Szocialista Nevelés, 1963. szeptember-1964. augusztus (9. évfolyam, 1-12. szám)

1964-04-01 / 8. szám - Sági Tóth Tibor: Hogyan tanítsuk a szlovák helyesírást

járulhatnak hozzá az alapos hangtani ismeretek. Ne tanítsuk tehát a hangtant formálisan és „kedvetlenül“; bármennyire is „unalmas“ tananyag az, a hangzók helyes ismerete számos esetben megkönnyíti a tanulók pontos helyesírási orientálódását. A kemény, lágy és semleges mássalhangzók ismerete megkönnyíti a tanulók számára az 1 és у helyes írását, pontos használatát az egyes szavakban. Külön problémát szokott jelenteni iskoláinkban a válogatott szavak megtanítása. Míg általában a szlovák helyesírási jelenségek megtanításánál nem támaszkodhatunk a tanulók anyanyelvére, hasonlóságokra vagy különbségekre hivatkozva, a válogatott szavak tanításánál jó szolgálatot tesz az anyanyelv — persze nem helyesírási vonatkozásban — azáltal, hogy a válogatott szavak magyar jelentésével feltétlenül megismertetjük a tanulókat. Súlyos hiba lenne, ha a tanulók a válogatott szavakban csak valamiféle értelmetlen szavak zavart keltő tömkelegét látnák, melyek arra szolgálnak, hogy helyesírási gyakorlatokba zsúfolva elégtelen osztályzatot eredményezzenek.

A válogatott szavakat is tehát nem bemagoltatnunk kell, hanem helyes írásukat és a nyelvben frekventáltságuknak megfelelő alkalmazásukat kell megtanítanunk. Hibát követ el az a tanító, aki feladja megtanulni — mondjuk — ab utáni válogatott szavakat, s a következő órán máris tollbamondási szöveget diktál a tanulóknak, melyben irreális mennyiségben és gyakran nevetséges mondatficamokban fordulnak elő a „feladott“ szavak. Még nagyobb hiba, ha a tanító csupán „kikérdezi“ a válogatott szavakat és eszébe sem jut, hogy írásban alkalmaztassa őket. (Még van néha — sajnos — ilyen eset is!) A válogatott szavak helyesírását tehát gyakoroltatni kell, mégpedig mennél több alkalommal. Csak alapos előzetes begyakorlás után kerülhet sor az ellenőrző tollbamondás megíratására.

A tollbamondás legtöbbször az elsajátított helyesírási ismeretek ellenőrzésére szolgál és eredményessége nagymértékben függ a tanító módszerétől. Előkészítés nélkül, csak úgy „kapásból“ nem lehet tollbamondást íratni, mert így nem nyerhetünk hű képet a tanulók tudásáról. Igen fontos az alkalmas szöveg helyes kiválasztása. Legjobb, ha a tollbamondás szövege teljes, összefüggő szöveg, melyben az a helyesírási jelenség, melynek elajátítását ellenőrizni kívánjuk, kellő számban, de lehetőleg természetes frekventáltságban fordul elő. Az ügyesen összeállított szöveg a helyesírási követelményeken túl még érdekesés tanulságos is, sőt nevelő hatással is bír.

A tollbamondás írása előtt megfelelő légkört teremtünk a tanteremben és lélektanilag úgy készítjük fel a tanulókat, hogy ne izguljanak, hanem kellő mértékben koncentrálhassanak. A tollbamondás technikája sem lehet közömbös. Mielőtt a szöveget lediktálnánk, feltétlenül olvassuk fel egyszer a tanulóknak. Már a szöveg összeállításakor arra kell törekednünk, hogy az a tanulók értelmi képességeihez mért legyen, a lehetőleg ismert szavakból álljon. Ha azonban a szöveg előzetes felolvasása folyamán azt tapasztalnánk, hogy valamely szót a tanulók nem értenek, magyarázzuk meg még a diktálás előtt. Se túl hangosan, se túl halkan ne diktáljunk! A szöveget érthetően, helyes kiejtéssel, inkább lassan, mint gyorsabban diktáljuk. Nem szótagolva vagy szavanként diktálunk, hanem összefüggő kifejezéseket, szópárokat. Diktálásunkat lehetőleg már ne szakítsuk félbe magyarázgatásokkal, utasításokkal. Miután lediktáltuk a tollbamondás teljes szövegét, még egyszer lassan felolvas241