogy azok az ismertetett alapelveik, amelyeken felépül, nagy jelentőségűek még a hagyományos oktatás keretében is, sokat nem tudnak még a szerzők mondani. A kutatások azonban egyre nagyobb számban és intenzitással folynak, egyre több program készül, és kerül már kereskedelmi forgalomba is, úgyhogy már a közeljövőben számos részletkérdés tisztázása is várható. A folyó kutatások a következő fontosabb kérdéseket vizsgálják: 1. Melyek azok a tudományágak, tantárgyak, tevékenységek, amelyek a legalkalmasabbak a programozásra? Bár már nagyon sok tárgyból készült program, és megállapítást nyert, hogy pl. a matematikából, a kémiából, bizonyos technikai tárgyakból (pl. elektronikából), nyelvtanból, logikából nagyon hatásos programok készíthetők, a kérdés korántsem eldöntött. Feltűnő, hogy a szerzők nem említik sem az irodalmat, sem a történelmet, sem a földrajzot. A kérdés természetesen nemcsak az, hogy mely tárgyak alkalmasak programozásra, hanem az is, hogy egy-egy tárgynak melyik témája, melyik része. Mert nagyon is elképzelhető, hogy egyes tárgyaknak bizonyos részeit programozott oktatással, más részeit pedig más eszközökkel, módszerekkel célszerű feldolgozni. 2. A program logikai fokozatosságának, a különböző elemek egymáshoz való viszonyának kérdései. Vita folyik a tananyag felbontásának mértékéről, a szakaszok optimális nagyságáról. Vannak olyan programok, amelyek csak hosszabb szakaszok után kívánnak válaszokat a tanulótól. [Pl. a Crower-típusú programozás). 3. Hány hibát szabad elkövetniük a tanulóknak a program tanulása közben? Említettük, hogy a tanulás kellő motivációja megkívánja, hogy a helyes válaszok legyenek többségben. De azt is tapasztalták, hogy a- hibamentes előrehaladás unalmat válthat ki, tehát csökkenti a tanulás motivációját. 4. Milyen legyen a tanuló válaszadásának módja? Ő maga fogalmazza-e, alkossa-e meg a kérdésre adott feleletet, vagy pedig válasszon több megadott felelet közül, amelyek között ott van a helyes, a megközelítően helyes, a rossz felelet (a válaszadásnak ez a módja francia nyelven méthode ä choix multiple). Mikor melyik megoldás célszerű? 5. Hogyan „prezentálja“ a program a választ? A tanulónak addig, míg a válaszon dolgozik, nyilvánvalóan nem szabad a helyes választ látnia, hallania. 6. Milyen módon értékeljük a tanulók válaszait: hogyan lehet finomítani az értékelést? Hogyan lehet a tanuló válaszát az egyszerű pozitív és negatív értékelésnél differenciáltabb értékelésben részesíteni? Mennyi időnek kell eltelnie a kérdésfeltevéstől az értékelésig (ez a probléma különösen a gépi szerkezettel összekapcsolt oktatásnál fontos: a szünet problémája ez; ha pl. a program magnetofon-szalagra van rögzítve vagv programozott filmet vetítenek, a szünet kérdése nagyon lényeges?) Azon kívül, hogy a tanulók ismeretszerzésük minden kis szakasza után értesülnek tevékenységük eredményességéről vagy eredménytelenségéről, még milyen ösztönzőket kell alkalmazni (jutalom), mikor melyik ösztönzés indokolt? 7. Mely ponton lehetségesek és szükségesek a programváltoztatások? Vagyis mikor kell lehetővé tenni a tanulónak, hogy átugorjá amit tud, és hogy megálljon, visszakanyarodjék, ha valamit nem tud? Ez a kérdés a legszorosabb kapcsolatban van a tanulók válaszainak az értékelésével, az értékelés differenciáltságának fokával). 8. A kutatásnak nem kis problémája, mily módon kerüljön felhasználásra a programozott oktatás az iskolai oktatásban. Az általános vélemény — mint említettük — az, hogy a programozott oktatást az iskolában nem a pedagógus helyett kell alkalmazni, hanem a pedagógus hatékonyabb, alkotóbb tevékenysége érdekében. „Pl. — mondja egy monográfia — egy iskolai napot úgy lehet felfogni, hogy abban a kollektív munka szakaszai a programozott oktatással történő önoktatás szakaszaival váltakoznak... A tanár felszabadul a sztereotip (sablonos) feladatok alól... Az önoktatás rendszerei lehetővé teszik számára, hogy időt és erőfeszítést takarítson meg, hogy 16
